A. A. MILNE

MICIMACKÓ KUCKÓJA

(fordította: Karinthy Frigyes)


TARTALOM

Első fejezet,
amelyben Micimackó kuckót épít Füles számára

Második fejezet,
amelyben Tigris megjelenik a kertben, és reggelizni szeretne

Harmadik fejezet,
amelyben Felderítő Expedíciót szerveznek, és Malacka csaknem megint találkozik az Elefánttal

Negyedik fejezet,
amelyből kiderül, hogy a Tigrisek nem tudnak fára mászni

Ötödik fejezet,
amelyben Nyuszinak mozgalmas napja kerekedik, azonkívül azt is megtudjuk,
mivel tölti Róbert Gida reggeli sétáit

Hatodik fejezet
amelyben Micimackó új játékot talál ki, és ebben Füles is részt vesz

Hetedik fejezet,
amelyben Tigrist megfékezik

Nyolcadik fejezet,
amelyben Malacka nagy tettet hajt végre

Kilencedik fejezet,
amelyben Füles megtalálja a kidőlt fát és Bagoly el is foglalja

Tizedik fejezet,
amelyben Róbert Gida és Micimackó elérkeznek az Elvarázsolt Völgybe,
ott el is búcsúzunk, és magukra hagyjuk őket



 

                 Ajánlás

Én tőletek kaptam Róbert Gidát,
s új szuflát Mackón ti fújtatok át.
Tintát ti töltöttetek tollam hegyibe,
elmondani, mi még benn maradt begyibe.
Most kész a könyv - a büszke ajándék!
Én voltam a cél - de ki volt a szándék?
Tőletek én, vagy tőlem ti, bocikák?
Csak labda ez is - kapd el! - Hoci hát!

 

Első fejezet,

amelyben Micimackó kuckót épít Füles számára

Egy napon, amikor Micimackónak semmi más dolga nem akadt, az jutott eszébe, hogy most tenni kellene valamit. Elment tehát Malackához, hogy meglesse, mit csinál Malacka. Még havazott, amikor Micimackó a zúzmarás erdei házat elérte. Arra gondolt, hogy Malackát a kandalló előtt találja, amint éppen csülköcskéit melegíti. De nagy meglepetésére tárva-nyitva találta az ajtót, és minél tüzetesebben pislogott befelé, annál kevésbé találta Malackát odabent.

- Elment hazulról - mondta Micimackó bánatosan. - Így van ez. Nincs itthon. Gyors gyalogsétára kell rászánnom magam. Gondolkodás okából. Borzasztó.

De hogy biztos legyen a dolgában, előbb még jó hangosan kopogott egyet... s miközben fülét hegyezve arra várt, hogy Malacka úgyse felel, ugrándozni kezdett, és a karját lóbálta, mert jó hideg volt, s egy kedves Zümmögő Versikét költött közben, ugyancsak a hidegre való tekintettel.

Minél inkább havazik
       (Zik-zik!)
annál inkább hull a hó.
       (Halihó!)
Minél inkább hull a hó,
       (Halihó!)
annál inkább havazik.
       (Zik-zik!)
Hull a hó és hózik,
       (Zik-zik!)
Micimackó fázik.

- Ez is megvolna - tette hozzá. - Most pedig a következő teendő következik. Hazamegyek, megnézem, hány óra, az is lehet, hogy jó meleg sált kötök a nyakamba, aztán felkeresem Fülest, és eléneklem neki a Zümmögő Versikét.

Hazaszaladt hát, de úgy tele volt a Zümmögő Versikével, amit Füles számára tartogatott, hogy mikor Malackát felfedezte legjobb karosszékében üldögélve, csak a fejét tudta dörzsölgetni, és azon tűnődött, hogy ugyan kinek a házába került.

- Szervusz, Malacka! - mondta végre. - Azt hittem, hogy nem vagy otthon.

- Dehogy - mondta Malacka -, te mentél el hazulról, Micimackó.

- Az igaz is - mondta Micimackó. - Tudtam, hogy egyikünk elment hazulról.

Órájára nézett, amelyik öt perccel tizenegy előtt megállott néhány héttel ezelőtt.

- Mindjárt tizenegy óra - mondta Micimackó dühösen -, éppen jókor érkeztél, Malacka, egy kis nyalakodásra. - Bedugta fejét az almáriumba. - Aztán mennünk kell, Malacka, el akarom énekelni Fülesnek a Zümmögő Versikémet.

- Melyiket, Micimackó?

- Azt, amit Fülesnek el akarok énekelni.

Az óra még mindig öt perccel kevesebbet mutatott tizenegynél, amikor Malacka és Micimackó, jó félóra múlva, útnak indultak. Elállt a szél, és a hó, miután belefáradt, hogy mindig körbeszaladgáljon, összeszedte magát, és most szép csendesen lefelé kezdett szállingózni, helyet keresve magának, ahol lepihenhessen. Ezt a helyet hol Micimackó orra hegyén találta meg, hol egyebütt, és kis idő múlva Malacka éppolyan vastag sált hordott a nyakán, mint Micimackó, csak fehéret; ami pedig a füleit illeti, úgy érezte, soha még ennyi hó nem gyűlt össze mögöttük, mint most.

- Micimackó - mondta végre, de csak halkan és közönyösen, mert nem akarta, hogy Micimackó esetleg gyávának tartsa őt. - Tudod, éppen tűnődöm. Azon tűnődöm, mi lenne, ha most szépen hazamennénk, és bemagolnánk azt a te Zümmögő Versikédet, és Fülesnek csak holnap énekelnénk el... vagy... holnapután vagy amikor éppen találkozunk vele.

- Ez nagyon jó ötlet, Malacka - mondta Micimackó. - Be is fogjuk magolni most, mialatt bandukolunk. De akkor nem jó volna hazamenni, mert ez a dal egy különleges Szabadtéri Dal, amit különlegesen a Szitáló Hóban kell énekelni.

- Biztos vagy ebben? - kérdezte Malacka aggodalmasan.

- Magad is el fogod ismerni, Malacka, ha meghallgatod. Éppen erről van szó a versikében is. Minél inkább havazik (Zik-zik!), annál inkább...

- Zik, micsoda?

- Zik-zik - mondta Micimackó. - Azért tettem ezt bele, hogy annál zümmögőbb legyen.

- De azt mondtad, hogy havazik.

- Igen, de ezt előbb mondtam.

- A zik-zik előtt?

- Az megint más - mondta Micimackó türelmetlenül. - Elénekelem neked, és akkor mingyárt látni fogod.

És elénekelte:

Minél inkább havazik,
       (Zik-zik!)
annál inkább hull a hó.
         (Halihó!)
Minél inkább hull a hó,
       (Halihó!)
annál inkább havazik.
       (Zik-zik!)
Hull a hó és hózik,
       (Zik-zik!)
Macimackó fázik.

Így énekelte Micimackó, és amikor befejezte, szünetet tartott, remélve, hogy Malacka meg fogja jegyezni, miszerint ő már sok Szabadtéri Zümmögő Dalt hallott a Havazással kapcsolatban, de ilyen remeket még sohase hallott. De Malacka - óvatosan persze - csak ennyit jegyzett meg:

- Te, Micimackó - mondta ünnepélyesen -, azt hiszem, nem is annyira a házikóról lehetne szó, mint inkább a fülekről.

Közben egészen közel jutottak ahhoz a helyhez, ahol Füles merengeni szokott, s mivel Malacka füle mögött a hó nemhogy elolvadt volna, de inkább egyre vastagabb lett, s miután ő ezt határozottan unni kezdte, befordultak egy kis fenyőfaligetbe, és leültek arra a kapuféle korlátra, amit ott találtak. Itt legalább nem havazott, csak nagyon hideg volt itt is, és hogy ne fázzanak annyira, elénekelték vagy hatszor Micimackó Zümmögő Versikéjét. Malacka a Zik-zik-et énekelte, Micimackó a többit, és mindketten deszkadarabokkal verték hozzá a taktust, amiket a kapufélfáról szedtek le. Egy idő múlva nem fáztak annyira, megint lehetett nevetgélni.

- Arra gondoltam - mondta Micimackó -, hogy izé. Fülesre gondoltam.

- És mit gondoltál Fülesről?

- Azt, hogy szegény Fülesnek nincs hol laknia.

- Nincs bizony - mondta Malacka.

- Neked is van kuckód, Malacka, és nekem is van kuckóm, és mind a két kuckó nagyon tiszta és csinos és rendes. Róbert Gidának is van kuckója és Bagolynak is és Kangának és Nyuszinak is, s még a Nyuszi rokonainak és üzletfeleinek is van kuckójuk vagy efféléjük. Csak szegény Fülesnek nincs. Én tehát azt eszeltem ki: építsünk kuckót Fülesnek.

- Ez egy Nagy Gondolat - mondta Malacka szünet után. - Hová építsük fel?

- Ide - mondta Micimackó. - Ide a Fenyvesligetbe, szélmentes zugba, mert az is fontos. És ha elkészültünk, elnevezzük Micimackó Kuckójának. Ezekből a dorongokból építünk egy kuckót Füles számára, és ez lesz a neve: Micimackó Kuckója Füles számára.

- A liget túlsó oldalán láttam is egy egész sereg dorongot - mondta Malacka. - Láttam bizony! Egész sereg dorongot egymás hegyén-hátán felhalmozva.

- Köszönöm, Malacka - mondta Micimackó hálásan. - Ez a felfedezésed nagy segítségemre van, és én el is nevezném a házat Micimackó és Malacka Kuckójának, ha Micimackó Kuckója nem hangzana csinosabban, eltekintve, hogy rövidebb is és kuckószerűbb. Mehetünk.

Leszálltak a kerítésről, és megkerülve a ligetet, el is jutottak arra a helyre, ahol a dorongok heverésztek.

Róbert Gida otthon töltötte a reggelt. Afrikába kellett utazni sürgősen, oda és vissza. Most szállt le éppen motoros gőzhajója fedélzetéről, és azon tűnődött, mi lehet odakünt. Ekkor kopogtak. Senki más, mint Füles.

- Szervusz, Füles - mondta Róbert Gida kitárva az ajtót. - Hogy vagy?

- Havazik - mondta Füles borongós hangulatban.

- Látom.

- És a fagy is beállott.

- Igazán?

- Igen - mondta Füles. - Mindazonáltal - tette hozzá kicsit élénkebben - földrengés nem volt az utóbbi időben. Legalábbis nem vettem észre. Nem tudok róla.

- No mi baj, Füles?

- Semmi, Róbert Gida. Szóra sem érdemes. Nem fontos. Csak éppen azt akartam megkérdezni mellesleg, nem láttál-e véletlenül egy házat vagy effélét valahol.

- Miféle házat?

- Olyan kis házat. Olyan kuckófélét.

- Ki lakott benne?

- Magam laktam volna. Legalábbis azt hittem, ott lakom. De úgy látszik, tévedtem. Nem fontos. Nem lehet mindenkinek saját kuckója.

- No de Füles, kérlek... én igazán nem tudom... én mindig azt gondoltam...

- Nagyon jól tudom, Róbert Gida, mire gondoltál. Erre a havazásra meg egyebekre meg mindenféle másra. Nem említve a Jégkorszakot meg efféléket. Nem fontos, csak azt akartam odavetőleg megjegyezni, hogy nincs is olyan nagy hőség ott a mezőn, ahol élek, hajnali három óra felé, ahogy némelyek gondolnák. A mező ugyanis a szabadban van, ahogy talán gondolni parancsolod. No, hiszen nem is olyan kényelmetlen. Csak úgy mondom. Szót sem érdemel. Szabadban van, és elég levegős. Tudod, Róbert Gida - folytatta suttogva -, köztünk maradjon, nem szeretném, ha másoknak is említenéd, de - hideg van.

- Jaj istenem, Füles...

- Namármost azt mondtam magamban: a többiek szomorúak lesznek, ha én így fázom. A többieknek a fejébe valami olyan szürke pépet fújtak bele, merő tévedésből, ők tehát nem gondolhattak erre, de ha még hat hétig havazik így, egyik a sok közül mégiscsak azt mondja magában: "Füles vidékén nem lehet olyan nagy hőség úgy hajnali három óra felé." És ekkor majd szomorúak lesznek.

- Ó, Füles! - mondta Róbert Gida, és máris szomorú volt.

- Nem rád célzok, Róbert Gida. Te más vagy. De hogy folytassam: a fentiek megfontolása után építettem magamnak egy kis házat a ligetben.

- Igazán? Hisz ez nagyszerű!

- Igen, nagyszerű - mondta Füles az ő örömtelen hangján. - És mikor ma reggel kijöttem belőle, még ott volt a házikó. És mikor visszamentem, már nem volt ott. Nem volt ott, és ebben nincs semmi különös, hiszen csak Fülesnek a házáról van szó. De azért egy kicsit csodálkoztam.

Róbert Gida is csodálkozott. De olyan mértékben, hogy visszaugrott a házikójába, felkapta a vízhatlan esőkabátját és hócsizmáját és harisnyáját sebtiben, ahogy csak bírta.

- Megyünk, és mingyárt megnézzük! - kiáltott Fülesre.

- Néha - mondta Füles -, néha előfordul, hogy bizonyos személyek, akik ellopják bizonyos személyeknek a házát, lelkiismeret-furdalást éreznek, és nem nyugosznak addig, míg vissza nem viszik az illetőnek. Bizonyára érted, mire gondolok. Hát megtörténhetik, hogy... bár nem valószínű.

- Gyere csak! - mondta Róbert Gida, és sietve eliramodtak, és kevés idő múlva elérték a liget szélét, ahol Füles lakott, a fenyőfák mellett, ahol a Füles kuckója állt reggel, és ahol immár nem állt semmi.

- Tessék! - mondta Füles. - Egy fia dorongot se hagytak meg belőle. Természetesen. Még a havat is eltakaríthatom utánuk. Nem tesz semmit. Szót sem érdemel. Az ember ne panaszkodjék.

De Róbert Gida nem figyelt Fülesre - máshová figyelt.

- Nem hallod? - kérdezte.

- Mit? Valaki nevet? Hangosan nevet?

- Hallgasd csak!

Mindketten hallgatóztak... s ekkor kivehetővé vált egy mély, dörmögő hang, és ez a hang éneklő hangon azt magyarázta, hogy minél inkább hull a hó, annál inkább havazik, és egy másik nagyon is kicsi hangocska engedelmesen visította közbe, hogy zik és zik.

- Ez Micimackó - mondta Róbert Gida izgatottan.

- Lehetséges - mondta Füles.

- És Malacka - tette hozzá Róbert Gida.

- Nagyon valószínű - mondta Füles. - Én azt hiszem, gyakorlott vérebre volna szükség ebben az esetben.

Egyszerre megváltozott az ének szövege.

- Kész a kuckó! - énekelte a dörmögő, mély hang.

- Zik-zik! - felelte rá a sípoló kis hang.

- Kész a kackiás kis kuckó...

- Halihó!

- Bár az enyém volna...

- Zik-zik!

- Micimackó! - kiáltott Róbert Gida.

Az éneklők elhallgattak, mintha késsel vágták volna el a fonalat.

- Ez Róbert Gida! - mondta Micimackó élénken.

- Onnan kiabál, ahonnan a dorongokat cipeltük - mondta Malacka.

- Gyerünk - mondta Micimackó.

Leugrottak a kapufélfáról, s gyorsan megkerülték a ligetet. Micimackó közben folyton kiabált: "Itt vagyok, itt vagyok" - meg effélét.

- De hisz Füles is itt van! - mondta diadallal Micimackó mikor végre feltűntek a fenyőfák közt. Ravaszul biccentett Malacka felé, Malacka is kacsintott, és arra gondoltak mind a ketten, micsoda remek meglepetést készítenek elő Füles számára.

- Sz... e... ervusz, Füles!

- Hasonlóképpen, Mackó, hasonlóképpen... Különös tekintettel a szerdai napra - mondta Füles borongós hangulatban.

De még mielőtt Micimackó megkérdezhette volna, hogy mi köze ehhez a szerdai napnak, Róbert Gida mesélni kezdte Füles ellopott kuckójának szomorú történetét. És Micimackó és Malacka figyeltek, és egyre szélesebb és nagyobb karikára nyílt ki a szemük.

- Hol volt az a kuckó szerinted? - kérdezte óvatosan Micimackó.

- Itt, éppen irt - mondta Füles.

- Dorongokból készült?

- Abból.

- Hű - mondta Malacka egyszerűen.

- Mi az? - kérdezte Füles.

- Csak éppen mondtam, hogy hű, mert eszembe jutott - jegyezte meg Malacka szórakozottan, de kissé idegesen. És hogy ne legyen feltűnő az idegessége, a "zik-zik"-et dúdolta hozzá kétszer vagy háromszor, olyan "hát-most-aztán-mit-csi-ná-lunk" hangon.

- Biztos vagy benne, hogy igazi kuckó volt? - kérdezte Micimackó. - Úgy értem, biztos vagy benne, hogy itt állt az az igazi kuckó?

- Hát persze hogy biztos vagyok - mondta Füles, és magában még hozzátette: "Valami szürke pépet fújtak a fejükbe nekik."

- No mi az, miről van szó, Micimackó? - kérdezte Róbert Gida.

- Hát - mondta Micimackó. A dolog úgy áll - mondta Micimackó. - Nos, hogy ne sokat váltsuk a szót... ugyanis... - tette hozzá Micimackó, de valami azt súgta neki, hogy magyarázata nem az a kristálytiszta és világos beszéd, amit a helyzet megkövetel. Így hát megint csak Malacka felé biccentett.

- Ugyanis - mondta Malacka gyorsan - sokkal melegebb lesz - tette hozzá némi megfontolás után.

- Mi lesz melegebb?

- A liget másik oldala, ahol a Füles kuckója áll.

- Az én kuckóm?! - mondta Füles. - Az én kuckóm itt állt ezen a helyen.

- Nem! - mondta Malacka most már nagyon határozottan. - A másik oldalon.

- De hát én csak tudom...

- Jöjj, és tekintsd meg magad! - mondta Malacka egyszerűen, és mutatta az utat.

- Nem lehet az, hogy két kuckó legyen... - mondta Füles. - És méghozzá ilyen közel egymáshoz.

Megkerülték a liget sarkát, és íme ott állt a Füles kuckója, egyszerűen és nyugodtan, mint más rendes kuckó.

- Íme! - mondta Malacka.

- Ha belül is... - mondta Füles habozva.

Befordult a kuckóba - aztán megint kifordult.

- Csodálatos dolog ez - mondotta. - Ez az én kuckóm, de én oda építettem, ahol mutattam nektek. Úgy látszik, a szél idefújta. Átfújta a fák fölött, az erdő fölött, és lefújta ide a földre. Egész jó helyre. Bizonyos tekintetben még jobb hely ez, mint odaát.

- Sokkal jobb - mondta Micimackó és Malacka egyszerre. - Ugye jobb, Micimackó? Ugye jobb, Malacka?

- Többet ésszel, mint erővel - mondta büszkén Füles. - Ide süssetek! Így kell egy szép kuckót felépíteni!

Ebben maradtak, és Róbert Gida hazament ebédelni barátaival, Micimackóval és Malackával, és útközben barátai bizalmasan elmondták neki, minő szörnyű félreértés áldozatai lettek ők ketten. Ezen mindhárman jót nevettek, utána együtt elénekelték a Havazásról szóló Szabadtéri Éneket. Malacka persze kontrázott.

"Könnyűnek látszik - gondolta magában Malacka -, de nem is olyan könnyű. Nem mindenki csinálná utánam."

 

Második fejezet,

amelyben Tigris megjelenik a kertben, és reggelizni szeretne

Micimackó felriadt az éj sötétjében, és fülelni kezdett. Aztán kiugrott az ágyból, meggyújtotta a gyertyát. Átevickélt a szobán, hogy megnézze, nem a méztartó almáriumban kotorásznak-e véletlenül. De mert nem látott senkit, visszatalpalt, elfújta a gyertyát, és lefeküdt.

Akkor megint hallotta a motoszkálást.

- Te vagy az, Malacka? - kérdezte.

De nem ő volt.

- Lépj be, Róbert Gida - mondta.

De Róbert Gida nem lépett be.

Ezzel szemben tovább zörgött és mocorgott valami.

- Bu... u... u... bru... u... - mondta ez az Akárkicsoda, aki volt, és Micimackó úgy érezte, hogy ezek után mégis ébren van.

"De mi lehet az? - gondolta. - Ismerem az Erdő különféle zörejeit, egyik se az. Ez nem morgás, nem ugatás, nem sipítás - és nem is olyanféle zaj, mint mikor Valaki elszánja magát, hogy most verset fog költeni. Ezt a zörejt egy Ismeretlen Állat okozza. Felkelek, és szépen megkérem az illetőt, hogy hagyja abba."

Kikelt az ágyból, és kinyitotta az ajtót.

- Szervusz! - mondta Micimackó, arra az esetre, hogy valaki majd csak meghallja.

- Jó napot! - mondta az Akárkicsoda, nem egészen korszerűen.

- Aha - mondta Micimackó - hát, akkor szervusz!

- Hát akkor - mondta az Ismeretlen Állat, és azon tűnődött, meddig tart még ez a kölcsönös köszöngetés.

Micimackó már azon volt, hogy negyedszer is köszönjön, de akkor eszébe jutott, hogy azt már mégse. Így hát ehelyett azt mondta:

- Ki az?

- Én - mondta egy hang.

- Aha, értem - mondta Micimackó, mint aki csakugyan érti. - Na jó, hol vagy?

Az Akárkicsoda közelebb jött, és a gyertyafényben megnézték egymást.

- Micimackó vagyok - mondta Micimackó.

- Tigris vagyok - mondta Tigris.

- Aha - mondta Micimackó, mert effélét még soha nem látott életében. - Tud rólad Róbert Gida?

- Természetesen - mondta Tigris.

- Akkor jó - mondta Micimackó. - Csak azt akartam mondani, hogy éjszaka van, és ez az idő nagyon is alkalmas rá, hogy az ember aludjék. Reggelre kelve majd reggelizni fogunk, egy kis mézet fogunk reggelizni. A Tigrisek, remélem, szeretik a mézet.

- Mindent szeretnek a Tigrisek - mondta a Tigris lovagiasan.

- Hát ha a Tigrisek azonkívül szeretnek szőnyegen aludni, a magam részéről bebújok az ágyamba - mondta Micimackó. - Majd reggel aztán mindenfélét lehet csinálni.

Ezzel visszabújt az ágyába, és menten el is aludt.

Reggel, ahogy felébredt, az első dolog, amit meglátott, a Tigris volt. Ott ült a tükör előtt, és nézte magát.

- Jó reggelt! - mondta Micimackó.

- Jó reggelt! - mondta Tigris. - Találtam itt a szobában egy másik Tigrist. Pedig azt hittem, hogy csak egyedül vagyok.

Micimackó kiugrott az ágyból, és magyarázni kezdte, hogy tulajdonképpen mit kell érteni egy tükör alatt, illetve benne a tükörben. A legérdekesebb résznél tartott, amikor Tigris megszólalt.

- Bocsáss meg, egy pillanatra - mondta -, de úgy látom, valami felmászott az asztalodra. - Ugyanekkor a Tigris hangos kurrogással és morgással rávetette magát az abrosz lecsüngő végére. Lerántotta, a földön hempergett vele, többször körülcsavarta magán, aztán vad tusakodás után kidugta belőle a fejét, és csak ennyit kérdezett értetlenül:

- Nyertem?

- Ez az én abroszom - mondta Micimackó, igyekezvén kigabalyítani Tigrist az abroszból.

- Nem tudom, hogy hívják - mondta Tigris.

- Ez arra való, hogy az asztalra tegyék, és rárakjanak mindenfélét - mondta Micimackó.

- Akkor miért akart megharapni, mikor elfordultam? - kérdezte Tigris.

- Nem hinném, hogy meg akart harapni.

- Csak szeretett volna - mondta Tigris -, de én fürgébb voltam.

Micimackó visszatette az abroszt az asztalra. Jókora mézescsuprot tett rá, és leültek reggelizni. Alighogy leültek, Tigris teljes pofára való mézet hörpintett fel... aztán hátrahajtott fejjel darabig a mennyezetet nézte, közben jobbra-balra lefetyelt a nyelvével jó hangosan, a fogát is csattogtatta, mindez nagy lármával történt. Végre megszólalt, igen határozott hangon.

- A Tigrisek nem szeretik a mézet - mondta.

- Csodálom - mondta Micimackó, igyekezvén, hogy a hangjából sajnálkozást lehessen kiolvasni. - Azt mondtad, a Tigrisek mindent szeretnek.

- Kivéve a mézet - mondta Tigris.

Micimackónak titokban tetszett a dolog, megreggelizett, és közben megnyugtatta Tigrist, hogy majd átmennek Malackához, akitől kapnak finom kukoricát.

- Köszönöm, Micimackó - mondta Tigris hálásan -, a Tigrisek ugyanis legjobban a kukoricát szeretik.

Így hát reggeli után átmentek Malackához. Útközben Micimackó elmagyarázta, hogy Malacka aránylag kicsike állat, nem is szereti az olyan vad ugrásokat, és arra kérte Tigrist, ezeket a Nagy Ugrásokat mellőzze eleinte. Tigris, aki útközben a fák dereka mögé bújt, s onnan hirtelen nagyokat ugrott, rávetve magát Micimackó árnyékára, mikor az nem figyelt oda - egyszóval Tigris megnyugtatta Micimackót, hogy a Tigrisek csak reggeli előtt szoktak ilyen nagyokat ugrani, és hogy kellő mennyiségű kukorica élvezete teljesen nyugodttá és átszellemülten finommá varázsolja őket. Így elérték Malacka kuckóját, és bekopogtak.

- Szervusz, Malacka! - mondta Micimackó. - Látod, ez itt Tigris.

- Ú... ú... úgy - mondta Malacka óvatosan, és átment a szoba túlsó felébe. - Én eddig azt hittem, hogy a Tigrisek valamivel kisebbek.

A nagyobbacskák már nem olyan kicsik - mondta Tigris.

- És nagyon szeretik a kukoricát - mondta Micimackó pártolóan. - Ezért jöttünk. Szegény Tigris még nem reggelizett.

Malacka rögtön odatolta a kukoricával megrakott tálat Tigris elé, és udvariasan azt mondta:

- Szolgáld ki magad, Tigris! - Aztán Micimackó közelében helyezkedett el, amitől rögtön bátrabb és elfogulatlanabb lett.

- Úgy, úgy, szóval te vagy a Tigris - mondta könnyedén és előkelően, de Tigris nem felelt, mert a pofája tele volt kukoricával.

Hosszú rágás és csámcsogás után váratlanul megszólalt:

- E... be... ne... kő...

S mikor Malacka és Micimackó megkérdezték, mit mondott, csak azt felelte:

- Heő... fu (talán kínaiul beszélt) - s egy pillanatra kiment a szobából. Mikor visszajött, igen határozottan kijelentette:

- A Tigrisek nem szeretik a kukoricát.

- De mikor azt mondtad, hogy a Tigrisek mindent szeretnek, kivéve a mézet - mondta Micimackó.

- Kivéve a mézet és a kukoricát - mondta Tigris határozottan. Ezt hallva Micimackó megjegyezte, hogy hm, hm!

Malacka pedig, aki tulajdonképpen örült a dolgok ilyetén fordulatának, megkérdezte:

- No és a bogáncsot?

- Bogáncs? - mondta Tigris örömmel. - Leginkább a bogáncsot szeretik.

- Akkor keressük fel Fülest - ajánlotta Malacka.

És így hárman elindultak. Mentek, mentek, míg el nem érték a liget szélét, ahol Füles lakott.

- Szervusz, Füles! - mondta Micimackó. - Biztosan nagyon fogsz örülni - tette hozzá bizonytalanul. - Bemutatjuk neked Tigrist.

- Kicsodát? - mondta Füles, és nem is örült.

- Ezt itten - mondta Malacka és Micimackó egyszerre. Tigris egy szót se szólt, csak nagyon kedvesen mosolygott. Legalább ő úgy hitte.

Füles lassan megkerülte Tigrist, aztán megfordult, és még egyszer megkérdezte:

- Mit mondtatok, hogy mi ez?

- Tigris.

- Vagy úgy - mondta Füles.

- Éppen most érkezett - magyarázta Malacka.

- Értem - mondta Füles.

Sokáig gondolkodott, aztán így szólt:

- És mikor megy el?

Micimackó elmagyarázta, hogy Tigris jó barátja Róbert Gidának, hogy eljött az erdőbe, itt akar maradni. Malacka elmagyarázta Tigrisnek, hogy ne törődjék Füles barátságtalan viselkedésével, mert mindig ilyen "érzelmes", mire Füles biztosította Malackát, hogy ellenkezőleg, ma reggel neki különösen jó kedve volt. Végre Tigris az egész társaságot értesítette, hogy nagyon érdekes, amit beszélnek, de viszont ő még nem reggelizett.

- Na igen - mondta Micimackó -, tudod, a tigrisek nagyon szeretik a bogáncsot, azért jöttünk hozzád, Füles.

- Szót sem érdemel, Micimackó.

- Nem azért mondom - tette hozzá Micimackó bűnbánóan - különben is nagyon akartalak már látni...

- Tudom, tudom. De ami a... izé... kedves barátotokat illeti... hát ő persze reggelizni szeretne. Hogy is mondtátok, hogy hívják?

- Tigris.

- Hát errefelé jöjj, Tigris!

Füles egy bogáncsoktól viruló ösvényre vezette Tigrist, és kinyújtotta a patáját.

- Ezt az ösvényt a születésnapomra tartogattam - mondta -, de hát, istenem, mi az, hogy születésnap, nem igaz? Ó, nem tesz semmit. Egy ilyen születésnap jön és megy, mint a többi nap. Szót sem érdemel. Parancsolj, szolgáld ki magad, Tigris.

Tigris megköszönte, és egy kicsit aggodalmasan nézett Micimackóra.

- Ez igazi bogáncs? - suttogta.

- Igazi.

- Amit úgy szeretnek a Tigrisek?

- Az bizony!

- Látom - mondta Tigris udvariasan. Beleharapott vitézül a bogáncsba, és rögtön csuklani kezdett.

- Hu! - mondta Tigris.

Leült, és mindkét mancsával belenyúlt a szájába.

- No mi az? - kérdezte Micimackó.

- Fovvó... - dadogta Tigris.

Nem értették, hogy forrót akar mondani.

- A barátotok - jegyezte meg Füles - talán darazsat kapott be.

De Micimackó barátja csak a fejét rázta, töviseket szedegetett ki a szájából, és kijelentette, hogy a Tigrisek nem szeretik a bogáncsot.

- Pedig nagyon jó bogáncs - mondta Füles.

- De hiszen azt mondtad - jegyezte meg Micimackó -, hogy a mézen és a kukoricán kívül mindent szeretnek.

- És a bogáncson kívül - mondta Tigris, miközben körben szaladgált, és a nyelvét lógatta.

Micimackó bánatosan tűnődött.

- Mit tegyünk? - kérdezte Malacka.

Rögtön eszébe is jutott a válasz. Meg kell kérdezni Róbert Gidát.

- Kangáéknál van - mondta Füles. Aztán odalépett Micimackóhoz, és a fülébe súgta:

- Nem volnál szíves megkérni a barátodat, hogy ezeket az izé... ezeket a gyakorlatokat ne itt hajtsa végre? Éppen én is reggelizni akartam, és nem ragaszkodom hozzá, hogy az asztalomon akkorákat ugráljanak. Nem nagy eset, furcsa is, hogy megemlítem, de mindenkinek megvan a maga bogara.

Micimackó komoran bólintott, és odaszólt Tigrisnek:

- Tarts velünk, Tigris, elmegyünk Kangához. Nála biztosan remek reggelit kapsz.

Tigris befejezte az utolsó kört, és csatlakozott hozzájuk.

- Forró volt - magyarázta barátságosan mosolyogva. - Mehetünk! - kiáltott, és vadul előreiramodott.

Malacka és Micimackó lassan követték. Malacka gondolataiba volt elmerülve, ezért nem szólt egy szót se. Micimackó se szólt, mert ő viszont egy költeményen törte a fejét. S már el is kezdte:

Mit tehetünk veled, te kis tigrismacska?
Ha nem eszöl, sose leszöl nagyobbacska.
Nem kell néked lépes, se bogáncs, se tüske.
Túlságosan szerény vagy, vagy túlságosan büszke.
Minden Jó Falat, mit szívesen nyelünk.
Mi lesz veled, Tigris, ó jaj, s mi lesz velünk?

Malacka türelmesen végighallgatta, aztán csak ennyit jegyzett meg:

- Tényleg elég nagy ez a Tigris.

- No nem olyan nagyon.

- Legalábbis úgy hat, mintha nagy volna.

Közben Tigris nagyokat ugrott hol jobbra, hol balra, folyton ki-be fordulva, hogy betartja-e az irányt. Végre meglátták Kanga házát. Csakugyan ott volt Róbert Gida. Tigris egyenesen hozzá futott.

- Te vagy az, Tigris? - kérdezte Róbert Gida. - Tudtam, hogy megérkeztél.

- Ó, olyan érdekes az Erdő! - rajongott Tigris. - És mi minden van benne! Találtam már Mackót meg Malackát meg Fülest, de sajnos még nem reggeliztem.

Addigra Malacka és Mackó is odaérkeztek, és elmesélték, mi történt.

- Nem tudod véletlenül, mit eszik a Tigris? - kérdezte Micimackó.

Róbert Gida gondolkodott.

- Tudtam, de elfelejtettem - mondta végre Tigris nagy bánatára, aki mohón figyelt. - Azt hittem, Tigris tudja.

- Tudom is - mondta Tigris gyorsan. - Mindent a világon, kivéve mézet és kukoricát és izé... mi is volt az a forró dolog, amit etettetek velem?

- Bogáncs.

- Igen, és kivéve bogáncsot.

- Nagyon helyes. Majd Kanga ad neked jó kis reggelit.

Bementek Kanga házába, és Zsebibaba örömmel felkiáltott:

- Jé, Micimackó! - és - Jé, Malacka! - Aztán kétszer is mondta: - Nini, Tigris! - Csak mert most látta először. Elmondták Kangának, mi járatban vannak. Kanga nagyon kedvesen azt mondta:

- Nézz körül, Tigris fiam, az almáriumban, és válaszd ki magadnak, ami jólesik! - Mert Kanga rögtön tudta, hogy Tigrissel éppolyan kedvesen kell beszélni, mint Zsebibabával, akármilyen nagy növésű is Tigris.

- Segíthetek? - mondta Micimackó előzékenyen, mert olyan tizenegyóraizhatnékja támadt. Találtak egy üveg kondenzált tejet, de valami azt súgta, hogy a tigrisek nem szeretik a kondenzált tejet.

És hiába szaglászott Tigris, hiába dugta bele az orrát, a különféle edényekbe, egyre csak olyan ételeket talált, amiket a tigrisek nem szeretnek. És mikor mindent végigszaglászott az almáriumban, Kangához fordult, és azt mondta:

- Na most mi lesz?

De közben Kanga és Róbert Gida és Malacka és Mackó körülülték Zsebibabát, aki éppen a mindennapi erősítő csukamájolajat szedte be. Zsebibaba nyafogott.

- Muszá...á...j? - kérdezte, és Kanga azt felelte:

- Zsebibaba, drágám, emlékezz rá, mit ígértél.

- Mit ígért? - suttogta Tigris Malackának. - És mi ez?

- Erősítő orvosság - mondta Malacka. - De utálja szegény.

Tigris közelebb jött, könnyedén odatámaszkodott Zsebibaba karosszékének a támlájára. Aztán hirtelen kilökte a nyelvét a szájából, ho...o...oip! - mondta -, és nagyot nyelt. Kanga meglepetve félreugrott, de közben elkapta a kanál nyelét, s a nyelénél fogva kirántotta a kanalat Tigris torkából. A kanál megvolt, de a csukamájolaj hiányzott belőle.

- No de Tigriském! - mondta Kanga szemrehányóan.

- Lenyelte az orvosságot, lenyelte az orvosságot! - énekelte Zsebibaba boldogan. Meg volt győződve róla, hogy ez valami remek tréfa.

Tigris pedig felbámult a mennyezetre, behunyta a szemét, és a nyelve úgy forgott a szájában, mint egy cséphadaró. Még az ajkát is megnyalta. Aztán mennyei mosoly ömlött el az ábrázatán.

- Ez az, amit a tigrisek szeretnek - mondta.

Így magyarázható, hogy ettől fogva főként Kanga háza körül tartózkodott, és csukamájolajat evett reggelire, ebédre és vacsorára. Néha pedig, ha Kanga azt gondolta, hogy egy kis erősítőre van szüksége, egy evőkanál húskivonatot se sajnált tőle étkezés után vagy előtt egy fél órával.

- Csak attól tartok - mondta Malacka Micimackónak -, hogy már nagyon is megerősödött.

 

Harmadik fejezet,

amelyben Felderítő Expedíciót szerveznek, és Malacka csaknem
megint találkozik az Elefánttal

Egy napon Micimackó a kuckójában üldögélt. A mézescsuprokat számolta sorjában, amikor kopogtak az ajtaján.

- Tizennégy! - kiáltotta Micimackó. Azután mormogva hozzátette: - Szabad! Tizennégy vagy tizenöt? Borzasztó. Most összezavartam.

- Szervusz, Mackó! - mondta Nyuszi.

- Szervusz, Nyuszi! Ugye, tizennégy volt?

- Micsoda?

- A mézescsupor, amit összeszámoltam.

- Biztosan tizennégy volt.

- Biztosan?

- Nem biztosan. Mit törődsz vele?

- Szeretném tudni - mondta Micimackó szerényen. - Mégis jobb, ha az ember elmondhatja magában: tizennégy csupor mézem van. Vagy tizenöt esetleg. Ez olyan megnyugtató.

- Mondjuk, hogy tizenhat. Mindegy. Mondd csak, izé... azért jöttem, nem láttad valahol a Kist?

- Ritkán látom mostanában - mondta Micimackó. Csekély tűnődés után hozzátette: - Ki az a Kis?

- Egyike a rokonságomnak - mondta Nyuszi könnyedén.

Ez nem sokat jelentett, mert hiszen Nyuszinak annyi rokona és üzletfele volt, s annyira különböztek nagyságban és fajtában és jelentőségben, hogy maga se nagyon tudhatta, hol keresse azt a bizonyos Kist - a tölgy tetején vagy egy vadvirág kelyhében?

- Ma még senkit se láttam - mondta Micimackó. - Kist se láttam. Kellene valamire az illető?

- Nekem nem - mondta Nyuszi. - De sohase árt tudni, merre ténfereg az ember rokonsága. Akár szükség van rá, akár nincs.

- Értem - mondta Micimackó. - No és izé... talán eltévedt?

- Azt kell hinnem. Az utolsó időben senki se látta őt. Egyébként - tette hozzá jelentősen - megígértem Róbert Gidának, hogy expedíciót szervezek a felderítésére.

Micimackó titokban búcsút mondott a tizennégy mézescsupornak, abban a reményben, hogy talán mégis tizenöt volt. Aztán együtt kiballagtak az Erdőbe.

- Mostan - mondta Nyuszi - ez egy Felderítő Expedíció. És én szerveztem.

- Micsináltál?

- Szerveztem. Ez azt jelenti, hogy... más szóval kutatást jelent, amikor az ember mindenhová néz, nemcsak egy helyre. Azért arra kérlek, Micimackó, előbb kutasd át a Hét Fenyőfák vidékét, aztán indulj el Bagoly házának irányába, és ott keress engem. Érted?

- Nem - mondta Micimackó.

- Akkor én foglak téged keresni Bagoly házában egy órán belül.

- Mondjad csak, Malacka is szervezve van?

- Mindnyájan - mondta Nyuszi, és elment.

Alighogy Nyuszi eltűnt, Micimackónak eszébe jutott, hogy elfelejtette megkérdezni, ki légyen az a Kis. Hogy a rokonságnak és üzletfeleknek abba a csoportjába tartozik-e, amelyik ráröpül az ember orrára, vagy abba, amelyik a földön csúszik. Azért hát tekintettel arra, hogy már későcske volt, elhatározta, hogy felkeresi Malackát, és megkérdi tőle, mi az, amit ők együtt kutatnak, illetve kutattak, mielőtt ő személyesen kutatni kezdene.

- Márpedig Malackát nem találom meg a Hét Fenyőfák vidékén - tette hozzá -, mert ő egy bizonyos határozott helyre van szervezve. Azért hát elmegyek arra a határozott helyre. Csak tudnám, merre van. - És az egész dolgot sorban kidolgozta a fejében, következő sorrendben:

A DOLGOK UTÁN VALÓ KUTATÁS SZABÁLYOS RENDJE:

1. Határozott Hely. (Megkeresni Malackát.)
2. Malacka. (Megtudni tőle, ki az a Kis.)
3. Kis. (Ezt kell megtudni.)
4. Nyuszi. (Meg kell mondani neki, hogy megtaláltam Kist.)
5. Megint Kis. (Meg kell mondani neki, hogy megtaláltam Nyuszit.)

"Na, elég dolgom lesz ma" - mondta magában Micimackó, amint lassan talpalt Malacka felé.

A következő pillanatban kiderült, hogy ez a nap csakugyan elég nehéznek, sőt keservesnek ígérkezik. Sőt bizonytalanná is válik bizonyos értelemben. Micimackónak feltűnt, hogy úgy látszik, valami nem tűnt fel neki eléggé menés közben, hogy ugyanis az Erdő talajának egy részét tévedésből kifelejtették az erdőből - ennek következtében éppen csak annyi ideje maradt, hogy megállapítsa: "Úgy látszik, repülök. Ahogy a Baglyok szoktak. Csak én nem huhogok közben. De azért érdekel, mi lesz ennek a vége, és hol állok meg." - Ekkor megállt.

Bumm! - így állt meg.

- Puff! - kiáltott valaki.

"Ez furcsa - gondolta Micimackó. - Úgy látszik, azt mondtam: puff! De ez nem huhogás."

- Segítség! - sipított egy magas, vékony hang.

"Ez megint én lehettem csak - gondolta Micimackó. - Úgy látszik, baleset áldozata vagyok, beléestem egy mély kútba. Ettől a hangom ilyen magas és vékony lett. Talán belső sérülés ért. Kellemetlen."

- Segítség, segítség!

"Tessék. Kiabálok, anélkül, hogy akarnám. Nagyon súlyos lehet a baleset." - Aztán arra gondolt, hogy ezzel szemben olyankor, mikor tényleg beszélni akar, talán nem sikerül, ezért hát hangosan így szólt:

- Micimackót súlyos baleset érte.

- Micimackó! - mondta a vékony és kétségbeesett hang.

- Ez Malacka! - állapította meg Micimackó örömmel. - Hol vagy, Malacka?

- Alul - mondta Malacka, olyan alul került hangon.

- De mi alatt?

- Alattad - nyögött Malacka.

- Állj fel.

- Ó! - mondta Micimackó, és gyorsan felállt. - Rád estem, Malacka.

- Rám estél, bizony.

- Nem akartam, Malacka! - mondta Micimackó sajnálkozva.

- Én se akartam alul kerülni - mondta Malacka tompán és bánatosan. - De már jól vagyok, Micimackó, és örülök, hogy te voltál az.

- Mi történt? - kérdezte Micimackó. - Hol vagyunk?

- Azt hiszem, valami veremfélébe kerültünk. Sétáltam, kerestem valakit, aztán egyszerre nem is voltam, aztán körülnéztem, hogy vagyok-e még, és hogy hol vagyok, egyszerre csak rám esik valami. Hát ez voltál te.

- Úgy látszik - mondta Micimackó, mert nagyon megtetszett neki ez a szó.

- Igen - mondta Malacka. Aztán idegesen és halkabban hozzátette: - Te, csak nem kerültünk kelepcébe?

Micimackó erre nem gondolt, de most világosság gyúlt az agyában. Mert eszibe jutott, hogy Malackával együtt ők maguk ástak egyszer kelepcét Elefánt részére. Rögtön megértette, mi történt. Most biztosan az Elefánt csinált kelepcét Mackók és Malackák részére, és ők beleestek. Hát erről van szó.

- És mi lesz, ha jön az Elefánt? - kérdezte Malacka reszketve, mikor Micimackó elmondta neki rémes gyanúját.

- Téged talán nem vesz észre - bátorította őt Micimackó. - Hiszen te olyan kicsike vagy.

- De téged észrevesz, Micimackó.

- Észre fog venni engem, de én is észre fogom venni őt - mondta Micimackó, átvizsgálva elméjében az esetet. - Észre fogjuk venni mindketten, mert ezt fogja mondani már messziről: hu-u-hu!

Malacka összerázkódott a félelmes hangra, ahogy utánozta, és a fülei is viszkettek.

- És... és... te mit fogsz akkor mondani?

Micimackó igyekezett eltalálni, hogy ő akkor mit fog mondani, de minél inkább gondolkodott, annál valószínűtlenebbnek találta, hogy egy ilyen "hu-u-hu!"-ra az ember értelmes választ adjon. Különösen ha Elefánt mondja az ilyesmit, ahogy Elefántok szokták mondani.

- Semmit se fogok mondani - jelentette ki végre. - Csak úgy dúdolni fogok magam elé, mintha várnék valakit. Nem őt.

- De hátha akkor megint azt fogja mondani, "hu-u-hu!" - vetette fel Malacka a lehetőséget aggodalmasan.

- Fogja bizony!

Malacka fülei olyan hevesen viszkettek az elképzelésre, hogy kénytelen volt a kelepce oldalához dörgölni a füleit.

- Megint fogja mondani - jegyezte meg -, és én akkor tovább dúdolok majd. Ez zavarba fogja hozni. Mert ha valaki kétszer mondja, "hu-u-hu!", és a másik csak dúdol, akkor az illető alaposan meg fogja gondolni, mielőtt harmadszor is "hu-u-hu"-t mond.

- Miért?

- Nem tudom - mondta Micimackó őszintén. - Tudtam, de elfelejtettem.

- Mit?

Micimackó tudta is előbb, de igen Csekélyértelmű Medvebocs lévén, nem tudta magát kifejezni.

- Nem megy - vallotta be végre.

- Harmadszor már nem tud "hu-u-hu"-t mondani? - kérdezte Malacka reménykedve.

Micimackó elragadtatva nézett Malackára, és kijelentette, hogy ő is erre gondolt. Végre is az ember nem mondhat "hu-u-hu"-t a végtelenségig.

- De hátha valami mást mond?

- Ez az. Valószínűleg ezt fogja mondani: "Hát ez meg mi?" Mire én azt fogom mondani - ide hallgass, Malacka, remek ötletem van, ezt fogom mondani: "Ez, kérem, egy kelepce, amit én Elefántok részére ástam, és most arra várok, hogy az Elefánt beleessen." És azzal nyugodtan tovább dúdolok. Ettől meg fog ijedni.

- Micimackó! - kiáltotta Malacka, és most ő álmélkodott a barátja lángeszén. - Micimackó, megmentetted az életünket!

- Ugye? - mondta Micimackó szerényen. De nem volt egész biztos a dolgában.

Malacka ellenben teljesen megnyugodott. Élénken elképzelte, hogy beszélgetnek egymással Micimackó és Elefánt, s már egy kicsit irigykedett is, és arra gondolt, hogy Malacka is beszélgethetne ilyenformán az Elefánttal, ilyen nagystílűen és előkelően; ez nem tetszett neki, bár nagyon szerette Micimackót. De azt mindenki elismeri, hogy neki tulajdonképpen több esze van, mint Micimackónak, és a társalgás tulajdonképpen értelmesebb volna, ha ő társalogna Elefánttal. Este aztán elmesélhetné, hogy társalgott ő az Elefánttal, bátran és hanyagul, tekintettel arra, hogy Elefánt akkor már nem volna ott. Olyan egyszerűnek látszott a dolog. Már tudta is, mit beszélnek.

ELEFÁNT (hörögve): Hu-u-hu!

MALACKA (könnyedén): Tralala, tralala.

ELEFÁNT (csodálkozik, de már nem bízik magában olyan nagyon): Hu-u-hu!

MALACKA (még fölényesebben): Tralala, tralala.

ELEFÁNT (megint rákezd a hu-u-hura, de nem tudja folytatni, és ezért úgy tesz, mintha csak köhögni akart volna): Ehe... Khöhő. Hát ez meg mi?

MALACKA (egész természetes hangon): Ez? Ez egy kelepce, amit én csináltam, és most arra várok, hogy egy Elefánt beleessen.

ELEFÁNT (nagyon kellemetlenül érintve): Ú-úgy. (Idegesen.) Érdekes, én azt gondoltam, hogy ezt a kelepcét én csináltam, oly célból, hogy a Malackák beleessenek.

MALACKA (könnyedén legyintve): Ugyan!

ELEFÁNT (elpirul): No igen. (Bocsánatkérő hangon.) Izé... bizonyára eltévesztettem az utat.

MALACKA: Magam is azt hiszem. (Udvariasan.) Igazán sajnálom. (Tovább dúdol.)

ELEFÁNT (zavartan): Hm, hm. Akkor hát - a legjobb volna, ha visszafordulnék.

MALACKA (előkelően): Azt hiszi? Ön legjobban tudja. De kérem, ha találkozik Róbert Gidával, mondja meg neki, hogy szeretnék beszélni vele.

ELEFÁNT (gyorsan és mohón): Hogyne, hogyne, bizonyára. (Gyorsan eliszkol.)

MICIMACKÓ (ki eddig nem szólt, de mégis illik őt is mint értelmi szerzőt belevenni a társalgásba): Ó, Malacka, milyen bátor és okos vagy te!

MALACKA (szerényen): Ugyan, Micimackó, szót sem érdemel. (Megvárják Róbert Gidát, és Micimackó, folyton Malackát dicsérve közben, elmondja az egész történetet.)

Míg Malacka ezt a szép álmot álmodta végig, és Micimackó azon tűnődött, hogy tizennégy vagy tizenöt-e a csuprok száma, az Erdőn zengett a halali, mert mindenki részt vett a Kis felkutatására indított Expedícióban. Kis valódi neve Darázs volt, de mától fogva mindenki csak Kisnek hívta, aránylag csekély terjedelmére való tekintettel. Különben ritkán került szóba, ha mégis, rendesen azt felelték rá: "Hja persze, az a kis Darázs!" Egyszer azt mondják, találkozott Róbert Gidával, de csak pillanatra, ugyanis a rekettyebokrot repülte körül - csak úgy repülési gyakorlatból, nem volt különösebb dolga -, de a másik oldalon nem repült vissza, ahogy várni lehetett volna, és így azóta senki se látta többé.

- Lehet, hogy hazament - jegyezte meg akkor Róbert Gida Nyuszinak.

- Nem mondta: "Alászolgája, nagyon kellemes társalgás volt" vagy effélét? - kérdezte Nyuszi.

- Ha jól emlékszem, csak annyit mondott: "Hogy vagy?" - jegyezte meg Róbert Gida könnyedén.

- Úgy! - mondta Nyuszi. Aztán hozzátette: - Levelet se írt másnap, melyben kifejtette, milyen kellemesen érezte magát, és hogy sajnálja, amiért olyan hirtelen el kellett mennie?

Róbert Gida szerint ez nem történt meg, nem emlékszik rá.

- Úgy! - ismételte Nyuszi, és jelentősen bólintott. - Hát ez komoly dolog. Úgy látszik, eltűnt. Azonnal hozzá kell fognunk a Felderítő Expedícióhoz.

De Róbert Gida másra gondolt, és azt kérdezte: - Hol van Mackó? - de közben már Nyuszi elugrált. Róbert Gida pedig hazament, és elképzelte, hogy Micimackó reggel hétkor elment sétálni az Erdőbe, felmászott egy fára, azután megint lemászott. De mi történt aztán? Ezt már nem tudta elképzelni Róbert Gida, azért hát újra eljött, végigsétált az Erdőn, hogy megtudja.

Mikor a kelepcéhez ért és lekukucskált, azt kellett látnia, hogy Micimackó és Malacka lent fekszenek a kelepce fenekén, és mindketten hortyognak.

- Hu-u-hu! - mondta Róbert Gida hangosan és hirtelen.

Malacka nagyot ugrott meglepetésében és aggodalmában, de Micimackó tovább aludt.

"Az Elefánt! - gondolta Malacka idegesen. - No most!" - Egy kicsit megköszörülte a torkát, hogy jól menjen a dúdolás. Aztán dúdolni kezdett egész vidáman. Azt mondta: - Tralala-tralala! - mintha éppen most jutott volna eszébe. De közben nem nézett föl, behúzta a fejét, mert megeshetik, hogy amennyiben egy ember fölfelé pislog, és meglát egy Nagyon Vad és Tüzes Elefántot, amint éppen lefelé kukucskál - megeshetik, hogy ilyenkor az ember elfelejti, hogy mit akart előbb mondani.

Róbert Gida pedig a Malacka hangján kezdett énekelni egy ilyen dúdoló szöveget: - Pam, pam, tramtadaram.

"Ez nem jó - gondolta Malacka aggodalmasan. - Azt kellett volna mondania még egyszer: Hu-u-hu! Legjobb lesz, ha eszébe juttatom." Így hát vadul előmondta Elefántnak: - Hu-u-hu!

- Hogy kerültél ide, Malacka? - kérdezte Róbert Gida a tulajdon hangján.

"Ez borzasztó - gondolta Malacka. - Először a Malacka hangján beszélt, és most a Róbert Gida hangján. Úgy látszik, ki akar hozni a sodromból. Borzasztó ravasz Elefánt." - S mivel most csakugyan kijött a sodrából, nagyon gyorsan és sipító hangon hadarni kezdte:

- Ez egy Micimackó számára készült kelepce, és én arra várok, hogy beleessen, hu-u-hu, erről van szó, és ezért megismétlem, hogy hu-u-hu!

- Micsoda? - csodálkozott Róbert Gida.

- Ez egy hu-u-hu kelepce! - kiáltott Malacka teljesen összezavarodva. - Éppen most ástam ki, és most várom a hu-u-hu-t, hogy jöjjön már, és essen ki belőle...

Nem lehet tudni, meddig folytatta volna Malacka ezt a bolond beszédet, mert Micimackó fölébredt, és határozottan és boldogan így szólt: mégis tizenöt. De rögtön meg is fordult, mert nagyon viszketett a háta, pont a közepén. És ahogy megfordult, meglátta Róbert Gidát.

- Hopp! - kiáltott örömmel.

- Szervusz, Micimackó! - mondta Róbert Gida.

Malacka most már felpillantott. Aztán gyorsan elfordult megint. És olyan ostobának és szerencsétlennek érezte magát, hogy már el is határozta, hogy kivándorol, és hajósinasnak megy egy vitorlás hajóra, amikor hirtelen megpillantott valamit.

- Micimackó! - kiáltotta. - Valami van a hátadon.

- Mindjárt gondoltam - mondta Micimackó.

- Hiszen ez Kis! - mondta Malacka.

- Úgy? Hát itt bujkált?

- Róbert Gida, megtaláltam Kist! - ujjongott Malacka.

- Bravó, Malacka! - bólintott elismerően Róbert Gida.

Ezekre a bátorító szavakra Malacka megint boldog volt, s már le is tett a tervéről, hogy elmegy hajósinasnak. És mikor Róbert Gida kihúzta őket a veremből, mindhárman nagyon boldogok voltak.

Két nappal később Nyuszi találkozott az Erdőben Fülessel.

- Szervusz, Füles! - kiáltott. - Mit keressz?

- Természetesen Kist keresem - mondta Füles. - Lehetne annyi eszed, hogy tudhatnád.

- Hát még nem mondtam neked? - mondta Nyuszi. - Két nappal ezelőtt megtalálták Kist.

Pillanatnyi szünet állott be.

- Hahaha! - nevetett keserűen Füles - Hahaha! Vigasság és hejehuja és dínomdánom. Szót sem érdemel. Biztosan elfelejtették, hogy engem erről értesíteni kellett volna. Nem tesz semmit. Így is jó. Nagyon örülök. Nem is történhetett másképpen.

 

Negyedik fejezet,

amelyből kiderül, hogy a Tigrisek nem tudnak fára mászni

Egy napon Micimackó éppen gondolkodott, és arra gondolt, hogy elmegy és felkeresi Fülest, mert tegnap óta nem látta. Ahogy a fenyéren ballag és dúdol magában, egyszerre csak eszébe jutott, hogy Bagolyt meg tegnapelőtt óta nem látta, így hát illőbb, ha előbb a Pagony felé fordítja útját, és felkeresi Bagolyt, ha otthon tartózkodik.

Hát amint így dudorászva ballag, leér a folyó partjára, oda, ahol az átjárókövek vannak kirakva. Ahogy rálép a harmadik kőre, tűnődni kezd, mi van Kangával és Zsebibabával és Tigrissel, mert ezek együtt laktak az Erdő másik részében. Azt gondolta: "Régen nem láttam Zsebibabát, és ha ma se látogatom meg, holnapra még régebben nem láttam lesz." Ezek után leült a folyó közepén, a harmadik kőre, és verset költött, azon tűnődve közben, ez milyen furcsán megy, magától szinte:

Oly boldog volnék, mint az élet,
amikor jó a kedve,
miként Kanga s mint Zsebibaba
s most én, a Medve.
Feltéve, hogy bőrömbe férek,
vagyis hogy nem leszek kövérebb,
(s ugyan miért lennék kövérebb?)
bút, bajt feledve.

Közben gyönyörűen sütött a nap, s a kő is, amin ült, úgy áttüzesedett, hogy Micimackó, a folyó közepén, már-már indulásra szánta el magát. Ekkor eszébe jutott Nyuszi.

"Nyuszi, Nyuszi - mondta magában Micimackó. - Nyuszival mindig szívesen csevegek. Olyan szánalmas dolgokat szokott beszélni. Szánalmas? Azt hiszem, érzelmesnek mondják inkább. De lehet, hogy szánalmasnak mondják. Annyi bizonyos, nem használ olyan hosszú szavakat, mint Bagoly például. Könnyű, rövid szavakat használ. Ilyeneket például: »Mikor ebédelünk?« Vagy ilyeneket: »Tessék, Micimackó?« Igazán legjobb, ha Nyuszit keresem fel."

Ettől a következő versszak jutott eszébe:

Mert kedvelem ékes beszédit,
mikor fecseg,
ilyenkor bájak zengedeznek
s kecsek.
Imádom én a daliás Nyuszit,
s a gúny hiába ostoroz és uszít,
adok neki, ha kell, cvikipuszit.
Csak úgy recseg.

Alighogy ezt elénekelte, felállott a kőről, átsétált a folyón, és elsétált Nyusziék felé.

De alig tett pár lépést, így kezdett tűnődni:

"Igen ám, de tegyük fel, hogy Nyuszi nincs otthon. Vagy tegyük fel, hogy megint beszorulok a kijáróba, mint már egyszer megtörtént, mikor kiderült, hogy a bejáró befelé tágas, kifelé meg szűk. Én ugyan tudom, hogy ezúttal nem leszek kövérebb, de lehet, hogy az ajtó közben soványabb lett... Talán mégis jobb volna, ha..."

S miközben nyugat felé talpalt, folyton ilyeneket mondogatott magában, azzal leült, hogy gondolkozzon rajta. Egyszerre csak ott találta magát a tulajdon kunyhója ajtaja előtt. Tizenegy óra volt.

Ilyenkor az ember egy kis üdítésre gondol...

Fél órával később elindult oda, ahová eredetileg menni akart, Malackához. Ahogy ballag, törülgetve száját a mancsa külső felével, vidám kis dalt fütyörészett maga elé. Ilyenformát:

Oly boldog volnék, mint az élet,
ha jönne most Malacka,
s boldog volnék, mint az illat,
ha nem jönne Malacka.
S a Lét akkor sem volna tán üres,
ha nem jönne Bagoly és Füles (vagy akárki),
otthon maradna most Bagoly s Füles (vagy akárki),
s akkor se volna tán hiba,
ha nem jönne Róbert Gida.

Így leírva persze nem hangzik valami különösen, de ha meggondoljuk, hogy fél tizenkettőkor költötték, egy nagyon meleg nyári délelőtt, könnyen kijöhet a számításból, hogy Micimackó legszebb dalainak egyikét költötte ezúttal. El is énekelte magának néhányszor.

Malackát a háza előtt találta. Keskeny lyukat ásott éppen a földbe.

- Szervusz, Malacka! - mondta Micimackó.

- Szervusz, Micimackó! - mondta Malacka, és idegesen ugrott egyet meglepetésében. - Tudtam, hogy te vagy az.

- Én is - mondta Micimackó, és már szívesen nem mondta volna, de elkésett. - Hát mit ásunk, mit ásunk?

- Csak egyedül ások - mondta Malacka nyugtalanul, miután körülnézett. - Kukoricát ültetek, Micimackó, oly célból, hogy akkorára nőjön, mint a fenyőfa. Akkor majd kukoricaerdő nő a házam előtt, és nekem nem kell mérföldeket gyalogolnom. Érted?

- És ha nem terem meg?

- De megterem, mert Róbert Gida mondta, és ő csak tudja.

- Akkor jó - mondta Micimackó. - Én, is elültetek a házam előtt egy darab lépet, majd meglátod, milyen gyönyörű méhkas nő ki belőle.

Malacka ebben kételkedett.

- Csak egy darabot - magyarázta Micimackó -, nem ám sokat. Mert azt akarom, hogy csak egy egészen kicsi méhkas nőjön, nem ám valami nagy, amiben zümmögnek és duruzsolnak és fenyegetőznek a méhek. Azt nem szeretem.

Malacka megjegyezte, hogy az csakugyan kellemetlen.

- Egyébként, kedves Micimackó - tette hozzá -, érteni kell a módját ennek az ültetésnek. - Egy szem kukoricát dobott a lyukba, elföldelte, és ugrálni kezdett rajta.

- Én tudom - mondta Micimackó -, én tudom, mert nekem Róbert Gida adott pár tilupámhagymát, hogy ültessem el. Egy idő múlva sok tilupám lesz a házam előtt...

- Én azt hiszem, tulipánnak hívják - mondta Malacka csendesen, és tovább ugrált.

- Nem - mondta Micimackó -, ezeket tilupámnak hívják.

Mire Malacka befejezte az ugrálást, megtörölte homlokát a patájával, és azt mondta:

- Na, most mit csinálunk? - És Micimackó azt felelte:

- Most felkeressük Kangát és Zsebibabát és Tigrist. - És Malacka óvatosan azt felelte:

- I... igen, jó lesz. - Mert kicsit gyanús volt neki Tigris. Amiért olyan Ugrálós Nagy Állat, aki, ha azt mondja az embernek: "hogy vagy?", olyan viszketős lesz a füle tőle, bár Kanga szereti őt, és "nagyon derék Tigrisnek" nevezi.

Így hát elindultak Kanga irányában.

Ezen a reggelen Kangát anyai és háziasszonyi érzelmek kerítették hatalmába. Afféle Össze-Kell-Számolni-érzelmek voltak ezek, így például Zsebibaba mellényét, meg hogy hány darab szappan maradt a kamrában. El is küldte hazulról a gyerekeket, kétszersülttel Zsebibaba részére meg egy üveggel, csukamájolaj is kellett Tigrisnek. Ezeket felpakolták, és elmentek sétálni az Erdőbe. Szép idő volt.

Így ballagtak. Tigris arról mesélt Zsebibabának (mert Zsebibabát érdekelte), mi mindenfélét tudnak csinálni a Tigrisek.

- Tudnak például, izé... repülni? - kérdezte Zsebibaba.

- Hogyne - mondta Tigris. - A Tigrisek általában jó repülők. Bizony. Híres jó repülők.

- Például, izé... repülnek olyan jól, mint a Bagoly?

- Na hallod?! Hogyne! Csak nem akarnak repülni mindig.

- Miért nem akarnak?

- Tudom is én! Valahogy nincs kedvük hozzá.

Ezt Zsebibaba nem értette, ő úgy képzelte, aranyos dolog lehet repülni. De Tigris biztosította őt, hogy ezt nagyon nehéz elmagyarázni valakinek, aki nem Tigris személyesen.

- No és, izé... - mondta Zsebibaba kíváncsian - tudnak olyan messzire ugrani, mint Kanga?

- Hogyne! - bólintott Tigris. - Ha akarnak.

- Nagyon szeretek ugrálni - mondta Zsebibaba. - Versenyezzünk, ki ugrik messzebb. Jó?

- Biztosan én - mondta Tigris. - De majd máskor versenyezzünk, mert most elkésünk.

- Miről késünk el?

- Akármiről. Amit idejében el kell érnünk.

Nemsokára elérték a Hét Fenyőfákat.

- Én tudok ám úszni! - dicsekedett Zsebibaba. - Beestem a folyóba, és úsztam. Tudnak a Tigrisek úszni?

- Természetesen. A Tigrisek mindent tudnak.

- És hálót fonni és lyukat ásni és például fára mászni is tudnak olyan jól, mint Micimackó? - kérdezte Zsebibaba, és megállt a legmagasabb Fenyőfa alatt.

- Hát, tudod, fára mászni, azt tudnak a legjobban a Tigrisek - mondta Tigris. - Sokkal jobban, mint Micimackó.

- Például erre fel tudnának mászni?

- Mindig ekkorákra szoktak felmászni. Felmásznak vagy lemásznak estig.

- Igazán?

- Majd mindjárt megmutatom - mondta Tigris elszántan. - Még a hátamra is felülhetsz, onnan nézheted. - Mert Tigris e percben hirtelen úgy érezte, hogy mindama dolgok közül, amikről azt állította, hogy a Tigrisek értenek hozzá, a fára mászás egészen bizonyos.

- Uj-jé! Uj-jé! Jaj, Tigriském! - lelkendezett Zsebibaba izgatottan.

Így hát felült Tigris hátára, és megindultak.

Az első két méter után Tigris azt mondta magában boldogan: "Ennyire volnánk."

És további két méter után így szólt:

- Na, ugye megmondtam, hogy a Tigrisek nagyszerűen tudnak fára mászni?!

Aztán azt mondta:

- Nem mintha az olyan könnyű volna.

És a következő két méter után azt mondta:

- Most aztán lefelé kell mászni. Visszafelé.

Aztán azt mondta:

- Ami nem olyan egyszerű.

Feltéve, hogy az ember...

...például zuhan.

Mely esetben sokkal...

...könnyebb...

Erre a szóra, hogy "könnyebb", az ág, amire éppen rákapaszkodott, hirtelen eltört, és egyszerre csak úgy érezte... mintha... legjobb volna... ha a fölötte levő ágat szépen elkapná... a két praclijával... meg az állával... kicsit rúgna magán egyet... és végre felkerült a felső ágra... Sebesen lélegzett, és arra gondolt, hogy mégis jobb lett volna ehelyett az úszásban való gyakorlottságát bemutatni.

Zsebibaba is felkapaszkodott, és leült melléje az ágra.

- Mondd, Tigris - kérdezte izgatottan -, fent vagyunk a tetején?

- Nem - mondta Tigris.

- Felkapaszkodunk a tetejére?

- Nem! - mondta határozottan Tigris.

- Kár - mondta Zsebibaba szomorúan. Aztán reménykedve hozzátette: - Remek volt, mikor úgy tettél, mintha most hanyatt-homlok lezuhannánk, és mégse zuhantunk. Nem csinálnád még egyszer?

- NEM! - mondta Tigris.

Zsebibaba hallgatott, de csak rövid ideig. Aztán azt mondta:

- Ne együk meg az elemózsiát, Tigris? - És Tigris ebben már benne volt; azt mondta:

- De igen, hol az elemózsia? - Mire Zsebibaba azt mondta:

- Lent, a fa alatt. Mire Tigris azt mondta:

- Azt gondolom, nem kell elsietni azt az evést.

És nem siették el.

Közben Micimackó és Malacka megérkeztek. Micimackó éneklő hangon közölte Malackával, hogy nem kell neki elhízni, és Malacka azon tűnődött, mennyi idő alatt nő ki a földből a kukoricaszem.

- Nézd csak, Micimackó - mondta Malacka. - Az egyik Fenyőfán van valami.

- Úgy van - erősítette meg Micimackó -, valami Állatféle.

Malacka mindenesetre megfogta Micimackó karját, arra az esetre, ha Micimackó megijedne.

- Olyan... olyan Tüzes Állat?... - mondta kicsit vacogva, és másfelé fordult.

Micimackó bólintott.

- Azt hiszem, Január - mondta.

- Az egy hónap.

- De állat is.

- Mit csinálnak a Januárok? - kérdezte Malacka aggodalmasan, s titokban remélte, hogy nem csinálják azt.

- Elrejtőznek az ágak közt, és hirtelen rád ugranak, mialatt elmész a fa alatt - magyarázta Micimackó. - Róbert Gidától hallottam.

- Talán menjünk el a fa alól - mondta Malacka hirtelen, aztán elszégyellte magát, és gyorsan hozzátette: - Tudod, csak azért mondom, mert esetleg... izé... nagyon megütné magát az a Január, mikor ránk akarna ugrani.

- Sohase ütik meg magukat - mondta Micimackó. - Nagyon jól ugranak.

Malacka arra gondolt, hogy egy ilyen Jó Ugró alatt állni a fa tövében nagy tévedés volna, ugyanakkor az is eszébe jutott, hogy valamit otthon felejtett, amiért gyorsan haza kellene szaladni. Ekkor a Január megszólalt a fa tetején.

- Segítség! - kiáltotta.

- Mindig így szokták a Januárok - mondta Micimackó izgatottan. - Azt kiabálják: "Segítség!" - és ha felnézel a fára, a fejedre ugranak.

- Én nem néztem fel - mondta Malacka hangosan, hogy a Január is meghallhassa.

Egy izgatott hang Január mellett ezt sivította:

- Micimackó! Malacka! Micimackó! Malacka!

Malacka úgy érezte egyszerre, hogy a délelőtt sokkal kellemesebb és enyhébb, mint ahogy előbb gondolta. Olyan langyos és verőfényes...

- Micimackó! - kiáltott. - Én azt hiszem, ezek Tigris és Zsebibaba.

- Úgy is van - mondta Micimackó. - Én már azt hittem, hogy egy Január, és mellette egy másik Január. Esetleg Február.

- Hé, Zsebibaba! - kiáltott Malacka bátran. - Mit csináltok ott?

- Nem tudunk lejutni! - kiáltott Zsebibaba. - Ugye, milyen érdekes? Micimackó, mit szólsz hozzá, milyen érdekes?! Most mi ketten itt élünk a fán, mint Bagoly, és most örökké itt is maradunk. Én innen látom ám Malacka házikóját. Malacka, mit szólsz hozzá, milyen érdekes, látom a házikódat innen! Ugye, milyen magasan vagyunk?! Ugye, Bagoly nem lakik ilyen magasan, ugye?

- Hogy kerültetek fel, Zsebibaba? - kérdezte Malacka.

- Tigris hátán. Csak én. Tigris nem a saját hátán jött fel. És a Tigrisek nem mernek lefelé mászni, ugye érdekes, mert a farkuk útban van nekik, csak felfelé mászni, és Tigris ezt elfelejtette, mikor megindultunk, és csak most jutott eszébe. Ugye érdekes? Így hát örökké itt maradunk, hacsak nem mászunk magasabbra. Mit gondolsz, Tigris? Ó, kérlek, Malacka, Tigris azt mondja, ha magasabbra kapaszkodnánk, nem látnánk olyan jól a házikódat, mint innen, legjobb, ha itt maradunk. Ugye, érdekes?

- Malacka! - mondta Micimackó ünnepélyesen. - Mit tegyünk? - És közben rágcsálni kezdte a Tigris bepakolt félbevágott zsemlyéjét.

- Töltve van? - kérdezte Malacka.

Micimackó bólintott.

- Hát... nem mászhatnánk utánuk?

- Arról lehetne szó - mondta Micimackó. - Felmászhatnék, és a hátamon lehozhatnám Zsebibabát. De Tigrist nem tudnám lehozni. Valami egyebet kell kimódolnunk.

És mélyen elgondolkozva rágicsálni kezdte Zsebibaba félbevágott zsemlyéjét is.

Nem lehet tudni, kimódolt-e valamit, miközben végére járt a zsemlyéknek - de erre nem is került a sor, mert egyszerre csak zörrent a bozót, és Róbert Gida és Füles megjelentek a színen.

- Nem csodálkoznék - mondta Füles -, nem csodálkoznék, ha jégesőt kapnánk. Jégesőt és villámlást és mennydörgést. Csak azért, mert olyan szép idő van. Ahogy gondolod különben. Szót sem érdemel. Minthogy olyan verőfényes kis időcske van.

- Nini, Micimackó! - mondta Róbert Gida. - Szervusz, Micimackó!

- Á, Róbert Gida! - örvendett Malacka. - Ő majd megmondja, mi itt a teendő.

Odasiettek hozzá.

- Drága Róbert Gida! - kiáltotta Micimackó.

- És Füles! - mondta Füles.

- Tigris és Zsebibaba fennakadtak a Hét Fenyőfákon, és nem tudnak lejönni.

- Éppen azt javasoltam - mondta Malacka -, hogy kérdezzük meg Róbert Gidát.

- És Fülest...

- És hogy ő majd meg fogja mondani.

Róbert Gida felnézett a fára, ott látta Tigrist és Zsebibabát. Összehúzta a homlokát, és úgy tett, mint aki gondolkodik.

- Azon tűnődöm - mondta Malacka nagyon komolyan -, hogy amennyiben Füles ott állana a fa tövében, és Micimackó ott állana Füles hátán, és én ott állanék a Micimackó vállán...

- Úgy van, és ha Füles háta leszakadna, volna min nevetni - jegyezte meg Füles. - Hahaha! Hejjehujja! Nagyon mulatságos lenne, de nem segítene barátainkon.

- Jó, jó - mondta Malacka szelíden. - Hiszen csak úgy gondoltam.

- Beszakadna a hátad? - kérdezte Micimackó csodálkozva.

- Nem szakadna be, Micimackó - mondta Füles -, de nagyon mulatságos volna, ha beszakadna.

- Az más - mondta Micimackó, és mindnyájan tovább gondolkodtak.

- Van egy ötletem! - mondta Róbert Gida hirtelen.

- Ide figyelj, Malacka - mondta erre Füles -, figyelj csak, és meg fogod tudni, mi a teendő.

- Levetem a zubbonyomat, és mind a négyen tartani fogjuk az egyik sarkát, és akkor Tigris és Zsebibaba beleugorhatnak. A zubbony kicsit ugrálni fog velünk, egészen lágyan, kicsikét, és nem lesz semmi bajuk.

- Úgy van - mondta Füles. - Nekik nem lesz semmi bajuk. Jól jegyezd meg, Malacka, amit mondtam. Nekik nem lesz semmi bajuk.

De Malacka nem figyelt oda, úgy örült, hogy láthatja Róbert Gidát ingujjban. Csak egyszer látta így, mikor még fiatalabb volt, és egy este fél órával korábban kellett lefeküdnie - azóta sokszor gondolt rá, jól megnézte-e Róbert Gidát ingujjban. De Róbert Gida frissen levetette a zubbonyát, és Malacka most már odafigyelt Fülesre, boldogan, és mosolyogva megfogta a zubbony rá eső sarkát Füles mellett, aki odasúgott neki:

- Én nem mondom, hogy most éppen baleset történhetik. Mert különös dolog ezekkel a balesetekkel. Soha még nem történt meg, hogy mielőtt a baleset megtörtént volna, valami baj történt volna. Csak éppen akkor.

Mikor Zsebibaba megtudta, mit határoztak, egész izgatott lett, és kiabálni kezdett:

- Tigriském! Tigriském! Ugrani fogunk, jaj de érdekes! Majd nézd meg, hogy tudok ugrani! Mintha repülnék, bizony! Majd nézd meg, Tigriském! Mondd, tudnak a Tigrisek ugrani? - S már sivalkodott is: - Jövök, Róbert Gida! - S már ugrott is - egyenesen a zubbony kellős közepébe. Olyan gyorsan és szelesen ugrott, hogy a zubbony csaknem olyan magasra feldobta megint, mint ahonnan ugrott. Megint leesett. - Hohó! - mondta. - Jaj de érdekes! - mondta. - Jé! - mondta, és végre sok ugrálás után megállt.

- Remek volt! - mondta, miközben letették őt a földre. - Ugorj, Tigris! - kezdte el rögtön a biztatást. - Ugorj, egész könnyű.

De Tigris az ágba kapaszkodott, és azt mondta magában: "Könnyű bizony olyan ugró állatoknak, mint a kangafélék, de nem olyan egyszerű olyan úszó állatféléknek, mint a Tigrisek." S látta magát, amint a hullámok lágyan ringatják, és lágyan lefektetik egy gyönyörű sziget partjára. "Ez igen - gondolta vágyakozva -, az ilyen élet, nem mondom - ez Tigrisnek való élet lenne."

- No, ugorj már! - mondta Róbert Gida. - Nem lesz semmi baj.

- Mindjárt, egy pillanatot kérek - mondta Tigris idegesen. - Valami beleesett a szemembe. - És dörgölte a szemét.

- Ugorj már, olyan könnyű! - sivalkodott Zsebibaba.

A következő pillanatban Tigris megtudta, milyen könnyű.

- Bu... u!... - üvöltött, amint a fa dereka elrepült mellette.

- Vigyázzatok! - mondta Róbert Gida a többieknek.

Bumm, recsegés-ropogás! - mintha valami megrepedt volna, s a következő pillanatban az egész társaság ott hevert szétszórva a mezőn.

Róbert Gida és Micimackó és Malacka szedték össze magukat először. Feltámogatták Tigrist, aztán a többieket. Legalul feküdt Füles.

- Jaj Füleském! - mondta Róbert Gida sajnálkozva. - Csak nem ütötted meg magad? - És aggódva leporolta és megtapogatta és lábra segítette.

Füles hosszú ideig egy szót se szólt. Aztán csak ennyit mondott:

- Hol van Tigris?

Tigris ott volt, nagyon virgoncnak és erősnek és ugrálósnak érezte magát.

- Igen - mondta Róbert Gida. - Itt van. Semmi baja.

- Hát - mondta Füles eltűnődve - kérlek, fejezd ki neki köszönetemet. Helyettem. Nem tesz semmit.

 

Ötödik fejezet,

amelyben Nyuszinak mozgalmas napja kerekedik, azonkívül
azt is megtudjuk, mivel tölti Róbert Gida reggeli sétáit

Mozgalmas és elfoglalt napja volt Nyuszinak ez a nap. Már reggel úgy ébredt, hogy nagyon fontosnak érezte magát, és mintha egyenesen tőle függene valami. Olyan nap volt, amikor Szervezni kell valamit, vagy Levelet kell írni Nyuszi s. k. aláírással, vagy megmondani, kimondani a véleményét valamiről, amiben mindenki élénken helyesel. Olyan nap volt, amikor az ember sürgősen elszalad Micimackóhoz, és azt mondja neki: "Jó, ebben megegyezünk, megmondom Malackának is" - és Malackának azt mondja: "Micimackó szerint ugyanis" - de esetleg nem is Micimackónak szól először, hanem Bagolynak. Olyan Intézkedő és Utasító nap volt, amikor mindenki azt feleli: "Igenis, Nyuszi", és "Rendben van, Nyuszi". Sajnos mostanában egy másik állat is lakott ott, az az Ugribugri Tigris - ez meg olyan volt, hogy mindig másfelé ugrott, mint amerre mutatták neki az utat, és rendesen eltűnt szem elől, ha az ember megérkezett, és büszkén azt mondta: "Na, itt volnánk." - Nem, mégse Kanga - mondta Nyuszi eltűnődve, a nap felé kunkorítva pofaszakállát, és hogy biztos legyen a dolgában, megfordult, és ellenkező irányba indult el, a Róbert Gida házikója felé.

"Mindezt összevetve - morfondírozott magában, sőt Magában -, Róbert Gida is Tőlem függ. Miután ő nagyon szereti Micimackót és Malackát és Fülest, és én is szeretem őket, de valljuk be, ezeknek nagyon kevés a vágott dohányuk a fejükbe, benne. És Bagolyt nagyon tiszteli Róbert Gida, muszáj is tisztelni olyasvalakit, aki tökéletesen ki tudja betűzni az ilyen nehéz szót például, hogy: elengedhetetlen. Lehet, hogy nem is betűzi helyesen, de nem az a fontos. Vannak esetek, amikor nem elengedhetetlen, és ilyenkor nem számít. Mármost Kanga odavan Zsebibabáért, de viszont Zsebibaba nagyon kiskorú, a Tigris pedig folyton ugrál, az se tud segíteni. Így nem marad más Rajtam kívül, ha meggondoljuk. Meglátogatom és megtudom, mit kell tennem, aztán megteszem érte. Ma olyan nap van, hogy megteszem."

Boldogan ugrált tovább, leért a folyóhoz azon a ponton, ahol a Rokonai és Üzletfelei éltek. Mintha a szokottnál is többen lettek volna ma. S miután odabólintott egy zöld békának, akivel nem ért rá kezet szorítani, s miután fontosan és elfoglaltan odaszólt másoknak: "ó, jó reggelt, jó reggelt!" - s a kisebbekhez is volt egy barátságos és elnéző szava, "aha, hát itt vagytok" vagy efféle, könnyedén billegette a mellső lábát a válla fölött, és továbbsietett. Nagy izgalom és olyan izés nem tudom micsoda támadt a nyomában. A darazsak, beleszámítva Zümmögő Henriket is, azonnal szerteröppentek a fenyér irányában, fontosan röpködtek és mászkáltak fölfelé a fák derekán, igyekezvén elérni a csúcsot, mielőtt megtörténik, aminek történnie kell, hogy utóbb jól láthassák az egészet.

Nyuszi a fenyér szélére sietett, és fontosabbnak érezte magát, mint valaha. Nemsokára elérte a fát, amelyben Róbert Gida lakott. Kopogott az ajtón, kiáltott is egyszer-kétszer, aztán visszahúzódott, lábát pontosan fenn tartotta, napellenzőül. Felfelé is makkantott néhányat, az ágak irányában: "Hé!" - mondta, és "Jó, jó!" - mondta, és azt is mondta: "Én vagyok az, Nyuszi!" - de semmi se történt. Megállt és hallgatódzott, de az egész Erdő állt és hallgatódzott vele együtt. Olyan magányosan és csöndesen feküdt minden az aranyos verőfényben, alig lehetett észrevenni, hogy valahol, sok kilométer magasban egy csalogány trillázik.

- Kellemetlen - mondta Nyuszi. - Úgy látszik, nincs itthon.

A zöld ajtóhoz lépett, hogy megbizonyosodjék. Elfordult, látván, hogy az egész délelőttje el van rontva, amikor papírszeletkét pillantott meg a földön. Gombostű is volt benne, ez arra vallott, hogy az ajtóra volt erősítve a papírszelet.

- Ha! - mondta Nyuszi, és megint felvillanyozódott. - Íme, sürgős üzenet!

Ez állt a cédulán:

ELMENTEM
MINGYÁR GYÜVÖK
DÓGOMVAN
R. G.

- Ah! - mondta Nyuszi. - Ezt azonnal közölnöm kell a többiekkel. - És fontosan elsietett.

Legközelebb volt Bagoly lakása, a Százholdas Pagony közepén. Odaért, előbb kopogott, aztán csöngetett és kopogott, és Bagoly feje megjelent, és így szólt:

- Távozz, idegen, el vagyok merülve gondolataimba. Ó, te vagy az, Nyuszi? - mint ahogy rendesen kezdeni szokta.

- Bagoly - mondta Nyuszi kurtán -, nézd, nekem meg neked van sütnivalónk. A többieknek - nincs, tudod. Ha előfordul valami az Erdőben, amin gondolkodni kell - és te tudod, mit értek alatta, ha azt mondom, gondolkodni -, más nem akad erre a célra, csak mi ketten.

- Kétségkívül - mondta Bagoly.

- Olvasd ezt el.

Bagoly átvette a cédulát, és sokáig tanulmányozta. Kicsit ideges volt. Ugyanis nagyszerűen ki tudta betűzni a saját nevét s még azt is, hogy "elengedhetetlen", és általában egész kényelmesen tudott olvasni, feltéve, hogy nem kandikálnak közben a vállán keresztül, és nem mondják folyton: "Na? Na?"

- Na? - mondta Nyuszi.

- Hát igen - mondta Bagoly rendkívül bölcsen és elgondolkodva. - Látom, miről van szó. Kétségkívül.

- Na?

- Vitán fölül - mondta Bagoly. - A leghatározottabban - mondta. Aztán kis szünet után hozzátette: - Ha nem jöttél volna hozzám, én kerestelek volna fel.

- Miért? - kérdezte Nyuszi.

- Ugyanezért - mondta Bagoly abban a reményben, hogy majd csak a segítségére jönnek.

- Tegnap reggel - mondta Nyuszi ünnepélyesen - meglátogattam Róbert Gidát. Nem találtam otthon. Papírszelet volt az ajtajára szúrva, gombostűvel.

- Ez?

- Egy másik. De az értelme ugyanez volt. Nagyon különös.

- Meglepő - mondta Bagoly. Még egyszer megnézte a cédulát. Egy pillanatra átvillant rajta, hogy Róbert Gidával történt valami.

- No és mit tettél?

- Semmit.

- Ez volt a leghelyesebb - jegyezte meg Bagoly bölcsen.

- Nos? - kérdezte Nyuszi. Bagoly előre sejtette, hogy ezt fogja kérdezni.

- Kétségkívül - mondta Bagoly.

Percekig nem jutott semmi az eszébe, aztán hirtelen ötlettel így szólt:

- Mondd csak, Nyuszi, a szöveg első változatát. De pontosan betűről betűre. Ez most nagyon fontos. Minden ettől függ. Az első változatot, pontosan. Betűről betűre.

- Ugyanaz volt, mint ma.

Bagoly tűnődve nézett rá, és arra gondolt egy pillanatig, nem volna-e legegyszerűbb, ha szépen lelökné Nyuszit az ágról. De aztán eszébe jutott, hogy ezt később is megteheti. Így hát még egy kísérletet tett, hogy megtudja, vajon miről beszélgetnek ők ketten.

- Pontosan kérném a szöveget - mondotta még egyszer.

- Ennyi volt: "Elmentem. Dógomvan." Ugyanúgy, mint ma.

Bagoly megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Na látod - mondta. - Most legalább tudjuk, mihez tartsuk magunkat.

- Igen ám, de hol van Róbert Gida? Ez a nagy kérdés.

Bagoly még egyszer megnézte a cédulát. Mert úgy tűnt neki, nem is lehet rajta más, és hogy ő ezt már előbb is tudta.

- Nyilvánvaló, mi történt, kedves Nyuszi - mondta aztán. - Róbert Gida elment hazulról ezzel a Dógomvannal vagy Van Dógommal, ami mindegy, dán, illetve holland származású egyénről lévén szó. Együtt mentek el, közös célzatú tevékenység szempontjából. Nem láttad az Erdőben, az utóbbi napokban Van Dógomot?

- Nem tudom - mondta Nyuszi kis habozás után. - Azért jöttem, hogy megbeszéljük. Hogy festenek az ilyen Van Dógomok?

- Hát kérlek - mondta Bagoly vontatottan -, van köztük olyan... pettyes... és van olyan... inkább növényszerű...

- Vagy inkább - tette hozzá - olyan, mint...

- Természetesen - tette hozzá - minden attól függ, hogy...

- Végre is - fejezte be -, ami a ténymegállapítást illeti, bizonyos tekintetben izé... nem tudom, hogy hat külső látszatra - vallotta be őszintén.

- Köszönöm - mondta Nyuszi, és elsietett, hogy Micimackóval beszéljen.

Nem messze jutott, mikor zajt hallott. Megállt és fülelt. Ez volt a zaj:

NESZEK
ÍRTA: MICIMACKÓ

A Pillangó csak röpdös és dalol,
s a kegyetlen Tél is haldokol.
A Kökörcsin bujkál valahol
                        a Földből.

A Báránykák is oly búsan bégenek,
a Végek is zörögve végenek,
s az Ibolyák epedve kéklenek
                        a Zöldből.

A sok Méhecske zümmög és dönög,
szárnyait zizegve láthatják Önök.
A Nyárról sok dalt cincog és pönög
                        a lantom.

Tehénszívek közt bőgés a kapocs,
Gerlice búg, szürcsög, csobog a locs.
Zümmögve verset költ a Medvebocs
                        Galambom.

Bizony Tavasz lesz, hirdetik a fák,
saját szagától mámoros a Mák,
és egyre csenget a Harangvirág,
                        és énekel.

Haris harsog, és hangja csupa báj,
papás hangon dörmög a Papagáj,
Mackó kicsiny szíve repesve fáj,
                        És szárnyra kel.

- Hé, Micimackó! - kiáltotta Nyuszi.

- Szervusz, Nyuszi! - mondta Micimackó álmatagon.

- Te szerezted a fenti költeményt?

- No igen - mondta Micimackó. - Tudom, nem sok ész kell hozzá - tette hozzá szerényen -, hiszen neked nem kell magyaráznom, Nyuszi. De néha úgy rám jön.

- Értem - mondta Nyuszi egy kis lenézéssel, és arra gondolt, hogy őrá bizony sose jönnek csak úgy a dolgok - ő szokott rámenni a dolgokra.

- Igaz csak - mondta Micimackó gyorsan. - Az imént láttam Tigrist.

- Az nem jó.

- Nem. Gondoltam is, hogy nem jó.

- És Malackát láttad?

- Láttam. De gondolom, egyik se jó - tette hozzá engedékenyen.

- Az a kérdés, nem látott-e valamit Malacka.

- De igen. Engem látott ugyanakkor - mondta Micimackó.

Nyuszi leült a földre Micimackó mellé, de miután így sokkal kevésbé érezte fontosságát, gyorsan felállt megint.

- Arról van szó - mondta titokzatosan és fontosan -, arról van szó, vajon milyen elintéznivalói lehetnek Róbert Gidának mostanában reggelenként?

- Mire gondolsz?

- Nem láttad őt az utóbbi időben, reggelenkint, egyedül, vagy Valakivel? Úgy értem, mostanában.

- De igen - mondta Micimackó. - Tegnap például együtt reggeliztünk. A Fenyőfák alatt. Kosarat is hoztam magammal, egy egész kis kosárkát. Egy egész kicsike szerény méretű kis kosarat, egy olyan rendes, inkább kicsiféle alakú kosarat, telve...

- Igen, igen - mondta Nyuszi türelmetlenül -, de aztán? Úgy tizenegy és tizenkettő között nem láttad - egyedül vagy Valakivel?

- Tizenegy-tizenkettő - gondolkodott Micimackó. - Tudod, fél tizenkettőkor haza szoktam menni. Egy-két elintéznivalóm akad ilyentájban rendesen.

- Negyed tizenkettőkor? - sürgette Nyuszi.

- Hát...

- Vagy fél tizenkettőkor?

- No igen - mondta Micimackó sarokba szorítva.

Némi töprengés után ráeszmélt, hogy fél tizenkettő után bizony nem látta Róbert Gidát. Délután igen, este is. Reggeli előtt igen, és reggeli után szintén. Akkor azt mondja: "Viszontlátásra, Micimackó!" - és elmegy.

- De hová? - kérdezte Nyuszi. - Ez a bökkenő.

- Talán meg kell látogatnia valakit.

- De kit? - kérdezte Nyuszi.

- Én is éppen ezt akartam kérdezni - mondta Micimackó. - Lehet, hogy... lehet, hogy... egy izét...

- Nem egy dán vagy holland származású állatot vagy növényt... aki olyan pettyes... esetleg növényszerű?

- Bizony - mondta Micimackó. - Valami effélét.

Komolyan néztek egymásra.

- Attól tartok, nem tudsz ebben segítségemre lenni - mondta Nyuszi.

- Nem - mondta Micimackó. - De majd megpróbálom - tette hozzá buzgón.

Nyuszi megköszönte, és azt mondta, hogy most felkeresi Fülest ebben az ügyben, és Micimackó, ha óhajtja, vele tarthat. De Micimackó, aki úgy érezte, hogy újabb versszak közeledik lelkében, azt mondta, hogy neki meg kell várnia Malackát. - Isten veled, Nyuszi. - És Nyuszi elment.

Mégis úgy esett, hogy Nyuszi előbb találkozott Malackával. Malacka korán kelt fel ma reggel, elment ibolyát szedni. Összeszedte, csokorba rakta és hazavitte, és betette a csokrot edénybe. És akkor az jutott eszébe, hogy Füles számára még soha nem szedett ibolyát senki csokorba és edénybe, és arra is gondolt, milyen szomorú sorsa lehet egy olyan Állatnak, akinek még nem szedett senki ibolyát. Így hát gyorsan elszaladt megint hazulról, és folyton ezt mondogatta magában: "Füles" - és ezt "Ibolya", aztán megfordítva: "Ibolya, Füles", hogy el ne felejtse, hogy ezek összetartoznak. Szedett megint egy csokorravalót, és ezt szagolgatta, miközben bandukolt. És nagyon boldog volt, és eljutott arra a helyre, ahol Füles lakott.

- Ó, Füles! - mondta Malacka kicsit kiesve szerepéből, mert, Füles éppen el volt foglalva.

Füles felemelte egyik lábát, és integetett, hogy menjen most.

- Majd holnap - mondta. - Vagy holnapután.

Malacka közelebb jött, hogy megnézze, miről van szó. Füles előtt három pálcika hevert a földön, azt tanulmányozta. Két pálcika összeért a végén, de csak az egyik végén, és a harmadik keresztbe volt fektetve. Malacka arra gondolt, hogy ez talán valami kelepce vagy efféle.

- Ó, Füles! - mondta Malacka. - Azért jöttem...

- Ez Malacka? - kérdezte Füles, anélkül hogy felpillantott volna pálcikáiról.

- Igen, Füles. És azért jöttem...

- Tudod-e, mi ez itten?

- Nem tudom.

- Ez egy A betű.

- Igenis? - Ó, Füles...

- Nem Ó - mondta Füles komolyan. - Nem Ó, hanem A. Talán rosszul hallottad, vagy azt hiszed, műveltebb vagy, mint Róbert Gida?

- Igen - mondta Malacka, aztán gyorsan hozzátette: - Nem, dehogy. - És közelebb jött.

- Róbert Gida azt mondta, hogy ez egy A betű, és ez csakugyan A betű. Legalábbis amíg valaki rá nem tapos - tette hozzá Füles komoran.

Malacka gyorsan hátraugrott, és megszagolta az ibolyacsokrot.

- Tudod-e, Malacka, mit jelent az A betű?

- Nem tudom, Füles.

- Az A betű tanulást jelent, és Műveltséget jelent és minden egyebet, amit te és Micimackó soha nem fogtok elérni. Ezt jelenti az A betű.

- Ó - mondta Malacka, és gyorsan hozzátette: - Úgy értem, hát ezt jelenti.

- Én mondom neked. A népek csak úgy jönnek-mennek az Erdőben, és azt mondják: "Ez csak Füles volt, nem számít." És járkálnak jobbra-balra, és azt mondják: "hahaha, hejjehujja!" De az A betűről nem tudnak semmit. Nem, nem. Nekik ez csak három pálcika a földön. De a Műveltek számára - és ezt jól jegyezze meg, kis Malacka -, akiket nem kell összetéveszteni Micimackóval és Malackával, ez egy nagy és diadalmas A betű. Feltéve, ha nem jön valaki, hogy egyszerűen szétfújja az egészet.

- Nini - mondta gyorsan, és felderült -, itt jön Nyuszi. Jó reggelt, Nyuszi!

Nyuszi nagyon fontosan jött, csak úgy odabiccentett Malacka felé, aztán, kissé orrhangon, azt mondta:

- Lám, lám, Füles - olyasvalaki modorában, aki rögtön azt is hozzáteszi majd: Hát jó reggelt, jó reggelt!

- Csak meg akartalak kérdezni, Füles. Csak azt akartam kérdezni, Füles, nem tudod véletlenül, mivel tölti Róbert Gida reggeli óráit mostanában?

- Mit gondolsz, mi ez itt, amit tanulmányozok? - mondta Füles.

- Három pálcika - mondta azonnal Nyuszi.

- Látod, ugye - mondta Füles Malackának. Aztán Nyuszihoz fordult. - Most majd felelek a kérdésedre - mondta ünnepélyesen.

- Köszönöm előre - mondta Nyuszi.

- Hogy mivel tölti Róbert Gida reggeli óráit mostanában? Hát tanul. Műveltséget szerez. Tudományt szed magába - azt hiszem, ez a helyes kifejezés. A magam szerény eszközeivel én is ezt teszem - ha szabad használnom a kifejezést. Azt teszem, amit ő. Ez itten például...

- Egy A betű - mondta Nyuszi. - De nem valami tökéletes. Most megyek, és megviszem a jó hírt a többieknek.

Füles megnézte pálcikáit, és aztán Malackára nézett.

- Mit mondott Nyuszi, hogy mi ez? - kérdezte.

- Azt mondta, A betű - mondta Malacka.

- Te mondtad meg neki?

- Nem, Füles, igazán, én nem mondtam meg. Biztosan tudta már magától.

- Tudta? Azt hiszed, az A betű olyan dolog, amit Nyuszi is tudhat?

- Bizony, Füles, Nyuszi nagyon okos és ravasz.

- Ravasz! - kiáltotta Füles, és egyik patájával haragosan rátaposott a három pálcikára. - Műveltség! - tette hozzá keserűen, és már hat pálcika volt előtte, csak félakkorák. - Tanulni! - kiáltott, és a levegőbe rúgta a tizenkét pálcikát. - Ha Nyuszi is megtanulhatja! Hahaha!

- Én azt gondolom - mondta Malacka zavartan.

- Ne gondolj semmit - mondta Füles.

- Én csak azt gondoltam... - mondta Malacka - hogy az ibolyák nagyon kedvesek...

Ezzel letette a csokrot Füles elé a földre, és gyorsan elszaladt.

Másnap a következő cédula állt Róbert Gida ajtaján:

MINGYÁR GYÖVÖK
DÓGOM VAN
R. G.

És ezért tudja már minden állat az Erdőben - kivéve természetesen a pettyes és növény nevű dán vagy holland származású Van Dógom urat -, mivel tölti Róbert Gida mostanában a reggeli óráit.

 

Hatodik fejezet

amelyben Micimackó új játékot talál ki, és ebben Füles is részt vesz

Mire az Erdő alá ért, jókorára megnőtt a patak. Majdnem folyó lett belőle. Na és az ekkorára megdagadt Patak már nem ugrál és csörgedezik, mint egy patak, mert akkor még fiatal és kicsi. Így mint folyó szép méltóságosan hömpölyög. Tudja, hová ér, mondja is magának: "Sietni, azt nem muszáj. Egyszer úgyis odaérünk." Ám csatlakozott hozzá sok patakocska az Erdőben; ezeknek sietős volt. "Gyerünk, gyerünk! Nézzük csak, mi van ott! Még elkésünk, csirr, csurr!"

Volt egy ösvény; beillett kisebbfajta útnak is. Ez kívülről jött az Erdőbe, mielőtt beért, át kellett kanyarognia a folyón. Fahíd volt ott, ahol átjött, az is majdnem olyan széles volt, mint egy út, fakerítés mind a két oldalán. Róbert Gidának pont a kerítés tetejét érte az álla, ha kicsit kapaszkodott. Jobb volt rajta állni, keresztülhajolni és belenézni a folyóba, alatta siklott a víz. Micimackónak a kerítés aljába ért csak az álla, de így is jó volt, azért áthajtotta a fejét... Malacka meg már csakis innen alulról láthatta a folyót, mert ő olyan kicsi, hogy a legalsó fokot se éri el. Ott ültek hát, és nézték a folyót, a folyó gyött, lassan, mert nem volt neki sietős, úgyis odaért, ahová kellett.

Valamelyik nap Micimackó lesétált a híd felé. Verset akart írni a tobozokról, mert ott feküdtek körülötte, és nótás kedvében volt. Felvett egyet, azt mondja magának, míg jól megnézi: - Jó dolog; ha volna hozzá egy rímem, akkor könnyen menne. - Csakhogy nem talált rímet. Ennyi ötlött csak az eszébe:

Jaj, de csuda egy fenyő,
titokzatos fajta.
Bagoly szerint az övé,
s a Kanga ül rajta.

"Értelme, az nincs - gondolja Micimackó -, mert a Kanga nem ül a fán. Sajnos."

Leért a folyóhoz, de mert nem nézett se jobbra, se balra, beleakadt valamibe. A fenyőtoboz kirepült a kezéből, bele a folyóba.

- Ördög rúgjon meg! - mondta Micimackó, ahogy a toboz szép lassan úszott lefelé a folyóban. Visszament, másikat kell hozni, de olyat, akire kijön a rím. Á, inkább marad, és nézi a folyót. Úgyis olyan csöndes, nyugodt nap van ma. Lefeküdt, és úgy érezte, ő is lassan úszik a folyóval, és mintha a fenyőtoboz vele úszna.

"Hát ez is furcsa - gondolta Micimackó -, hogy lehet az? Hisz a másik oldalon ejtettem bele, és tessék, ezen az oldalon bújik elő! Vajon mindig így csinálják ezek?" Már ment is vissza új fenyőtobozokért.

Csakugyan fordítva jöttek vissza. Pedig sokáig próbálgatta. Egyszerre dobott be kettőt, és áthajolt a hídon, hogy nézze, melyik ér ki gyorsabban. Hát az egyik gyorsabban ért ki. De mert mind a kettő egyforma nagy volt, nem tudhatta, az volt-e az első, amelyiknek győztesnek kellett volna lenni. Most egy nagyot és egy kicsit dobott bele, hát a nagyobbik volt az első, de ez természetes, a kicsi az utolsó volt, az is természetes... Lám, kétszer nyert; mire hazamehetett uzsonnázni, nyert már harminchatot, de elvesztett huszonnyolcat, ami annyit jelent... na persze, vonjatok csak le huszonnyolcat harminchatból! Akkor hogy állunk?

Így kezdődött ez a játék, a Micimackó-Vízipóló. Micimackó találta ki, gyakran játszották ő meg a barátai, lenn az erdőszélen. Igaz, hogy nem volt mindig elég fenyőtoboz kéznél, akkor botokkal játszották. Ezekkel könnyebben is lehetett, mert jobban lehetett őket látni.

Valamelyik nap Micimackó, Malacka, Nyuszi és Zsebibaba együtt játszották a Micimackó-Vízipólót. Bedobálták a botocskákat a folyóba, és mire Nyuszi kimondta: "Gyerünk!" - átrohantak a híd másik felére, és valamennyien áthajoltak a korlát alsó felén, lesték, kinek a botja jön ki leghamarabb. Csakhogy lassan jöttek a botok; aznap volt a folyó a leglustább, úgy látszott, most már el volt szánva, azt se bánja, ha egyáltalában nem ér el odáig.

- Lám, az enyém! - kiáltott Zsebibaba. - Á, mégse... ez valami más. Látod te a tiédet, Malacka? Én már szinte azt hittem, hogy az enyém... De mégis! De mégse! Látod a tiédet, Micimackó?

- Nem én.

- Úgy látszik, az én botom.

- Úgy látszik, az én botom elbotlott - mondta mélán Zsebibaba. - Nyuszi, az én botom elbotlott! Malacka, elbotlott a te botod?

- Á, mindig tovább tart, mint az ember hiszi - mondta Nyuszi.

- Mit gondolsz, mennyi ideig tart, amíg átérnek? - kérdezte Zsebibaba.

- Malacka! Én látom a tiédet! - mondta hirtelen Micimackó.

- Az enyém olyan szürkés - mondta Malacka, aki nem mert túl mélyen hajolni, mert könnyen beleeshetik.

Nyuszi azonban még mélyebbet hajolt, mint szokott. Kereste a maga botocskáját. Zsebibaba föl-alá ugrándozott.

- Gyere már ki, botocskám! Botlott botocskám, gyere ki, botocskám!

Malacka felizgult, eddig még csak az övét látták, akkor pedig ő nyert!

- Gyün! - kiáltott Micimackó.

- Biztos, hogy az enyém? - sivalkodott Malacka izgatottan. - Persze hogy az enyém, hiszen szürke! Nagy, szürke! Nicsak, itt gyön! Naagy, naagy, szürke! Á, jaj... mégse az. Hisz ez Füles!

Ott úszott el előttük Füles.

- Füles! - kiáltották valamennyien.

Nyugodt és méltóságteljes volt Füles. Négy lába égnek meredve. Úgy jött, szép lassan, a híd alól.

- Füles! - kiáltott szörnyű izgalmában Zsebibaba.

- Én volnék? - kérdezte Füles, kicsit fölemelkedve, és gyorsan hármat fordult maga körül. - Alig hittem.

- Jaj, nem tudtam, hogy csak játszol! - mondta Zsebibaba.

- Egyáltalán nem játszom - felelt Füles.

- Ugyan, Füles, mit csinálsz te ott lenn? - kérdezte Nyuszi.

- Három találós kérdést teszek fel neked, Nyuszi. Lyukat túrni a földbe? Az nem az igazi. Fiatal tölgyön ágról ágra repdesni? Az se az igazi. Még hogy én arra várjak, hogy valaki kihúz a vízből? Az már igen. Hagyjátok a Nyuszit... adjatok neki időt... időt... tudni fogja a kötelességét.

- De Füles, kérlek - mondta a megszomorodott Micimackó -, mondd, hogy lehetne?... Ha úgy érted, hogy mi... érted... Hogy talán...

- Úgy értem - felelt Füles. - Egyiket... egyiknek meg kellene kezdeni, igen köszönöm, Micimackó. Nem tesz semmit. Szót sem érdemel.

- Né, forog! - sikoltott a megrettent Zsebibaba.

- Miért ne? - kérdi Füles hidegen.

- Úszni én is tudok - véli Zsebibaba büszkén.

- Na, így körbe-körbe aztán nem! - véli Füles. - Ez, kérlek, sokkal nehezebb. Különben is én nem is szándékoztam ma úszni. - És lassan megfordult újra. - De ha már benne vagyok, és ha már itt tartok, és így fest a helyzet, és ha én itten némely forgógyakorlatokat akarok végezni jobbról balra és balról jobbra... vagy (kicsit elhallgatott, mert újabb forgóba került) ha úgy vélem, hogy jobbról balra még jobb, akkor ahhoz senkinek semmi köze, mert az kizáróan és egyedül az én ügyem.

Pillanatnyi szünet következett. Mindenki mélyen elgondolkodott.

- Én valamit... valamit... kieszeltem - mondta végre Micimackó. - Nem mintha azt hinném, hogy a gondolat valami nagyszerű...

- Én se remélem, hogy valami különleges - mondta Füles.

- Halljuk, Micimackó! - sürgette Nyuszi.

- Hát... mondjuk, hogy köveket és mindenféléket és izéket dobálunk bele a folyóba, és Fülesnek csak az egyik oldalára kell feküdni... a kövek hullámokat vernek, és a hullámok kimossák őt a partra...

- Ez nem egészen rossz - vélte Nyuszi, és Micimackó ragyogott.

- Egész ügyes gondolat - vélte Füles. - Ha fürdőbe akarok menni, majd értesítlek, hogy megmoshass...

- De hátha nyakon ütjük véletlenül? - kérdi Malacka aggódva.

- Vagy véletlenül nem találtok el? - kérdi Füles. - Fontolóra kell venni minden lehetőséget... mielőtt mulatni mentek, Malacka...

De Micimackó már meg is ragadott egy akkora követ, amit egyáltalán vinni tudott. Áthajolt a hídon, úgy szorította a mancsa közé.

- Nem vágom hozzád, csak úgy leejtem, Füles - magyarázta buzgón. - Nem téveszthetem el, csak rád eshet... vagyis hát csakis melléd mehet, Füles... Mondd, abbahagynád kevés időre a bukdácsolást és forgást? Tudod, csupa sár leszek!

- Nem hagyhatom abba - felelt Füles. - Szeretek így forogni.

Nyuszi érezte, hogy itt az ideje a parancsnokságot átvenni.

- Micimackó - mondta -, ha azt mondom: NNA MOST!!, akkor dobhatod. Füles, ha azt mondom: NNA MOST!!, akkor Micimackó dob...

- Köszönöm, Nyuszi..., de úgy vélem, úgyis észreveszem majd...

- No kész vagy, Micimackó? Malacka, engedj csak egy kis helyet Micimackónak! Térj ki kicsit, Zsebibaba... Kész vagytok?

- Én egész kész vagyok - mondta Füles.

- Nna most! - vezényelt Nyuszi.

Micimackó elengedte a követ. Hatalmas csobbanás, Füles eltűnt...

Hát ez félelmetes volt ott fönn a hídon azoknak, akik nézték... Csak nézték ám, nézték, bámulták... még azon se örültek, hogy a Malacka botja végre megjelent, kicsit előbb, mint a Nyuszié. Szívből ennek se tudtak örülni. Mikor Micimackó már éppen azon kezdett tűnődni, hogy alighanem a rosszabbik követ választotta, vagy pedig a folyó nem az, aminek lenni kellene, és ahogy ő a Folyókat képzeli: egyszer csak valami szürkét pillantott meg a folyó partján... valami szürke, de mindig nagyobb lesz - na tessék! Füles kecmereg kifelé.

Hangos kiáltással, egyetemesen üdvözlik a hídról. Ide-oda forgatják, nézegetik. No de ilyet! - mihelyt ott áll köztük a szárazföldön.

- Na hallod, Füles, te aztán igazán átnedvesedtél! - mondja Malacka.

Füles megrázza magát, és megkér valakit, szíveskednék Malackának megmagyarázni, hogy szokott az történni, ha az ember bizonyos hosszabb időt tölt egy folyó belsejében.

- Ezt jól csináltad, Micimackó - mondta Nyuszi barátságosan. - Na látod, ez egy jó gondolat volt.

- Mi volt a jó gondolat? - kérdi Füles.

- Hát hogy úgy odacsapkodott a parthoz téged...

- Még hogy engem odacsapkodott, és mihez csapkodott oda? Micsodához? Hogy érted? Hogy engem valaki csapkodott volna? Micimackó egy rettenetes nagy követ vágott hozzám, és hogy ne találjon nyakszirten, alámerültem, és kiúsztam a partra.

- Nem vágtál te oda akkorát - súgta Malacka Micimackónak, hogy kicsit megvigasztalja.

- Nem is vághattam akkorát - véli Micimackó aggodalmasan.

- Füles - mondja Malacka -, azért ez okosan volt megcsinálva.

Micimackó kezdte magát jobban érezni. Utóvégre, ha az ember Csekélyértelmű Medvebocsocska, kevés Tapasztalattal és Mindenféle Dolgokra gondol, sokszor úgy gondolja azokat a Mindenféléket, hogy azok nincsenek is a valóságban, vagy legalábbis egész mások, mikor kijönnek a fejből. Végre is a Füles odabe volt a vízbe, és most kinn van a vízből - hol itt a hiba?

- Hogy estél bele tulajdonképpen, Füles? - kérdi Nyuszi, mialatt Malacka zsebkendőjével szárítgatja.

- Kérlek, nem is estem bele.

- Nade...

- BELEUGROTTAM...

- J-a-j - mondta Zsebibaba izgatottan -, valaki belelökött?

- IGENIS BELEUGRASZTOTTAK... Ott álltam a folyóparton, véletlenül mély gondolatokba voltam elmerülve. Azon gondolkodtam, hogy mit értenétek ti alatta, ha... és akkor VALAKI MEGLÖKÖTT...

- Ugyan, Füles! - mondják karban a többiek.

- Biztos, hogy nem csúsztál meg véletlenül? - kérdi Nyuszi bölcsen.

- Hát valamelyest csúsznom is kellett... Ha az ember ott áll a csúszós folyóparton! Hogyisne! És valaki hátulról ráugrik az emberre... megcsúszik, persze. Hogy gondoltátok?

- De ki lökött meg?

Füles nem felelt.

- Tigris volt alighanem - mondta idegesen Malacka.

- Füles - véli Micimackó. - Tréfából vagy Szerencsétlenségből vagy Akarattal... Tudod, hogy gondolom?

- Nem állhattam oda, hogy megkérdezzem, Micimackó. Még mikor a folyó legmélyén feküdtem, ott is csak folyton mondogattam magamnak, azt mondja: "Na, ez Remek Tréfa volt vagy csak Egyszerű Szerencsétlenség?" - De ahogy ott úszok a folyó felületén, már csak annyit tudtam, hogy VIZES. Nem tudom, értitek-e.

- És hol volt Tigris? - kérdi Nyuszi.

Még mielőtt Füles felelhetett volna, neszt hallottak. Tigris maga jött át a cserjén.

- Mi újság, gyerekek? - mondta Tigris jókedvűen.

- Hogy vagy, Tigris? - kérdezte Zsebibaba.

Nyuszi fontoskodni kezdett.

- Te, Tigris! - mondta ünnepélyesen. - Mi volt ez?

- Mi hogy mi volt? - kérdi Tigris kicsit kényelmetlenül.

- Fülest a folyóba lökte valaki.

- És te voltál az a valaki - mondta Füles hidegen. - Bocsánat.

- Ugyan, ugyan! Köhögtem... Erős köhögésem volt, és véletlenül épp Füles mögött álltam... Annyit mondtam csak: "H-á-á-ápp-cc-ii!"

- Köhögtél? - Nyuszi felsegítette a földről Malackát, és szépen letörölgette. - Na jó, Malacka. Jól van.

- Ja? Úgy elcsodálkoztam... - mondja Malacka idegesen.

- Nahát, ez lökdösődés - mondja Füles. - Csak úgy meglepni az embert! Meglepegetni. Nézzétek, nekem mindegy, hogy Tigris itt jár az Erdőben, vagy nem jár itt - folytatta -, végre is ez egy Nagy Erdő, és akinek kedve van, taszigálhat is benne. De minek jön pont az én kis zugomba taszigálni? Nem mintha az én zugos kertem valami különlegesen nagyszerű volna... Persze az olyanoknak, akik szeretik a hideget, a kellemetlenséget, a szemetet, a rossz kosztot, azoknak esetleg tetszik, de különben olyan házikó az is, mint a többi, és ha valaki taszigáló kedvében van...

- Nem megmondtam, hogy nem taszigáltam? Nem megmondtam, hogy csak köhögtem? - kérdi Tigris bosszúsan.

- Taszigálás vagy köhögés, mindegy az, ha ott fekszünk a folyó fenekén...

- Nna - mondja Nyuszi -, én csak annyit mondok... itt jön Róbert Gida. Az majd megmondja.

Róbert Gida a híd felől jött le az Erdőbe. Sütött a nap; gondtalan és jókedvű volt. Ha az a kétszer tizenkilenc nem volna... ugyan mit törődik vele az ember ilyenkor délután, mikor ilyen szépen süt a nap? Akkor oda lehetne állnia a hídkarfa legalsó deszkájára. Áthajol az ember, és nézi, milyen lassan megy a víz... akkor egyszerre minden eszébe jutna. Megmagyarázhatna mindent Micimackónak is, aki kicsit úgyis ostoba, és sok dologban nem biztos... De hogy leért a hídhoz, és ott látta az állatokat, már tudta, hogy ez nem is OLYAN délután, hanem AMOLYAN délután... valamit tenni kellene...

- Úgy történt, Róbert Gida - kezdi Nyuszi. - A Tigris...

- Én nem - mondja a Tigris.

- Akárhogy is, én a vízben voltam - mondja Füles.

- De nem történt akarattal - véli Micimackó.

- Olyan öklelős - véli Malacka -, nem is tehet róla tulajdonképpen.

- Próbálj engem is lökdösni! - mondta Zsebibaba mohón. - Nézz ide, Füles... a Tigris engem is... Mondd, Malacka, te mit gondolsz?...

- Rendben van, rendben van, kérlek, egyszerre csak egy beszélhet, kérlek... Itt az a kérdés, hogyan ítéli meg Róbert Gida ezt az ügyet.

- Hát pedig én csak köhögtem - mondta a Tigris.

- Taszigált - véli Füles.

- Istenem, egy kicsit meglegyinthettem - így Tigris.

- Csend legyen! - kiált Nyuszi. Feltartja a mancsát. - Itt az a kérdés, mit szól mindehhez Róbert Gida.

- Hát... - Róbert Gida nem érti jól az egészet - nekem az a véleményem...

- Nos? - kérdik mohón.

- Én úgy vélem, hogy játszhatnánk mindnyájan Micimackó-Vízipólót.

Aztán így is lett. Füles, aki még ilyet sose játszott, a legjobb nyerőnek bizonyult, Zsebibaba kétszer esett a folyóba, először véletlenül, másodszor akarattal, mert látta, amint Kanga befordult az Erdőn, és érezte, hogy úgyis minden hiába, jön a lefekvés.

Nyuszi akkor kijelentette, hogy velük megy. Tigris és Füles is együtt távoztak, mert Füles meg akarta mondani Tigrisnek, hogy lehet nyerni Micimackó-Vízipólóban. Az ember csuda ravaszul ejtheti a botját! "Nem tudom, érted-e, Tigris?" Róbert Gida, Micimackó és Malacka egyedül maradtak a hídon.

Sokáig nézegették a folyót a híd alatt; a folyó nem bánta, ő se szólt.

Ez egy olyan szép nyári délután volt.

- Igazán nem is olyan komisz ez a Tigris. Egész jó gyerek - jegyezte meg Malacka odavetően.

- Ki mondta, hogy nem rendes gyerek? - kérdi Róbert Gida.

- Általában senki se olyan nagyon komisz - véli Micimackó. - Nekem ez a véleményem... De azt hiszem, valahogy így is van...

- Igazad van - felel Róbert Gida.

 

Hetedik fejezet,

amelyben Tigrist megfékezik

Valamelyik nap Nyuszi és Malacka kinn üldögéltek Micimackó háza előtt. Nyuszit hallgatták, Micimackó is velük volt. Álmos nyári délután volt, az Erdő teli finom hangocskákkal... Mintha mind a finom hangocska azt mondta volna: "Ne hallgass Nyuszira, a Nyuszira ne hallgass, ránk hallgass, ránk hallgass..." Malacka kényelembe helyezte magát, és nemigen hallgatott Nyuszira, csak néha-néha nyitotta ki a szemét, és annyit mondott: "Ugyan!" vagy "Ez igaz!" - néha, mikor Nyuszi hangosabban mondta: "Ugye, érted, Malacka?" - és a hangja komoly volt, Malacka is bólintott: érti hát.

- Mert - Nyuszi végre kezdte befejezni - Tigris olyan szertelen és rakoncátlan, hogy kicsit ráncba kellene szedni... Mit gondolsz, Malacka?

- Én is így gondolkodom - véli Nyuszi. - Hát te, Micimackó?

Micimackó kinyitja a szemét, nagyot ásít.

- Hogyne, hogyne!

- Hogyne, hogyne; de hogy?

- Igazatok van - feleli Micimackó. - Ebbe nektek feltétlenül igazatok van.

Malacka egy kevés megvetéssel nézett rajta végig. Micimackó kezd ráeszmélni, hogy nem arról beszélnek, amiről beszélnek.

Lassan felkel, és magához tér.

- Igen, de hogy csináljuk? - kérdezte Malacka. - Milyen ráncba szedésről beszélsz, Nyuszi?

- Éppen ez az.

"Ráncba szedni." - Erre emlékezett Micimackó. Hallotta már valahol.

- Aha. Izé... Hallottam valamiről... Tudjátok, mi az a "kétszerkettő"?

- Igen, igen... Kétszerkettő! Róbert Gida akarta egyszer megértetni velem... Azt mondta, ellátja a bajomat, és megtanít a kétszerkettőre. De aztán mégse...

- Mit mégse?

Micimackó megrázza a fejét.

- Nem is tudom. Mégse tanított meg. Miről is volt szó?

- Micimackó - mondja Malacka szemrehányóan -, ugye, te nem is hallottad, amit Nyuszi elmondott.

- Igenis, hallottam, a bal fülemre meg vagyok hűlve. Mondanád még egyszer, Malacka?

Nyuszi nem bánta, jó, ő elmondhatja még egyszer... De honnan kezdve? Micimackó arra kéri, hogy attul kezdve, mikor a fülében kezdte érezni azt az izét... De az mikor volt - kérdi Nyuszi -, amire Micimackó nem emlékezett? Malacka aztán elmondta, hogy arról van szó, hogy a Tigrisből ki kell szedni a féktelenségeket, mert ha az ember szereti is őtet, az az egy tagadhatatlan, hogy igenis féktelenkedik.

- Most már tudom - bólintott Micimackó.

Elkezdett gondolkodni.

De csak olyasmi jutott eszébe, ami nem illett erre az esetre. Csupa nóta; el is dúdolta:

Ha Nyuszi
nagyobb lenne
s kövérebb
s erősebb,
mint Tigris,
és kisebb lenne Tigris,
mint szokott,
(elég rossz szokás)
s nem ugrana Nyuszira
többé,
vagy Nyuszi
magasabb lenne.

- Mit dúdolgat Micimackó? - kérdezte Nyuszi. - Értelmes dolgokat dúdolgat?

- Á! - sóhajt Micimackó. - Ennek nincs értelme.

- Nekem van egy jó eszmém - mondja Nyuszi. - Hallgassatok ide. Elcsaljuk Tigrist valami jó messzi vadonba, magányos helyre, ahol még sose volt, aztán otthagyjuk. Másnap reggel érte megyünk - de jól ide figyeljetek -, meglássátok, mennyire megváltozott! Egész más Tigris lesz belőle.

- És ugyan miért? - kérdi Micimackó.

- Azért, mert egy Alázatos és Szerény Tigris lesz ott belőle. Szomorú, Mélabús, Bánatos kis Állattá válik... olyan "Jaj-De-Örülök-Hogy-Láthatlak, Nyuszi"... Megjavul... Na.

- Nekünk is fog örülni? Nekem meg Malackának?

- Persze.

- Ez jó lesz - véli Micimackó.

- Én ugyan nem szeretném, ha aztán mindig szomorú maradna - mondja Malacka kételkedően.

- A Tigrisek nem maradnak szomorúak - magyaráz Nyuszi. - Bámulatos Gyorsasággal teszik túl magukat a bajokon. Egyszer megkérdeztem Baglyot, hogy biztos legyek benne. Hát ő is mondta, hogy igenis Bámulatos Gyorsasággal. De elég is, ha egy kicsit összezsugorodik és elszomorodik... csak úgy öt percre, az is valami... azzal is segítettünk...

- Hogy fogná fel ezt a dolgot Róbert Gida? - kérdi Malacka.

- Ő is így gondolkodna - véli Nyuszi. - Csak annyit mondana: "Ezt jól megcsináltad, Malacka. Magam is így csináltam volna, de éppen más dolgom volt. Köszönöm, Malacka. És persze Micimackónak is köszönöm."

Malacka örült az egész dolognak. Érezte, hogy jó lesz az, amit Tigrissel akarnak csinálni, bizony az jó dolog lesz. Hiszen Micimackóval és Nyuszival együtt csinálja, mégiscsak nagy eset! Egész Piciny Állatka megy bele ebbe a dologba... és nem csinál semmi rosszat... Ha reggel felkel, nem mondhatja magának: Na, én rosszat akarok csinálni. Csak az a kérdés, hogy hova vigyék Tigrist, és hol hagyják magára.

- Hát majd elvisszük az Északi-sarkra - véli Nyuszi. - Az nagyon messzi van, végre is egy magányos hely... Belezavarodik, ha onnan haza akar találni Tigris úr.

Ennek megint Micimackó örült meg. Utóvégre ő fedezte fel az Északi-sarkot, és ha odaérnek, Tigris meg fogja látni az ő feljegyzéseit: "ÉSZAKI-SARK, FELFEDEZVE MICIMACKÓ ÁLTAL, VAGYIS Ő TALÁLTA MEG." Majd csodálkozik Tigris! Ha még eddig nem tudta, hogy ő miféle Micimackó. Igenis, ő ez a fajta Micimackó.

Abban maradtak, hogy másnap reggel indulnak. Nyuszi, aki közel lakott Kangához és Zsebibabához, most hazamegy, és megkérdezi Tigrist, mit csinál holnap reggel. Mert ha nem volna semmi dolga, nem tartana-e velük felfedezőútra? Micimackó és Malacka is velük tartana... Ha azt mondaná: "Igen", akkor rendben van, ha azt mondaná: "Nem", akkor...

"Nem fogja azt mondani, hogy nem! - véli Nyuszi, - Ezt aztán csak bízzátok rám" - és elsietett.

Másnap egész más nap volt. Nem volt meleg, nyárias, hideg volt és ködös. Micimackó, ami őt illeti, nem is bánta volna. De ha arra gondolt, hogy mennyi mézet készítettek volna a méhek, ha szép maradt volna az idő, akkor elszomorodott. Az ilyen hideg, ködös napok mindig elszomorították... Meg is mondta ezt Malackának, mikor Malacka eljött érte. Malacka kijelentette, hogy neki ez kevésbé fontos. Inkább az a fontos, hogy majd milyen hideg és rémes lesz, ha otthagyják Tigrist egy teljes napig... a Nagy Erdő közepén!

Mire Micimackó és Nyuszi elértek az utolsó ház elé, Nyuszi kijelentette, hogy ez a nap pedig éppen hogy neki való. Ilyenkor szokott Tigris leginkább féktelenkedni, ilyenkor köhög és taszigál. Ha majd ott lesznek, ők kicsit előremennek, aztán elkerülnek más irányba... Hadd keresse őket! Őket ugyan nem látja többé...

- Nem látja többé? - kérdi Malacka.

- Addig legalább nem, amíg érte nem megyünk... Majd holnap... igen, vagy akármikor... Na, menjünk. Vár.

Kangáékhoz értek. Zsebibaba is várt rájuk, nagy barátja a Tigrisnek. Ez elég Rettenetes, de Nyuszi Micimackó fülébe súgja:

- Ezt csak bízd rám megint - és Kangához fordul:

- Jobb volna, ha Zsebibaba nem tartana velünk... Mindenesetre ha legalábbis ma nem jönne velünk...

- Miért ne? - kérdezte Zsebibaba, akiről pedig azt hitték, nem hall semmit.

- Csúf, didergős nap - rázza a Nyuszi a fejét. - Úgyis köhögtél ma reggel.

- Honnan tudod? - kérdi sértődötten Zsebibaba.

- Na ugye látod, Zsebibaba, drágám? - kérdi Kanga szemrehányóan.

- Nem volt igazi köhögés. Megakadt valami a torkomon. Ilyenkor nem panaszkodik az ember - mondja Zsebibaba.

- De jobb, ha itthon maradsz, drágám. Majd máskor.

- Holnap? - kérdi reménykedve Zsebibaba.

- Majd meglátjuk - feleli Kanga.

- Mindig "meglátjuk, meglátjuk", és sose történik semmi - szontyolodik el Zsebibaba.

- Úgyse lát az ember semmit ilyen csúnya, esős napon - vigasztalja Nyuszi. - Úgyse hiszem, hogy nagyon messzire mennénk, és aztán majd délután úgyis mindnyájan... úgyis mindnyájan... ja, itt vagy, Tigris? No menjünk. No szervusz, Zsebibaba! Majd délután átjövünk... Menjünk, Micimackó! Készen vagyunk? Jó. Gyerünk, gyerünk!

El is indultak.

Eleinte Micimackó, Nyuszi és Malacka együtt haladtak. Tigris körbe-körbe szaladgált körülöttük; később, mikor keskenyebb lett az út, Nyuszi, Malacka és Micimackó egymás után haladtak, és Tigris félkör alakban kerülgette őket. Néha, ha horzsolta az útszéli csalán, Tigris előttük baktatott, vagy mellettük szaladgált; néha-néha beleszaladt Nyusziba, néha nem. Ahogy mind magasabbra kerültek, a köd is sűrűbb lett. Tigris néha el-eltünedezett. Mikor az ember azt hitte, hogy már nincs ott, egyszerre csak előbukkant; csak annyit mondott: "Hát gyerünk, gyerünk!" - s mielőtt az ember egy szót szólhatott volna, megint csak nem volt sehol.

Nyuszi megfordult, megbökte Malackát. - Majd most - mondta. - Szólj Micimackónak is.

- Majd most - mondta Malacka Micimackónak.

- Most, mi? - kérdezte Micimackó Malackát.

Tigris hirtelen megjelent. Belevágódott Nyusziba, és újra eltűnt. - No most! - mondta Nyuszi. Beugrott egy bokorba az út szélén; Micimackó és Malacka utána ugrottak. Jól elbújtak és hallgatóztak. Az erdő nagyon csöndes volt, ha az ember jól odafigyelt. Nem láttak, nem hallottak semmit.

- Csss! - mondta Nyuszi.

- Én nem szólok - így Micimackó.

Valahol kopogtak - aztán megint csönd lett.

- Halló! - mondta Tigris, és olyan nagyon közelről hangzott a hangja, hogy Malacka felugrott volna, ha Micimackó véletlenül nem ül rajta.

- Hol vagytok?! - kiáltott Tigris.

Nyuszi meglökte Micimackót, és Micimackó körülnézett Malacka után, de nem látta sehol. Malacka olyan halkan lélegzett, amilyen halkan csak tudott, érezte, hogy bátor dolgot cselekszik, és nagyon izgatott volt.

Pillanatig csönd volt, aztán újra hallották Tigrist kopogni. Akkor aztán vártak még egy darabig, míglen az erdő úgy elcsendesedett, hogy attól majdnem megijedtek. Nyuszi felkelt és nyújtózkodott.

- No? - suttogta büszkén. - Látjátok? Nem megmondtam?

- De én azt hittem... - mondja Micimackó - és azt hiszem...

- Á! - felelte Nyuszi. - Csak ne gondold... Rohanjunk. Gyertek. - S mindhárman elrohantak. Nyuszi volt a vezető.

- No - mondta Nyuszi, mikor már egy darabig szaladtak... - most már beszélhetünk. Mit szólsz az egész dologhoz, Micimackó?

- Hát... nem sokat... Mért megyünk pont erre?

- Hazafelé megyünk...

- Hm? - kérdezte Micimackó.

- Én azt hiszem, jobbra kellene tartanunk... - mondta Nyuszi idegesen. - Te mit gondolsz, Micimackó?

Micimackó a két mancsára pillant. Tudta, hogy az egyik a jobb mancsa. Ha az ember elhatározza, hogy melyik az, akkor biztos, hogy a másik a bal. De nem emlékezett, hogy kezdje.

- Hát... - mondta lassan.

- Gyerünk! - türelmetlenkedett Nyuszi. - Én tudom, hogy ez a helyes út. - Előbbre haladtak. Tíz perccel később újra megálltak.

- Buta ügy - vélte Nyuszi. - Ja, persze... Majdnem... Egy pillanatig... Vagy úgy! Gondolhattam volna... Na, gyerünk!

- Itt volnánk - mondta Nyuszi tíz perccel később. - De mégse...

- Nem is - mondta ugyancsak Nyuszi tíz perccel később -, én azt hiszem, hogy izé... Nem vagyunk mi egy kicsit erősen jobb irányban?

- Ez igazán furcsa - mondja Nyuszi tíz perccel később -, hogy a ködben minden egyformán szürke... Vetted észre, Micimackó?

Micimackó helybenhagyta, hogy de bizony úgy van.

- Még szerencse, hogy olyan jól ismerjük az Erdőt, másképp esetleg el is tévedhettünk volna... - mondta Nyuszi félórával később, és azon a gondtalan hangon nevetett, amelyiken az nevet, aki túl jól ismeri az Erdőt, és úgyis tudja, hogy nem tévedhet el.

Malacka Micimackó mögött lépkedett.

- No mi az, Malacka?

- Semmi. - Malacka megfogta Micimackó mancsát. - Csak nem akartalak elereszteni...


Mikor Tigris megunta a várakozást, hogy elfogják, és hiába várt erre, és mikor azt is megunta, hogy már nem mondhatja senkinek: "Na, hát akkor menjünk előre, fiúk!" - gondolta: inkább megy haza ő is. Visszafelé indult. Mihelyt hazaért, és Kanga meglátta őt, mindjárt azzal fogadta:

- No lám, itt a jó kis Tigriske, milyen szépen hazajött. Épp jókor érkeztél, úgyis be kell most venni az Erősítő Orvosságból. - Mindjárt ki is öntötte neki.

Zsebibaba büszkén jegyezte meg:

- Én már megittam az enyémet!

Erre Tigris lenyelte az övét, és csak annyit mondott:

- Én is.

Zsebibabával barátságosan kötekedni kezdtek. Tigris véletlenül fellökött egy-két széket, Zsebibaba véletlenül fellökött egyet akarattal, mire Kanga megszólalt:

- Játsszatok most egy kicsit a ház előtt.

- Hol? - kérdezte Zsebibaba.

- Ugyan menjetek ki, és szedjetek nekem pár fenyőtobozt - mondta Kanga, és kosarat adott nekik.

Lementek a Hét Fenyőfákhoz, fenyőtobozokat vagdaltak egymáshoz, míg csak el nem felejtették, hogy miért küldték őket. Ekkor otthagyták a kosarat a fa alatt, és hazamentek ebédelni. Éppen elkészültek az ebéddel, mikor Róbert Gida bedugta a fejét az ajtón.

- Hová lett Micimackó? - kérdezte.

- Tigris, drágám, hová lett Micimackó? - kérdezte Kanga

Tigris elmondta, hogy mi történt ma reggel, és Zsebibaba belevágott, hogy az nem is volt igazi köhögés. Kanga megkérte őket, ne beszéljenek egyszerre. Róbert Gidának így jó idejébe tellett, míg megtudta, hogy Micimackó, Malacka és Nyuszi elvesztek az Erdőben.

- Furcsa dolog ez a Tigrisekkel - suttogta Tigris Zsebibabának -, hogy a Tigrisek soha el nem vesznek, el nem tévednek.

- Mér nem?

- Egyszerűen csak nem tévednek el - magyarázta Tigris. - Valahogy így van.

- Hát jó - mondta Róbert Gida -, akkor meg kell őket keresni. Gyere, Tigris.

- Most mehetek és kereshetem őket - magyarázta Zsebibabának Tigris.

- Kereshetem őket én is? - kérdi mohón Zsebibaba.

- Ma még nem... Zsebibaba, drágám - vélte Kanga. - Majd máskor.

- Ha még holnap is el vannak tévedve, akkor mehetek én is?

- Majd meglátjuk - felelte Kanga, és Zsebibaba, aki nagyon jól tudta, hogy ez mit jelent, egy sarokba kuporodott, és megpróbált saját magából kifelé ugrálni. Egyrészt gyakorolni akarta magát benne, másrészt nem szerette volna, ha Róbert Gida meg a Tigris látják, hogy ő szomorkodik azon, amiért nem vitték el.


- A dolog úgy áll - vallotta be végre Nyuszi -, hogy mi bizony valahol eltévedtünk.

Egy árokban pihentek, fenn az Erdőben. Micimackó már unta az árkot, gondolta, ez valahogy úgyse jó így, mert akármerre indultak, mindig ugyanabba az árokba értek vissza. Valahányszor feltűnt előttük a ködben, Nyuszi mindig diadalmasan kiáltotta: "No, végre tudom, hol vagyunk!" Ilyenkor Micimackó is szomorúan megjegyezte: "Hiszen én is tudom." Akart is valamit mondani, de nem jutott más eszébe, csak annyi, hogy "SEGÍTSÉG! SEGÍTSÉG! SEGÍTSÉG!" Igaz, kicsit ostobának tetszett az ilyesmi, mikor Nyuszi és Malacka is ott voltak mellette.

- Hát - mondta Nyuszi hosszabb hallgatás után, miközben senki sem rebegett köszönetet a szép sétáért - mégiscsak jobb lesz, ha felszedelőzködünk... Melyik lesz a legjobb út?

- Az hogy volna - kérdi Micimackó lassan -, ha mihelyt innen kitesszük a lábunkat, újra próbáljuk megkeresni... és újra visszatalálunk?

- Mi hasznunk volna abból? - kérdi Nyuszi.

- Hát ha haza akarunk találni, és képtelenek vagyunk... úgy gondoltam, hogyha ide akarunk visszatalálni, akkor ezt se találnánk meg többet; na és az direkt Jó Dolog lenne, ha nem látnám ezt az árkot többet, mert akkor esetleg olyasmit találunk, amit nem keresünk, és akkor az a valami, amit keresünk, de nem találunk, talán az a valami lenne, amit nem keresünk, de találunk.

- Ennek nem sok értelmét látom - véli Nyuszi.

- Mert nincs is - mondta Micimackó alázatosan. - De mikor elkezdtem mondani, még volt értelme. Valami elromlott közben.

- Ha kijönnénk ebből az árokból, és aztán visszajönnénk bele, akkor megtalálnám...

- Azt gondoltam, hogy esetleg mégse találnád meg... Csak épp gondoltam rá...

- Nézd, próbáld meg - mondta hirtelen Malacka. - Mi majd itt várunk rád.

Nyuszi csak nevetett azon, hogy milyen ostoba ez a Malacka. Elindult a ködbe. Mehetett úgy száz métert, aztán megfordult és jött vissza...

Micimackó és Malacka már húsz percig vártak akkor. Micimackó felállt.

- Gyerekek! - mondotta Micimackó. - Valami eszembe jutott. Nézd, Malacka, menjünk haza.

- De kérlek, Micimackó - sikoltott Malacka, és csupa izgalom volt -, te talán tudod az utat?

- Nem - ismerte be Micimackó. - De nekem tizenkét csupor mézem van a kredencemben, ezek engem már órák óta várnak haza. Eddig nem hallottam, hogy mit akarnak, mert ez a Nyuszi beszélt és beszélt és beszélt, de ha senki se beszél, csak azok a tizenkét csuprok, akkor... azt hiszem, Malacka, én tudni fogom, merről jön a hang... Most gyerünk.

Együtt indultak, egy ideig Micimackó nem is szólt semmit. Nem akarta zavarni a csuprokat. Hirtelen mégis valami hangot adott... majdnem hogy visított... ahogy Malackák szoktak... kezdett ám; mert kezdte tudni, hol vannak. Hangosan persze nem merte mondani, mert hátha mégis téved. Mikor annyira biztos volt a dolgában, hogy már azt se bánta hívják-e a csuprok vagy se, valaki elkiáltotta magát előttük: a ködben ott állt Róbert Gida.

- Hát itt vagytok? - mondta egész hanyagul, úgy tett, mintha nem is ijedt volna meg.

- Hát itt vagyunk, bizony - felelt Micimackó.

- Hát Nyuszi?

- Azt nem tudom.

- Esetleg Tigris megtalálja... ő majd megtalálja... Úgyis keres benneteket...

- Ja - mondta Micimackó -, nekem haza kellett jönnöm, mert valamit itthon felejtettem, meg a Malackának is... magunkkal kellett volna hozni, és így hát...

- Jó. Jövök én is, majd megtaláljuk azt a valamit.

Hát jött szépen haza Micimackóval, és nézte, nézte... hosszú ideig kellett nézni, mert Micimackó alaposan el volt foglalva... amíg nézte, Tigris az Erdőben bolyongott, és kereste Nyuszit, különös hangokat hallatott, mindenáron meg akarta találni. Végre meghallotta a hangot. Egy igen-igen ijedt, FÉLÉNK ÉS ALÁZATOS Nyuszi... A Félénk és Alázatos Nyuszi uzsgyi neki a ködnek... lám! A hangok irányában ott Tigris! De most úgy látta, hogy ez egy egész Barátságos Tigris. Nagyszerű egy Tigris ez! Ez egy Segítő és Mentő Tigris... olyan Tigris, amelyik ha ugrik nagyot, hát hadd ugorjon... úgyis csak ugrik, ahogy Tigrisek szoktak, a Tigriseknek tulajdonképpen így kell ugraniuk, taszigálniuk...

- Jaj, Tigris! No de ilyen szerencse! - siránkozott Nyuszi.

 

Nyolcadik fejezet,

amelyben Malacka nagy tettet hajt végre

Micimackó és Malacka kuckójától nem messze, úgy a feleúton, egy Gondolkodó Sarkocska volt: ott szoktak megállni és a dolgokat mérlegelni, ha látogatóba indultak egymáshoz. Meleg zug volt, és a szél se érte; ilyen alkalmakkor leültek ott, elgondolták azt is, hogy mit csináljanak most, mikor már ott voltak, és vége a látogatásnak. Valamelyik nap elhatározták, hogy nem csinálnak semmit; ezt a dolgot Micimackó versben akarta megörökíteni. Tudni kell mindenkinek, mire jó ez a kitűnő helyecske.

Langyos és napos a zugocska,
hol Micimackó heverész.
Ide süt mindig a napocska,
és a birtoka az egész.
Hú, elfelejtettem Malackát!
Övé belőle egy kis rész.

Valamelyik őszi reggel, mikor a szél lekaszálta a levelet a fákról, és olyan hideget csinált éjjel, hogy az ágakat is le akarta kaszálni, Micimackó és Malacka ketten üldögéltek a Gondolkodó Sarkocskában, és törték a fejüket.

- Mert ami engem illet, én azt vélem - mondta Micimackó -, elmegyek a Micimackó Kuckóba, és meglátogatom Fülest... Ekkora szél! Hátha az ő házát el is fújta? Talán azt akarja, hogy segítsünk neki újat építeni.

- Ami pedig engem illet, én azt akarom, keressük fel előbb Róbert Gidát... de ha nincs odahaza, akkor úgyse kereshetjük fel - mondta Malacka.

- Na akkor menjünk és látogassunk meg mindenkit - vélte Micimackó. - Mer ha az ember úgyis órák hosszat sétált már a szélben, és hirtelen betoppan valakihez, és ott azt mondják neki: "Ejnye, Micimackó, éppen jókor jöttél, mert van itt egy kis nyalánkság részedre" - akkor rendben is van minden, mer akkor azt úgy hívom, hogy: "Jaj de jó Nap."

Malacka ugyan azt tartotta, hogy valami okának kell lennie annak, ha az ember valakit látogat. Az ember beteget látogat, vagy valamit meg akar tudni, valamit ki kellene eszelnie Micimackónak. Talán ki tud eszelni valamit.

Micimackó tud.

- Mehetünk is... Azért megyünk, mert úgyis Csütörtök van, és kívánhatunk mindenkinek Boldog Csütörtököt.

Felkeltek, és amikor Malacka újra leült, mert nem is sejtette, hogy ilyen ereje van a szélnek, és Micimackónak fel kellett őt emelni, akkor megindultak. Először Micimackó házába nyitottak be. Még szerencse, hogy mihelyt odaértek, Micimackó otthon is volt. Beinvitálta őket; kicsit nyalakodtak, és mentek tovább Kanga Kuckójáig, jó szorosan egymás mellett. Hangosan vitatkoztak:

- Na, nem igaz?

- Mi nem igaz? - és:

- Hangosabban, kérlek, nem hallom jól.

Mire Kanga házához értek, már annyira el voltak fáradva, hogy ott kellett maradniuk ebédre. Mire újból nekiszedelőzködtek, bizony kicsit hideg volt odakünn. Siettek is Nyuszihoz, amennyire csak tőlük tellett.

- Itt vagyunk, mert Boldog Csütörtököt akartunk neked kívánni - mondta Micimackó. Párszor ki-be járt az ajtón; mégis, ki kellett próbálni, biztos-e, hogy éppen olyan jól ki tud majd jönni, ahogy bement.

- Mért, mi különös van azon, hogy csütörtök van? - kérdezte Nyuszi. Mire Micimackó elmagyarázta a dolgot. Nyuszi, akinek mindig Rengeteg Fontos Dolga volt, csak annyit mondott:

- Én azt hittem, hogy csakugyan valami komoly dolog hozott ide - mire persze leültek, és azért kaptak valamit. Nemsokára Micimackó és Malacka újból felkerekedtek, most hátulról kapták a szelet, nem volt olyan nagy a baj.

- Nyuszi csöppet se buta - mondta Micimackó elmélyedve.

- Úgy van. Okos - vélte Malacka.

- Esze, az van neki.

- Van neki - vélte Malacka. - Esze, az van neki.

Mire hosszú hallgatás következett.

- Úgy vélem - mondta Micimackó -, ez az oka annak, hogy soha semmit meg nem ért.

Már akkor Róbert Gida is otthon volt. Délután lévén, nagyon megörült a vendégeinek, akik ott is maradtak majdnem uzsonnaidőig. Kaptak így is egy Majdnem Uzsonnát. Ez olyan, amit az ember hamar elfelejt. Nosza, szaladtak Micimackó kuckójába, hogy végre megtalálják Fülest, nehogy lekéssenek egy Tulajdonképpeni Uzsonnáról Bagolyéknál.

- Szervusz, Füles! - kiáltották vígan már messziről.

- No! - mondta Füles. - Talán eltévedtetek?

- Nem a!... Csak meg akartunk látogatni - mondta Malacka. - És hogy milyen is nálad. Nézd csak, Micimackó, hisz ez a ház még áll!

- Persze, hogy áll - mondta Füles. - Ez furcsa. Talán valakinek le kellett volna bontania?

- Azt hittük, hogy esetleg a szél elvitte - vélekedett Micimackó.

- Senki se vitte el. Talán elfelejtették...

- Jó, igazán örülünk, hogy láthatunk, Füles, és most megyünk is Bagolyékhoz.

- Hát csak menjetek. Majd meglátjátok, ott milyen jó. Egy-két nappal ezelőtt repült erre; bizony, engem is észrevett. Nem mintha megszólított volna - erre, kérlek, figyelmeztetlek! -, de az bizonyos, hogy észrevett. Kedves tőle... Az embert sok mindenre felbátorítja... Nem tesz semmit.

Micimackó és Malacka még egy kicsit körülszaglásztak.

- Hát isten veled, Füles! - mondták, és könnyed oldalgással siettek el, mint akiknek nem fontos - utóvégre hosszú út áll előttük, és jó lesz sietni.

- Isten áldjon! - mondta Füles. - Vigyázz, Malacka, nehogy a szél elfújjon. Hiányoznál... Azt kérdenék: "Ejnye, ejnye, hová fújta a szél azt a kedves kis Malackát?..." Igazán mindenki szeretné tudni, hová. Na, isten áldjon meg, és igazán örültem...

- Isten áldjon! - Micimackó és Malacka véglegesen elbúcsúztak, s baktattak előre, Bagolyékhoz.

De most szembejött a szél, Malacka fülei a feje mögött billegtek, akárcsak holmi zászlók, s úgy kellett törtetni előre. Mintha egész csomó óra telt volna el, míg eljutottak a Százholdas Pagonyba, és újra kiegyenesedhettek. Kicsit idegesek voltak muszáj volt odafigyelni, mikor a vihar tombolt az ágak közt.

- Na és ha egy fa akkor esik le, Micimackó, mikor éppen alatta állunk?

- Na és ha nem éppen akkor? - mondta Micimackó alapos megfontolás után.

Malacka megvigasztalódott. Nemsokára egész vígan, derűsen kopogtattak Bagoly ajtaján.

- Jó napot, Bagoly! - mondta Micimackó. - Eljöttünk megkérdezni, hogy vagy. Malacka is itt van... Tudod, mert úgyis Csütörtök van...

- Ülj le, Micimackó... Te is, Malacka - mondta Bagoly barátságosan. - Helyezzétek magatokat kényelembe.

Szépen megköszönték, és kényelembe helyezték magukat.

- Mert látod, Bagoly - mondta Micimackó -, borzasztóan siettünk, hogy el ne késsünk - látni akartunk, mielőtt elmegyünk...

Bagoly ünnepélyesen bólogatott.

- Kérlek, igazítsd ki a szavaimat, ha tévedek - mondta -, de vajon az igazat állítottam-e, ha kijelentem, hogy véleményem szerint csuda egy ronda idő van odakünn.

- Csuda - felelt Micimackó helyett Malacka, aki éppen olvadozni kezdett.

Szárítgatta a fülét, és azt óhajtotta, bár az isten adná, bár odahaza lenne végre a tulajdon házában.

- Nekem úgy rémlett - mondta Bagoly. - Akkor is épp ilyen ronda nap volt, mikor Róbert nagybátyám - amott van az olajfestésű képe jobbra tőletek a falon - valamelyik nap, hogy kicsit megkésve érkezett... atyaúristen, mi az?

Szörnyű csattanás, rettenetes recsegés-ropogás töltötte be a hajlékot.

- Vigyázz, vigyázz! - sivított Micimackó. - Jaj, csak az ingaórát! El az utamból! Malacka! Malacka, te, hisz én rád esek!

A szobának az az oldala, amit Micimackó foglalt el, lassan lefelé kezdett süllyedni, és a székek halkan Malackára borultak... Az óra elegánsan siklott le a kandallóról, útjában néhány vázát ragadván magához, míglen egyszerre csörrent valamennyi egymás nyakába azon a helyen, amelyik valamikor padló volt, de most szerette volna tudni, hogy festene falnak. Róbert, a nagybácsi, aki a kandalló előtti szőnyegecske helyét volt elfoglalandó, rámájával együtt magával hozta azt a darab falat, amin tartózkodni szokott, hogy az is szőnyeg legyen már egyszer. Ezek a Malacka széke köré csoportosultak éppen akkor, mikor Malacka felállni készült róla, s darab ideig senki se tudta volna biztonsággal megmondani, hogy Észak merre van. Aztán jött egy még nagyobb reccsenés... Bagoly háza igyekezett magát a lehetőség szerint összeszedni... - aztán csönd lett.

A szoba egyik sarkában az asztalterítő felduzzadt, labdává csavarodott, és gurulni kezdett a szobán keresztül, aztán egyszer-kétszer felfelé meg lefelé ugrott, és kilátszott belőle két fül. Még egyszer átgurult a szobán, és kihámozta magát.

- Juj ! - mondta idegesen Malacka.

- Na? - kérdezte a székek egyike.

- Hol vagyunk?

- Nem vagyunk olyan biztosak benne - így a Szék.

- Az izé - Bagolyéknál vagyunk?

- Alighanem, mert épp uzsonnázni akartunk, és nem lett belőle semmi.

- Ahá! - mondta Malacka. - És Bagoly mindig a mennyezeten tartotta a levélszekrényét?

- A mijét?

- Oda nézz!

- Nem lehet - mondta Micimackó a szék alól. - Arccal lefelé vagyok valami alatt... ilyenkor, Malacka, az ember nehezen pillant fel mennyezetekre.

- Pedig ott tartotta, Micimackó.

- Talán most annak is megváltozott a helye - vélte Micimackó. - Mert ő szereti a változatosságot.

Zavaros hangok hallatszottak az asztal mögül, a szoba másik sarkában. Megjelent Bagoly.

- Malacka - mondta Bagoly, és úgy festett, mint aki hihetetlenül bosszankodik -, hol van Micimackó?

- Nem tudom biztosan...

Bagoly megváltoztatta a hangját. Csúnyán nézett arra a darabra, ami Micimackóból látható volt.

- Micimackó - mondta Bagoly igen szigorúan -, te csináltad ezt?

- Nem hinném - mondta alázatosan Micimackó.

- Hát akkor ki csinálta?

- Alighanem a szél - vélte Malacka. - Alighanem leszedte a szél a házad Bagoly.

- Ú-úgy? Gondoltam, inkább Micimackó...

- Nem a' - mondta Micimackó.

- Ha a szél volt - mondta bagoly eltűnődve -, akkor nem Micimackó a hibás. Akkor őt vád nem illetheti. - E barátságos szavakkal felrepült, hogy megnézze az új mennyezetet.

- Malacka! - kiáltott Micimackó halkan.

Malacka lehajolt hozzá.

- Mit mondott, hogy mi illet vagy nem illet engem?

- Azt mondta, hogy téged nem illet vád.

- Hja, vagy úgy... Azt hittem, azt mondta, hogy ami engem illet... Na igen.

- Bagoly - mondta Malacka -, gyere le, és segíts Micimackónak.

Bagoly, aki a levélszekrényének szépségét csodálta, leszállt. Együtt húzták-vonták a karosszéket, s nemsokára Micimackó alulról felfelé kecmergett ki s körülnézett.

- Na? - kérdezte Bagoly. - Szépen vagyunk, mi?

- Mit csináljunk, Micimackó? - kérdezte Malacka. - Nem jut véletlenül az eszedbe valami?

- Éppen most jutott valami - felelt Micimackó. - Olyan kis semmiség. - Mindjárt el is kezdte:

Hevertem hátamon,
s legjobb lesz, gondolom,
heverni a nyári nappal szemben.

Nem volt külön dolog,
gondolom, dúdolok
de nem jutott semmi eszembe.

Vállamba benyomva
csak arra gondótam:
Délutáni álom?

Hasamon forogva,
mellembe szorultan
az ébredést várom.

Nem jött semmi. Arcom
fődbe benyomódik,
akrobatának semmi.

Ám egy derék medve?
Annak csak nincs kedve
szék alá nyomódni?

Szorítják meg nyomják
szegény öreg orrát,
kérem, ez csak nem szép!

Majd széjjelpréseltek,
majdnem felkéseltek
nyakad, füled, szájad,

ó, te szegény állat.

Bagoly köhögött, mint akinek semmi köze a vershez, és nem is találja szépnek, és kijelentette, ha Micimackó azt hiszi, hogy ez volt az egész, akkor aligha foglalkozhatnak a Menekülés eszméjével.

- Mert - tette hozzá - ott, ahol az ajtó volt, ugyan nem mehetünk ki. Arra valami ráesett.

- Na, hát akkor hogy lehet másképp kimenni? - kérdezte félénken Malacka.

- Hát éppen erről van szó, Malacka. Épp erről kellett volna Micimackónak nyilatkoznia.

Micimackó ott ült a padlón, ami még nemrégiben is fal volt. Felnézett a mennyezetre, ami még nemrégiben szintén fal volt, de egy másik, és olyan ajtó volt benne, amit ajtónak lehetett használni. Csakugyan tépelődni kezdett.

- Fel tudnál repülni a levélszekrényig, ha Malackát felkapod a hátadra?

- Á! - felelt gyorsan Malacka. - Azt úgyse tudná.

Bagoly az ilyesmihez szükséges Közbeiktatott Izmokról értekezett. Beszélt ő már egyszer erről Róbert Gidának és Micimackónak. Várta is nagyban, hogy majd újra megemlítheti. Ez is olyan dolog, hogy jó, ha az ember kétszer is elmagyarázza, mielőtt értik, hogy miről van szó.

- Mert tudod, Bagoly, ha Malackát betehetjük a levélszekrénybe, átmászik ott, ahol a leveleket szokták bedobni, lemászik a fán, és segítséget hoz.

Malacka még gyorsan megjegyezte, hogy ő úgyis sokat hízott darab idő óta. Hogy aligha tehetné, akármilyen szívesen tenné. Bagoly kijelentette, hogy múltkor csináltatta nagyobbra a levélszekrényét, arra az esetre, hogy nagyobb leveleket kap. Talán lehetne, mire Malacka megjegyzi:

- De hisz azt mondtad, hogy nincsenek meg hozzá a szükséges tudod már mik - de Bagoly csak azt mondta:

- Á, persze, minek is akkor beszélni róla.

- Akkor jobb is, ha másra gondolunk - vélte Malacka.

Micimackó előtt felrémlett az a nap, mikor kimenthette Malackát az áradásból, és mindenki őt bámulta. S miután mostanság nem bámulták túlságosan gyakran, gondolta, lehetne őt újra bámulni. S mint az előbb, újra megrohanta egy gondolat:

- Te Bagoly - mondta -, jutott valami az eszembe.

- Szép, kövér, ügyes Medve vagy - selypített Bagoly.

Micimackónak tetszett, hogy ő szép kövér, ügyes medve, és szerényen megjegyezte, hogy hiszen csak egy gondolat volt. Kössön az ember egy darabka madzagot Malackára, aztán dobja föl a levélszekrénybe úgy, hogy a madzag másik végét a csőrében tartja. Azt átlöki a dróton, lehozza a földre; Malacka is nagyot húz, ott ahol most áll, mindaddig, amíg a másik vége szépen felemelkedik.

- Na és akkor Malacka csakugyan ott van - véli Bagoly. - Hacsak a madzag el nem szakad...

- Találunk másik madzagot...

Ilyesmit Malacka nem hallgatott szívesen, mert akármennyi madzagjuk van, akármennyivel is húzzák fel, neki mégiscsak repülni kell, de úgy látszik, mást itt nem lehet tenni. Egy szomorú pillantást vet vissza életére, a boldog órákra, amiket az Erdőben töltött olyan módon, hogy nem húzták fel madzaggal a mennyezetre, de aztán elszántan bólintott Micimackó felé, és kijelentette, hogy hiszen egész jó egy Te-Te-Te-Terv ez is...

- Úgyse szakad el - suttogta Micimackó vigasztalón. - Hiszen olyan Pici Állatka vagy, és én alattad állok, s ha megmentesz mindnyájunkat, hidd el, Nagy Dolog lesz az, és sokat fogunk még róla beszélni; esetleg Verset is csinálok róla, és a népek majd éneklik... Nagy Dolgot művelt a Malacka - lám Micimackó írta rá a Verset!

Hát ettől Malacka megvigasztalódott valahogy, s mikor mindennel elkészültek, s érezte, mint emelkedik lassan a mennyezet felé, már annyira büszke volt, hogy szinte felkiáltott: "MOST NÉZZETEK!" Csak attól félt, hogy akkor Micimackó és Bagoly elengedik odalenn a madzagot, és csak néznek.

- Haladunk, haladunk felfelé! - mondta derűsen Micimackó.

- A dolog úgy megy, ahogy elképzeltük, és várni lehetett - vélte Bagoly, igyekezvén segíteni.

Csakugyan, elég hamar ment. Malacka kinyitotta a levélszekrényt, és bemászott. Aztán, mikor leoldotta a madzagokat, benyomta magát a hasadékon, amelyikbe a régi szép napokban, mikor még ajtó volt az ajtó, rengeteg levél érkezett Baglyocskához váratlanul, miket saját maga írt magának.

Nahát nyomakodott és tolakodott befelé, addig-addig, amíg csakugyan kinyomta magát. Boldog volt és izgatott; gondolta, levisít egy utolsó istenhozzádot a bent rekedt foglyoknak.

- Itt minden rendben - mondta a levélszekrényen keresztül. - A fádat, amin laktál, ledöntötte a szél, Bagoly, az ajtón keresztül pedig egy ág fekszik. De nem baj, mert én meg Róbert Gida majd elhordjuk innen. Micimackónak is hozunk majd egy madzagot, én elmegyek, és elmondok neki mindent. Le is tudok mászni, tudom, hogy veszedelmes, de én azért megteszem, szó sincs róla, aztán egy fél óra múlva visszajövünk Róbert Gidával. Isten veled, Micimackó! - Meg se várta, míg Micimackó felel: Isten veled, Malacka; köszönet és hála - hanem ment útjára.

- Fél óra - mondta a Bagoly, és kényelembe helyezte magát. - Na, ez épp elég idő arra, hogy elmondjam azt a történetet Róbert nagybátyámról, akit elkezdtem... tudod? arról, akinek a fényképén fekszel. De hát hol is tartottam? Persze, tudom már. Hát kérlek, az is egy olyan szörnyű nap volt, aznap délután, mikor...

Micimackó lehunyta a szemét.

 

Kilencedik fejezet,

amelyben Füles megtalálja a kidőlt fát és Bagoly el is foglalja

Járta Micimackó a Százholdas Pagonyt. Ott állt, ott bámészkodott, ahol azelőtt a Bagoly háza volt... Bizony, az most nem festett háznak. Olyan volt, mint egy fa, amit kidöntött a szél. Ha meg a házadnak ilyen pofája van, akkor itt az ideje, hogy más lakás után nézzél. Micimackó "Titokzatos Izenet"-et talált aznap reggel a kuckója előtt: "ÚJ LAKÁST KERESEK BAGOJNAK TE IS UTÁNANÉZHETNÉL HALLOD NYUSZI." Míg azon törte a fejét, hogy ez mit jelenthet, Nyuszi ott termett és megmagyarázta.

- Hagytam ám ilyen üzenetet a többieknek is - mondta Nyuszi -, megmagyaráztam mindnek, mit jelent; most ők is fognak keresni. Na isten áldjon, elég dolgom van. - És már szaladt is. Micimackó lassan kocogott utána. Volt neki különb dolga; még hogy ő keressen új lakást Bagolynak! Előbb úgyis verset kell írni a régi lakásról. Malackának ezt a verset már napokkal ezelőtt megígérte. Azóta, ha találkoztak - nem mintha Malacka sürgette volna, de az ember érezte, hogy mért nem sürgeti. Ha csak említeni mertek előtte olyasmit: FA, MADZAG, SZEKRÉNY, ÉJJELI VIHAROK - Malacka orra vörösre gyulladt. Ilyenkor hamar másról kezdett beszélni.

"Mert ez se könnyű feladat - mondta Micimackó magában ahogy ott állt és nézte az elmúlt Otthont. - A zümmögés, a költészet... nem lehet ám ezeket csak úgy megkapni a boltban; hatalmunkba venni őket... Ezek olyanok, hogy inkább ők kerítenek bennünket hatalmukba! Méghozzá elébük kell menni..."

Ment és várt.

Darab ideig várt. "Na majd úgy kezdem: Fekszik egy fa itt - mert csakugyan fekszik; aztán majd meglátjuk, mi lesz."

Így lett:

Egy Fa fekszik itt. Itten egy Fa
fekszik, mit Bagoly szeretett.
Míg állt, szerette. Őt szerette.
Barátjával dicsőítette.
(Barátja ÉN valék, ha még
e Tényt nem tudnád, kedvesem.)
S erre lett egy RE-ET-TENETES.

Re-et-tenetes vihar, mi hasra
fektette fáját. A laposra
vágott fa ellaposodott,
ah, mily rémséges állapot!
Lakása... fája... a barátja
álltuk körül, miként koporsót,
ilyet nem láttam még soha.

Malacka ekkor (A MALACKA!)
gondolt nagyot, és azt kimondta.
BÁTORSÁG - mondta és REMÉNY,
nekem kell egy MADZAG. Kemény
legyen, de inkább vékony. Mindenesetre
MADZAG LEGYEN. S ha nincs, na jó,
ám hozzatok egy Kötelet.

És a LEVÉLSZEKRÉNYT elérte.
Micimackó és Bagoly legott,
hálás köszönetet rebegve,
előtte térdre is rogyott.
(Honnan levelet szoknak szedni
"Ide levél jön!" felirattal.)

Oda nyomakodott Malacka,
s onnan intézte, áhitattal
mentési kísérleteit.
MALACKA, hős, Te! Hős bizony!
Remegtél? Nem! Hát sápítoztál?
Nem! Kúsztál, sodródtál azon
az "IDE LEVÉL JÖN CSAK"-on által.
(Én láttam ezt, kérem! Én láttam!)

Láttam Malackát, mint szaladt.
("A Megmentőt én elhozom!")
Egy Bagoly van veszedelemben
s egy Micimackó! Úgy bizony!
Emberek!
(Jöjjetek, és megtelt a berek.)

Segítség ide, hej, segítség!
Ordít Malacka, s jöttenek
Dicső Állat... Dicső Malacka!
S ajtót nyitottak emberek,
most a rabok kijöttenek.
Malac, éneklem tettedet.

Ez megvolna - mondta Micimackó, és háromszor egymás után elénekelte magának. - Nem olyan lett, amilyennek gondoltam, de meglett. Hát most majd eléneklem Malackának.


"ÚJ LAKÁST KERESEK A BAGOJNAK TE IS UTÁNANÉZHETNÉL HALLOD NYUSZI."

- Ez mi? - kérdi Füles.

Nyuszi megmagyarázza.

- Mér, hát mi van a régi házával?

Nyuszi ezt is megmagyarázza.

- Nekem igazán nem mondanak el semmit - mondta Füles. - Engem semmiről se értesítenek. Pénteken lesz tizenhét napja, hogy nem szóltam senkihöz egy szót se.

- Hát tizenhét napja éppen nem lehet.

- Jövő pénteken lesz.

- S ma szombat van - mondta Nyuszi. - Az akkor tizenegy nap lenne. Pedig én magam is itt voltam ma egy hete.

- De nem diskuráltál - mondta Füles. - Nem beszélgettél. Nem mondtál semmit. Annyit mondtál: "Halló!" - és már szaladtál is. Láttam a farkadat száz méteren szaladni dombról le, és még mindig azon tűnődtem, hogy mit feleljek. Gondoltam: majd azt mondom neki, "Mi?" - de akkor már késő volt.

- Nekem akkor sietni kellett.

- Ez nem volt tisztességes üzlet. ADOK-VESZEK. Nem váltottunk szót... "Hallo-Mi?" Evvel nem messzire jut az ember, pláne, ha az egyik beszélőnek a farka mihamarabb láttávolon kívül kerül. A beszélgetés második szakaszában már nem is látszik.

- Te vagy a hibás, Füles. Sose látogattál meg egyikünket se. Mindig itt vagy, az Erdőnek ebben az egy sarkában, és várod, mikor jönnek a többiek hozzád. Miért nem mész te hozzájuk néha?

Füles kicsit hallgatott. Gondolkodott.

- Ebben lehet valami, amit mondasz, Nyuszi - mondta végre. - Kicsit elhanyagoltalak benneteket. Kicsit többet kellene mozognom. Kicsit jönnöm-mennem kellene.

- Hát ebben igazad van, Füles.

- S ha azt hallom kívülről: "Ejnye, a fene egye meg, ez a Füles" - akkor már mehetek is, ha kedvem van.

Nyuszi egy lábon állt darabig.

- Na igen - mondta -, mert nekem most úgyis mennem kell.

- Isten áldjon! - mondta Füles.

- Micsoda? Ja, igen, isten áldjon! És ha véletlenül találsz valami jó tanyát Bagoly részére, ne felejts el értesíteni.

- Majd gondom lesz rá - mondta Füles.

Nyuszi megindult.


Micimackó megtalálta Malackát és együtt indultak el a Százholdas Pagonyba.

- Te, Malacka - mondta Micimackó némileg félénken, mikor már egy darabig hallgatagon mentek egymás mellett.

- Mi az, Micimackó?

- Emlékszel te arra, mikor én neked kijelentettem, hogy egy TISZTESSÉGES MICIMACKÓ VERSET kellene írni arról a TUDODMÁRMIRŐL?

- Kijelentetted, Micimackó? - Malacka orra pirulni kezdett. - Ja, igen, emlékszem...

- Meg is írtam, Malacka...

A vörösség Malacka orráról lassan átment a fülére. Ott le is telepedett.

- Meg is írtad, Micimackó? Arról az... Izéről... mi? Mikor az az Izé... Úgy értem: csakugyan megírtad?

- Megírtam, Malacka.

Malackának fellángoltak a fülei; akart is valamit mondani, de bár köhécselt is egyet-kettőt, nem jött ki semmi. Micimackó elkezdhette:

- Hét szakból áll.

- Hét? - Malacka hallatlan közönyt tettetett. - Nem szoktak hétszer zümmögni, Micimackó...

- Hát nem is - mondta Micimackó. - Ilyet ugyanis nem írtak soha.

- A többieknek már mondtad? - kérdezte Malacka, aki egy pillanatra megállt; fölvett a földről egy ágat, és elhajította.

- Nem szóltam. Én szerettem volna tudni, neked hogy kedvesebb. Ha most itt mindjárt eldúdolom, vagy megvárjuk, amíg a többieket is megtaláljuk, és aztán valamennyiük előtt egyszerre zümmögöm?

Malacka elgondolkodott.

- Én legjobban szeretném, Micimackó, ha most itt elénekelnéd nekem. Aztán elénekelheted mindnyájunknak. Mert akkor Mindenki hallja... Én meg elfordulhatok és mondhatom: "Igen, Micimackó említette nekem." És úgy tehetek, mintha nem is figyelnék oda.

Micimackó elzümmögte neki mind a hét verset. Malacka nem szólt semmit; hallgatta, pironkodott. Mert eddig még dicshimnuszt senki se írt Malackának (MALACKÁRÓL!). Mire Micimackó elkészült, szerette volna, ha egyiket-másikat újra elzümmögi; de nem merte kérni. Azt, amelyik úgy szólt: "MALACKA! Hős, te!" Ügyes dolog így kezdeni egy verset.

- Csakugyan elkövettem én ezeket a hőstetteket? - kérdezte végül.

- Hát - mondta Micimackó - a versben persze hogy megtetted, Malacka. Ha egyszer a vers mondja... És az emberek tudják, hogy az úgy igaz.

- Ó! - mondta Malacka. - Mert eleinte bizony egy kicsit... De a vers azt mondja: "Remegtél? Nem, nem..."

- Ez csak olyan belső remegés volt - mondta Micimackó. - És mit csináljon egy ilyen Egészen Pici Állatka? Ha egyszer kicsit remeg, belsőleg...

Malacka felsóhajtott boldogságában. Foglalkozni kezdett magával. Bátor Malacka ő...


Ahogy odaértek Bagoly régi háza tájára, hát ott volt már mindenki, kivéve Fülest. Róbert Gida vezényelt, mit, hogyan csináljanak. Nyuszi újra elmagyarázta nekik, ha esetleg nem értették volna rendesen. Mindannyian nekiláttak a munkának. Volt nagy kötelük; azon húzták fel Bagoly karosszékét, képeit meg mindenféléjét, amit kihoztak a régi lakásból. Mindent szépen bele az újba. Kanga odalenn kötözgette a kötelet, onnan kiáltott fel Bagolyhoz néha-néha:

- Ugye, ezt a régi mosogatórongyot úgyse használod már semmire? Jaj, és ez a szőnyeg, hisz ez már csupa rongy!

Bagoly pedig méltatlankodva felelgetett:

- Dehogynem, az mind kell. Hisz csak úgy tudom a bútort rendesen elhelyezni, és az különben se mosogatórongy, hanem a sálam.

Zsebibaba minduntalan felröppent a kötélen, és egy-egy újabb berendezési tárggyal jelent meg; Kangát ez zavarta kicsit, mert sose tudta, hol van Zsebibaba. Össze is veszett Bagollyal, és kijelentette neki, hogy a lakása szégyellni való Lyuk; levegőtlen és piszkos, és hogy legjobb lenne, ha ez is lejönne. Milyen rémesen néznek ki azok a kecskebékafarkak - ott ni! -, mintha a sarokból nőttek volna ki. Bagoly lenézett; kicsit csodálkozott, mert ilyesmiről nem is tudott. Majd röviden és gúnyosan felkacagott, és kijelentette, hogy azok a spongyái mosakodáshoz, s ha a népek azt se tudják már, mi a fürdőszivacs, mikor ott fekszik előttük, akkor úgyis jól nézünk ki.

- Hát... - mondta Kanga, és Zsebibaba rögtön sírni kezdett:

- Jaj, mutasd meg nekem a Bagoly fürdőspongyáját! Jaj, ott van ni, ott van ni! Ó, Bagoly! Ó, Bagoly, hisz az nem is spongya má... Tudod, mi az, Bagoly, mikor már a spongya...

De Kanga csak ennyit mondott:

- Zsebibaba, kedves!

Nagyon gyorsan mondta, mert így mégse lehet beszélni olyanokkal, akik helyesírást tudnak, és rendesen ki tudják írni: KEDD.

Mire Micimackó és Malacka odaérkeztek, már valamennyien boldogok voltak; kicsit megpihentek: meg akarták hallgatni Micimackó új dalát. Megdicsérték Micimackót; kijelentették, hogy a vers kitűnő. Malacka csak úgy odavetőleg megjegyezte:

- Ja, vagy úgy; ugye, nem rossz? Úgy értem, mint vers.

- Na és hogy állunk az új házzal? - kérdezte Micimackó. - Találtál már új lakást, Bagoly?

- Nevet már talált az új háznak - mondta Róbert Gida, aki egy fűszálat rágcsált -, most már csak a ház kell neki.

- Ez lesz az új házam neve - mondta Bagoly fontoskodva, és megmutatta, mit csinált. Négyszögletes deszkadarab volt, és rajta a ház neve:

"ODVASLAK"

Ez volt az az izgalmas pillanat, mikor valami levágódott a fáról, és ráesett Bagolyra. A felirati tábla leesett a földre; Malacka és Zsebibaba kíváncsian hajoltak fölibe.

- Ja, te vagy? - kérdezte Bagoly bosszúsan.

- Halló, Füles! - kiáltott Nyuszi. - Na nézzék! Hát itt vagy? Hát te hol voltál?

Füles rájuk se nézett.

- Jó reggelt, Róbert Gida! - mondta, és eltolta az útjából Zsebibabát és Malackát. Leült az "ODVASLAK"-ra. - Egyedül vagyunk?

- Egyedül - mondta Róbert Gida, és mosolygott magában.

- Arról értesítettek - a hír az Erdőn át szivárgott hozzám, lenn, a mocsár mellől, ahol nemigen járnak -, hogy bizonyos Személyiség lakást keres.

- Ez derék - mondta melegen Róbert Gida.

Füles lassan maga körül nézett, aztán visszafordult Róbert Gidához.

- Valaki, úgy látszik, kihallgatja a beszélgetésünket - mondta hangos suttogással. - No nem baj. Hiszen egyelőre úgyse fontos. Gyere velem, Róbert Gida, megmutatom a lakást.

Róbert Gida felugrott.

- Gyere, Micimackó! - mondta.

- Gyere, Tigris! - mondta Zsebibaba.

- Menjünk, Bagoly? - kérdezte Nyuszi.

- Várj egy kicsit! - mondta Bagoly, és felvette a felirati táblát, amelyik e pillanatban vált újra láthatóvá.

Füles visszaintegetett.

- Róbert Gida meg én egy kicsit járkálunk - mondta. - Ha Micimackót és Malackát magával hozza, örülni fogok a társaságuknak. De az ember lélegzethez szeretne jutni...

- Rendben van - mondta Nyuszi, aki örült, hogy rábíztak valamit, és maradhat. - Majd lehozzuk a többi dolgokat is. No, Tigris: hol az a kötél? Mi az, Bagoly?

Bagoly, aki most vette észre, hogy új lakáscíme "ELMÁZOLÓDOTT", szigorúan köhécselt Füles irányába. De nem szólt. Füles, akinek az "ODVASLAK" a hátát díszítette, elindult a barátaival.

Nemsokára meg is találták, amit Füles talált. De mielőtt odaértek volna, Micimackó meglökte Malackát, és Malacka meglökte Micimackót. Az egyik azt mondta: "De úgy van!" - a másik rámondta: "Na de nem lehet!" - és újra: "Na de ha mondom!" S mire odaértek, hát csakugyan az volt.

- Ehun van ni! - mondta Füles büszkén, és megállt Malacka előtt. - Van már ezen név is meg minden!

- Hó - mondta Róbert Gida, mert nem tudta, hogy nevessen-e vagy mit csináljon.

- Pont Bagolynak való lakás. Nem gondolod, kis Malacka?

S Malacka ekkor egy Nemes Cselekedetet követett el; mintha álomban cselekedne. Eszébe jutott mind a gyönyörű szó, amit Micimackó dalolt róla.

- Pont Bagolynak való lakás - mondta nagyszerűen. - S remélem, boldog lesz benne. - Nagyot nyelt, kétszer is, mert igen-igen boldog volt a lelke mélyén.

- Mit gondolsz, Róbert Gida? - kérdezte Füles kicsit aggódva, mert érezte, hogy valami nincs egészen rendjén.

Róbert Gida előbb kérdezni akart valamit, de nemigen tudta, hogy kezdje.

- Hát - mondta - a lakás mindenesetre nagyon szép, s ha saját lakásodat fújta volna le a szél, neked is valahová máshová kellene menned, mi, Malacka? Te mit csinálnál, ha a te házadat fújta volna le a szél?

De még mielőtt Malacka felelhetett volna, Micimackó megelőzte.

- Velem jönne lakni - mondta. - Jönnél, Malacka?

Malacka mancsát rázta.

- Köszönöm, Micimackó - mondta. - Örömmel jönnék.

 

Tizedik fejezet,

amelyben Róbert Gida és Micimackó elérkeznek az Elvarázsolt Völgybe,
ott el is búcsúzunk, és magukra hagyjuk őket

Róbert Gida elindult. Senki se tudta, miért indul el, senki se tudta, hová indul. Még azt se tudták, hogy honnan tudják, hogy Róbert Gida csakugyan elindul. De valahogy az Erdőben tudták valamennyien, hogy ennek el kell következnie. Még a Kicsik Legkisebbike, Nyuszinak egy ismerőse, sőt mondhatnók, rokona és üzletfele - aki azt állította, hogy látta egyszer Róbert Gida lábát, bár hisz ez nem olyan biztos, mert lehetett az éppen másvalami is -, hát igen, még ez a K. L. is tudatára ébredt annak, hogy a Dolgok meg fognak Változni. Előbb és Utóbb, két másik ismerős, vagyis inkább rokon, már annyira biztos volt benne, hogy így szóltak egymáshoz: "Na, Korábban?" - Mire a másik azt mondta, hogy: "Á! Későbben!" De valahogy olyan reménytelen volt a kérdés, mint a felelet, mintha feleletet tulajdonképpen egyik se várt volna.

Valamelyik nap, mikor már érezte, hogy tovább ez így nem mehet, Nyuszi egy "Értesítés"-t agyalt ki, amiben ez állt:

"Itten arról értesíttetik, hogy mindenki találkozzék Micimackó kunyhója előtt. Határozatot kell hoznunk, igenis Balra Tartsatok, aláírás Nyuszi."

Kétszer-háromszor nekigyürkőzött, mert a "Határozat"-tal nem volt olyan tisztában, hogy hogy írják. Mire nagy nehezen elkészült, elvitte a többiekhez, hogy elolvassák. Valamennyien megígérték, hogy jönnek.

- Hát - mondta Füles aznap délután, mikor látta, hogy valamennyien a lakása felé tartanak - ez aztán a meglepetés! Tartsak én is veletek?

- Füles is? - súgta Nyuszi Micimackónak.

- Jöhet. Elmondtam neki reggel mindent.

Így hát mindenki megkérdezte Fülestől, hogy hogy van. Füles kijelentette, hogy nincs is, mármint tudomása az Értesítésről. Na aztán leültek, és mikor már valamennyien helyet foglaltak, Nyuszi felállt.

- Valamennyien tudjuk, miért jöttünk itt össze - mondta. - Füles barátomat azonban még külön is megkértem arra.

- Engem kért meg - mondta Füles. - Óriási.

- Megkértem őt, hogy terjesszen elő egy indítványt. - Nyuszi leült. - Rajta, Füles! - mondta.

- Kérlek, ne siettess - mondta Füles, és kényelmesen emelkedett fel. - Kérlek, ne "rajtázz" engem.

Darab papírt vett elő a füle mögül, és szétterítette.

- Erről itten nem tud senki semmit - mondta. - Meglepetés. - Fontoskodva köhögött, és újra kezdte: - Hát izé és a többi, mert mielőtt megkezdhetném, és illetőleg mielőtt be tudnám fejezni, egy kis költeményt szeretnék felolvasni mindenekelőtt. Eddigelé... ugyanis eddig, vagyis hát eddigelé... hosszú szó! mingyárt meglátjátok a jelentőségét... eddigelé, mint mondám, verseket az Erdőn Micimackónk írt; jó modorú Medve, hanem határozottan Feltűnően és kifejezetten Csekélyértelmű. A vers, mit felolvasandó vagyok, Fülesünk szerzeménye, vagyis hát Én szereztem egy nyugodtabb pillanatomban. Ha valaki kiveszi Zsebibaba kezéből a kis ökörszemet, és ismét másvalaki lesz szíves Bagolyt felébreszteni, valamennyien hallhatjuk... A címe... egyszerűen VERS-nek címeztem.

Elindult a Róbert Gida.
(Mondják, elindult.)
Hová?
Senki se tudja,
de ő csak ment -
ment, annyi szent.
(A "szent" se rím.)
És már
csak ennyi,
hogy menni, menni, menni...
Mint a vöcsök...
(Most erre kéne rím.)
Vöcsök:
De erre nincs.
Még jó, hogy egyszerre mentek.
Testvérek ők,
öcsök.
Ez nehezebb, mint hogy gondolám,
e költemény -
üres a fészek,
itt abbahagyom az egészet,
isten veled, Róbert Gida,
én
s minden barátod
a vízbe hagy, na látod!
Üdv neked s béke, béke!
(Ez nagyszerű!)
Mondhatnám vége, vége!

- Ha valaki tapsolni akar - mondta Füles, mikor befejezte -, akkor most tapsolhat.

Valamennyien tapsoltak.

- Köszönöm - mondta Füles. - A kitüntetés váratlanul ért és meghatott, ha egészen csekély mértékben Langyosak is voltak a tapsok.

- Ó, sokkal jobb, mint az enyimek! - mondta Micimackó rajongva. Csakugyan így is gondolta.

- Hát - mondta Füles szerényen - az is akart lenni.

- A Határozat - vélte Nyuszi - az, hogy mi ezt valamennyien aláírjuk, s elvisszük Róbert Gidához.

Alá is írták.

Elindultak vele Róbert Gidához.

- Szervusz, mindnyájan! - mondta Róbert Gida. - Szervusz, Micimackó!

- Szervusz! - mondták valamennyien, s valahogy egyszerre igen rosszul és kényelmetlenül érezték magukat, mert ugye ez olyan istenhozzád-forma volt, és erre nem szerettek gondolni. Hát csak álltak ott, és vártak, hogy majd valaki megszólal. Lökdösték egymást: "Ma kezdd te!" - aztán Fülest valahogy előrelökték, és a többiek felsorakoztak mögötte.

- No, mi az, Füles? - kérdezte Róbert Gida. Füles a farkát csóválta; egyik oldalról a másikra csóválta, valahogy bátorítani akarta saját magát.

- Róbert Gida - mondta -, mi azért vagyunk itt, hogy elmondjuk Neked, hogy mi Tetőled... meg van írva, mert leírtuk... mindnyájan... mert izé... mi úgy hallottuk, vagyis tudjuk is valamennyien... hát igen, ez így van már... mert Te... és mi... hogy rövidre fogjam, erről van szó. - Mérgesen fordult hátra a többiekhez: - Jaj, mindenki ebben az egy Erdőben van. Alig van itt már hely. Soha életemben Ennyi sok Állatot nem láttam együtt, és egyik sincs ott, ahol kellene neki lenni. Nem látjátok, hogy Róbert Gida egyedül szeretne maradni? Na, én megyek. - És eloldalgott.

Bár nem tudták egész biztosan, hogy miért, a többiek is kezdtek eliszkolni. Mire Róbert Gida elolvasta azt, hogy VERS, és felnézett, hogy azt mondja: "Köszönöm", már csak Micimackó volt ott.

- Nagyon kedves, nagyon vigasztaló - mondta Róbert Gida, és összehajtotta a papírt. - Jöjj, Micimackó! - És elindultak együtt.

- Hová megyünk? - kérdezte Micimackó, utána szaladva. Nem tudta, hogy mi lesz, vagy pedig az lesz, hogy "Micsináljunkhogycsináljukhisztudodmármit?" - Hová megyünk?

- Sehová - mondta Róbert Gida.

El is indultak arrafelé, s miután egy darabig haladtak, Róbert Gida megszólalt:

- Mondd, Micimackó, mit szeretsz te a világon a legjobban csinálni?

- Mit szeretek? - Meg kellett állnia, hogy gondolkodjon. Mert mézet enni, ez csakugyan jó dolog, mielőtt nekikezd az ember, olyan az a perc, hogy szinte jobb, mint mikor már nyalja - de nem tudta, hogy hívják az ilyesmit. Azután arra gondolt, hogy Róbert Gidával együtt lenni is egész jó dolog; ha Malacka velük van, barátságos és kedves dolog az is. Mikor mindezt átgondolta, azt mondta: - Legjobban azt szeretem a világon, ha mi ketten Malackával elindulunk, hogy Téged meglátogassunk. Te meg azt mondod: "Na, nem kellene egy kis Izé?" - És én azt mondom: "Én nem bánom; elkelne egy kis Izé. Hát tenálad, Malacka?" - És különösen, ha ilyenkor szép idő van odaki, minden cseng-bong, és a madarak is énekelnek.

- Ezt én is szeretem - mondta Róbert Gida. - De hogy mit szeretek legjobban csinálni? Semmit.

- Hogy csinálsz Semmit? - kérdezte Micimackó, egy darabig elgondolkozva.

- Úgy, hogy mikor rád kiáltanak, éppen mikor indulsz, hogy csináld: "Mit csinálsz most, Róbert Gida?" - és azt feleled: "Ó, semmit!" - és mész, és csakugyan nem csinálsz semmit.

- Ahá! - mondta Micimackó.

- Most majd ilyenféle dolgot csinálunk, ami semmi.

- Ahá! - mondta újra Micimackó.

- Az ember csak megy, odahallgat olyasmire, amit úgysem hall, és nem izél semmivel.

- Ahá! - mondta Micimackó.

Továbbmentek; gondoltak Erre meg Amarra; lassan meg is érkeztek az Erdő mögött az Elvarázsolt Völgybe, ahol Majdnem-Hatvan fa áll körbe, Róbert Gida tudta, hogy ez el van varázsolva, mert soha senki nem tudta megolvasni, hogy hatvanhárom vagy hatvannégy fa van-e ott, még akkor se, ha egy madzagot kötött minden fára, amit már megolvasott. S miután el volt varázsolva, a földje se olyan jó, mint az Erdő többi része, göröngyös és töredezett, hanem szép sima fű nőtt rajta, bársonyos és zöld. Az egyetlen hely az Erdőben, ahol az ember gondtalanul megpihenhetett anélkül, hogy rögtön fel kellett volna kelnie és mással törődni. Ott volt előttük az egész világ, amíg csak nem ért az égre, s ami csak előfordult a világon, az mind ott volt velük a Völgyben.

Róbert Gida hirtelen elkezdett mesélni Micimackónak mindenféle dolgokról: hogy az embereknek van ám Királyuk és Királynéjuk, és vannak Vezérek, de van Európa is, annak hívják, meg a tengerben van egy sziget, ahová nem is jár hajó, meg hogy csinálhat az ember magának igazi vízi szivattyút (ha nagyon akar), és hogy mikor ütötték Lovaggá a Lovagokat, meg mik jönnek Brazíliából. Micimackó nekitámasztotta a hátát egyik Majdnem-Hatvannak, összekulcsolta a mancsát, és azt mondta: "Jé" és "Nem is tudtam!" - és arra gondolt, hogy milyen jó volna, ha Igazi Esze volna és nemcsak olyan játékesze, akkor ő is megérthetne vele sok mindent. Lassan-lassan Róbert Gida elmondta mind a dolgokat, és elcsendesedett; csak ült, és nézte a világot, és gondolta, jaj, csak ne lenne vége.

De Micimackó is gondolkodott; és hirtelen azt mondta Róbert Gidának:

- És az olyan nagyon nagy dolog, amit mondtál, ha az ember olyan izé, ló?

- Olyan mi? - kérdezte Róbert Gida lustán, mert másra gondolt.

- Izé-lovon.

- Ja, lovag?

- Persze; igaz is! - mondta Micimackó. - Mert én azt hittem... Az is olyan nagy, mint a Királyok és Vezérek és a többiek, amit mondtál?

- Akkorák nem, mint a Királyok - mondta Róbert Gida, de mikor látta, hogy Micimackónak ez nem tetszik, gyorsan hozzátette: - Azér a Vezéreknél nagyobb.

- Medve is lehet?

- Persze hogy lehet! - mondta Róbert Gida. - Csinálok is belőled egyet. - Egy vesszőt ragadott fel, ráütögetett Micimackó vállára, és azt mondta:

- Kelj fel, Micimackó úr, Lovagjaim Legnemesebbike.

Micimackó felkelt, aztán újra leült, és azt mondta: - Köszönöm! - Mert ezt kell mondani, ha az embert lovaggá ütötték. Aztán újra álmodozni kezdett, látta magát Vitéz Szivattyúval és Vitéz Brazíliával, amint valamennyien együtt laktak egy lóval, hol is hű Lovagok (kivéve a vitézeket, mert azok a lovaknak viselték gondját) a jó Róbert Gida Király körül csoportosultak... itt-ott megrázta a fejét, s elmondta magának: "Valahogy nem egész jól csinálom." Aztán mindazokra a dolgokra gondolt, amiket Róbert Gida majd elmond neki, ha visszajön onnan, ahová menni akar, és hogy milyen nehéz dolog egy Csekélyértelmű Medvének, mikor mindezeket el akarja gondolni. - Talán - mondta saját magának bánatosan - Róbert Gida nem mond el nekem több dolgot - s azon tűnődött, hogy vajon a Hű Lovag annyit jelent-e, hogy az ember hű valakihez, aki már nem is mond el neki semmit se, és az illető mégis hű marad.

Róbert Gida, aki még mindig a világot nézte, állával a keze fején, hirtelen megszólalt:

- Micimackó!

- Nos? - kérdezte Micimackó.

- Ha én... Ha... Micimackó!

- Nos, Róbert Gida?

- Többé már nem csinálok Semmit.

- Soha többé?

- Most már majd nem annyit... Nem engednek...

Micimackó várta, hogy folytatja. De Róbert Gida újra elcsendesült.

- No, Róbert Gida? - kérdezte segítségre készen.

- Micimackó, ha majd... hiszen tudod... ha már majd Semmit se csinálok, eljössz ide néha hozzám?

- Még hogy én?

- Te, Micimackó.

- Te is itt leszel?

- Itt leszek, Micimackó... Igazán itt leszek... Megígérem, Micimackó.

- Így jó lesz - mondta Micimackó.

- Micimackó, ígérd meg, hogy nem fogsz engem elfelejteni. Akkor se, ha már százéves leszek.

Micimackó gondolkodott darabig.

- Én akkor milyen öreg leszek?

- Kilencvenkilenc.

Micimackó bólintott.

- Megígérem - mondta.

Még mindig a világot szemlélve, Róbert Gida kinyújtotta a kezét, és megérintette Micimackó mancsát.

- Micimackó - mondta komolyan Róbert Gida -, ha... ha én talán nem egészen... - Abbahagyta, újra próbálta: - Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?

- Mit fogok megérteni?

- Á, semmit! - Róbert Gida nevetett és felugrott. - No gyere!

- Hová? - kérdezte Micimackó.

- Akárhová - mondta Róbert Gida.

Így aztán együtt elindultak. De akárhová mennek, és akármi történik velük útközben, az Erdő végében, az Elvarázsolt Völgyben a kisfiú meg a medvéje mindig játszani fognak.