A pince nyirkos volt és poros, de leginkább sötét. Csupán két koszos ablaka volt, az egyiken hatalmas kartonpapírral fedett lyuk tátongott. Hiába sütött odakinn a nap, idelenn mindig barátságtalanul sötét volt, éjszakánként meg egyenesen kísérteties.

És most éppen éjszaka volt.

Két egér cikázott át a pince kövezetén.

- Találtál valamit, Borzi? - kérdezte a kisebbik a bátyjától.

- Egy árva morzsát sem, Zeke - hangzott a válasz.

- Nézd meg a szennyeskosarat! A macska gyakran gyömöszöl egy kis krumplipürét a sima képű nadrágzsebébe. Ha találsz valamit, cincogj hangosan!

Miközben Borzi a szennyeskosarat bújta, Zeke a konyhakő hasadékát vette szemügyre, ahonnan időnként le-lepottyant egy kis morzsa.

Zeke hirtelen tompa dübörgést hallott odafentről. Mintha egy víziló járkált volna fel s alá. - Ez csak a narancsszínű kandúr lehet, indul a szokásos éjféli nasizásra - gondolta magában.

A ház macskája olyan volt, akár egy jól felfújt narancssárga lufi. Egerészni nem szeretett, annál inkább heverészni. Ha nem keresztezték az útját, felőle élhettek gondtalan az egerek, a bajszuk szála sem görbült.

Ekkor valaki hangosan rákiáltott. Zeke ijedten iszkolt vissza az asztal alá.

- Micsoda pancser! - sziszegte felé a pók, hálóját foltozgatva.

- Te csak kapkodd a legyeket, ne engem! - motyogta Zeke.

Testvére eközben ott kuksolt a szennyeskosár mélyén.

- Te Borzi! Mit rágcsálod azt a koszos zoknit?

- A sima képű hagyott rajta egy kis ketchupot - fuldokolt Borzi teli szájjal. - Szavamra, nem is olyan rossz! Kéred a párját? - Hosszas keresés után sikerült előkotornia a kosár mélyéről, és testvére felé nyújtotta.

Zeke felsóhajtott. - Elegem van az egészből. Itt élünk egy sötét pincében, megesznek a pókok, koszos zoknikat rágcsálunk. Hát nem szörnyű?

Borzi elgondolkodva bólintott. - Ahogy mondod, Zeke. Kéred a párját? Mert ha nem…

- A vendégem vagy - nagylelkűsködött Zeke. - De én mondom neked, egyszer még…

- Mi baj? - suttogta Borzi.

Zeke Borzi szájába tömött egy koszos zoknit, óvatosan felemelkedett, és kikukucskált a szennyeskosárból.

A sötétben kirajzolódó árnyak félelmetesnek tűntek. Különösen az, amelyiknek olyan sok szeme volt. Mind őrá meredt, és egyre közelebbről.

- Futás, Borzi! Fuss, ha kedves az életed!

Jon rémült kiáltozására Garfield feltápászkodott kedvenc foteléből.

- Mi történt? - kapaszkodott a karfába. - Ég a ház? Vagy itt vannak az ufók? Netán lekéstem az ebédet?

Jon rontott be a szobába.

- Garfield, két egér sétafikál a konyhánkban.

Garfield unottan forgatta szemét, és visszaroskadt a fotelba.

- Ez minden? Már azt hittem, a hűtőszekrény nyiffant ki. Ha nem haragszol, mindjárt kezdődik a Blöki, az együgyű a tévében.

Jon csípőre tette a kezét. - Garfield, nem hallottad, mit mondtam? A konyhában két egeret láttam.

- Tényleg? Én meg három csótányt a fürdőben. Úgyhogy 3:2 ide.

- Hé! - méltatlankodott Garfield. - Éppen egy fejjel a nutellásüvegbe szorult kutyát mutattak.

- Garfield, mit akarsz tenni az egerekkel? - faggatta Jon.

- Miért kéne tennem bármit is?- csodálkozott Garfield. - csipegessenek csak a főztödből! Az majd elriasztja őket.

- Mindenkinek van valami feladata. Az enyém, hogy meleg otthont biztosítsak neked és Ubulnak. Ubulé, hogy őrizze a házat.

- És befogadja a hajléktalan bolhákat - folytatta epésen Garfield.

- A tied csupán az egerészés.

- Sajnálom, egerekben nem utazom.

- Tőled is elvárom, hogy elvégezd a kötelességed - fenyegette meg Jon az ujjával. - Úgy látom, rád fér egy kis büntetés. Ideje, hogy szigorú fogyókúrára fogjalak mindaddig, amíg azok a nyavalyás egerek el nem tűnnek a házból.

- Fogyókúra? - hördült fel Garfield. - Egy fejlődésben lévő gyomortól nem szabad megvonni a falatot.

- Hát, Garfield, sikeres vadászatot! - fordult meg Jon, és kisétált a szobából.

- Ezt nem úszod meg! - kiáltotta utána Garfield. - Hívom az ügyvédemet! Megállj, kirojtozom az alsógatyád! Még hogy én egereket hajkurásszak?

Garfield délután még reménykedett, hogy Jon nem váltja be fenyegetését. De aztán eljött a vacsora ideje, és kiderült, nem felejtette el ígéretét.

Garfield komoran méregette tányérját. Nem talált rajta, csak salátát, túrót és répát. - Ezt képtelenség megenni. Az ízlelőbimbóim teljesen elsatnyulnak.

- Kóstold csak meg - biztatta Jon. - A túróval egész jól lehet lakni.

- Rendben! - helyeselt Garfield. - Akkor majd jóllakatom vele a nyuszis papucsodat.

Egy biztos, ha nem akarja tovább hallgatni a gyomra korgását, valamit tennie kell azokkal az egerekkel.

Ubul értetlenül bámult Garfieldra.

- Látom, egy árva kukkot sem értesz abból, amit mondok - sóhajtott Garfield lemondóan.

Ubul csak a vállát vonogatta, nyáltól latyakos nyelve, mint mindig, most is a földet súrolta.

- Meglátszik, hogy a felmenőid nem terrierek, hanem pancserek voltak.

Garfield, Ubullal a nyomában, az egerek felkutatására indult. Nem találta őket sem a konyhában, sem Jon öltözőszekrényében, sem az ágya alatt. De a fürdőszobában sem.

Garfield a pince felé vette az irányt, hogy ott is körülnézzen, ám Ubul megtorpant.

- Mi van, inadba szállt a bátorságod? Még a pincébe sem mersz lejönni?

Ubul hangosan morogva hátrált.

- Fogadok, hogy egy félelmetes szörny lakik odalenn, aki hot dog helyett buldogot eszik.

Ubul azonban egyre hátrált, jelezve, hogy esze ágában sincs lemenni.

- Nem értem, mitől félsz. Te minden szörnnyel könnyedén elbánsz, hiszen elég, ha csak rálehelsz.

Garfield bekukkantott a pincelejáróba. Az utolsó néhány lépcső már alig látszott, oly sötét volt odalent.

- Nincs lent semmiféle szörny. Pók viszont annál több. Hegyes karmokkal és fogakkal - ijesztgette Ubult, de az ő hátán is a hideg futkosott.

Ubul helyeslőn bólogatott.

- Azt hiszem, végeztünk. Bár a hűtőszekrényt még nem néztük meg!

Alig nyitotta ki Garfield a hűtőszekrény ajtaját, amikor Jon viharzott be, és becsapta az orra előtt.

- Nem megmondtam, hogy amíg el nem bánsz az egerekkel, fogyóznod kell?!

- De hiszen elüldöztem őket - büszkélkedett Garfield. - A házunk egérmentes övezet - húzta ki magát. - A nagy szakácskönyvre esküszöm!

- Éjszakára megint kirakok egy darabka sajtot - óvatoskodott Jon. - Ha reggelre érintetlen marad, abból tudni fogom, hogy elkergetted az egereket, és jutalmul sütök neked néhány palacsintát. De addig egy falatot sem kapsz.

- Gyere, Ubul, feküdjünk le, hátha sikerül egy rakás lasagnáról álmodnom.

Ezzel Garfield belehuppant ágyikójába, és magára húzta takaróját.

- Hé! - visított fel valaki. - Adod vissza a plédemet!

Garfield legnagyobb megdöbbenésére két egér dugta ki fejét a takaró alól.

- Egér! - kelt ki magából Garfield. - Egér az ágyamban! Ez már mégiscsak sok! Tényleg szükség lesz itt egy macskára.

- Hű, Zeke! Már azt hittem, egy macska - könnyebbült meg Borzi.

- De mennyire az! Sajtzabáló népség! Igaz, hogy kényelmes, kissé túlsúlyos macska, olyan szereti ha kiszolgálják fajta, pedig, amint látom, jobb lenne, ha egerésző lennék.

- Miért? Ártottunk valaha is neked? - értetlenkedett Zeke.

- Megszegtétek a szabályt, picinyeim. Megállapodtunk, hogy a pince a tietek, de a konyhát messziről elkerülitek. Mondhatom, jól lejárattatok a gazdám előtt. Hála nektek, most aztán fogyózhatok. Szerintem máris leadtam pár kilót.

- Leadhatnál többet is! - sivalkodott Borzi.

- Melyik feleddel akarsz érkezni a szemetesbe? - nézett rá Garfield szúrós szemmel.

- Figyelj, macsek! - folytatta Zeke. - Igazán nem akartunk bajba keverni, de elegünk van a pincéből, meg abból, hogy odalenn csipegessük a morzsákat, amikor idefenn sokkal jobb lenne csipegetni, meg a szőnyegen futkározni. És végre tiszta zoknikat rágcsálhatnánk. Egyáltalán, megismerhetnénk egy jobb életet. Olyat, mint a tied!

- Majd mindjárt megismeritek a mancsomat! Elfelejtettétek a szabályt? Cirmosok fenn, cincogik lenn. Úgyhogy húzzatok szépen vissza a pincébe.

- De ha egyszer félünk visszamenni! - méltatlankodott Borzi.

- Szabad tudnom, miért?

Borzi elfehéredett. - Azért, mert… odalenn egy szörny lakik.

- Miféle szörny?

- Hát a pince réme - nyögte ki Zeke. - Éjszaka is láttuk. Majd felfalt bennünket.

- Szerencsére megúsztuk. Akkora, mint egy ház - vacogott Borzi.

- Na nem a Fehér Ház! - toldotta meg Zeke.

- Legalább ötven szeme volt.

- De hét vagy nyolc biztosan - pontosított Zeke.

Garfield nem győzte kapkodni a fejét. - Mondhatom, ügyes mese, de ezt még Ubul sem venné be.

- Pedig igaz!

- Mindenesetre ha visszamentek a pincébe, vegyetek tőle ujjlenyomatot! És most tűnés!

- Képtelenség! - tiltakozott Borzi felháborodottan.

- Ezt nem teheted velünk! - siránkozott Zeke.

- Nincs gusztusom hozzátok vacsorára, de kaparófának egész jók lennétek - élesítette Garfield a karmait.

- Fuss, Borzi! Fuss, ha kedves az életed!

- Csak ezt ne hallanám folyton! - morogta Borzi.

Garfield túl lomha volt ahhoz, hogy nyakon csípje őket. Még ez a néhány mozdulat is jobban kifárasztotta, mint bármikor. Visszakászálódott az ágyába, és azon nyomban elnyomta az álom.

Éjszaka a koromsötétben egyszer csak különös zajt hallott.

- Ubul, már megint ugatsz álmodban - dünnyögte kábultan. - Hagyd abba! - Ezzel a másik oldalára fordult, és tovább szundikált.

Azt álmodta, hogy a mosogató csapja alatt fekszik, és óriási vízcseppek koppannak az orrán.

Ubult hajolt fölé lógó nyelvvel.

- Jaj! Mit rémisztgeted az embert? Eredj, te latyakmatyi!

Ubul azonban nem tágított, és kitartóan a konyha felé mutatott, ahonnan a különös zaj hallatszott.

Garfield nagy nehezen kikecmergett az ágyából. - Biztos azok az átkozott egerek - súgta Ubul fülébe. - Leckéztessük meg őket!

Garfield és Ubul összenéztek. - Láttad, amit én láttam? - kérdezte Garfield.

Ubul ijedtében nagyokat nyelt, és bólintott.

- Ez bizony nem egér volt. Annak túl nagy. De akkor mi lehetett?

Ubul tanácstalanul rázta a fejét.

- Egy biztos. Az a két sajtrágcsáló igazat mondott. Egy rém lakik a pincében.

Ijedten meredtek a pincelejáróra, aztán villámgyorsan megfordultak. Berohantak a hálószobába, és Jon takarója alatt kerestek menedéket.

Ezen az éjszakán egyikük sem bírta lehunyni a szemét.

- Aha! - kelt ki magából Jon másnap reggel, amikor a konyhában megpillantotta az üres tányért. - Eltűnt a sajt! Tehát még mindig van egér a házban. Na, Garfield, koplalhatsz tovább.

- Jon, már akartam szólni, de a probléma sajnos nagyobb, mint gondoltuk. Úgy értem, nagyobb, mint egy egér. És rémesebb.

- Most elmegyek, de remélem, mire hazajövök, megcsíped őket. Ha nem, kénytelen leszek felállítani néhány egérfogót.

- Attól tartok, az kevés lesz! Jobban tennéd, ha aknákat telepítenél.

- Ide figyeljetek, ti morzsaguberálók! Bocsánatot kell kérnem tőletek. Tényleg egy szörny lakik a pincében.

- Ugye, megmondtam? - húzta ki magát Borzi.

- Éjszaka itt járt a konyhában.

- Mi is hallottuk - bizonygatta Zeke. - Legalább jól megnéztétek?

- Túl sötét volt - rázta fejét Garfield. - Mindenesetre hatalmasnak tűnt.

- Iszonyúan félelmetes - bizonygatta Borzi kikerekedett szemmel. - Zöld, három szarva van és méteres karmai, bármit konfettivé aprít velük. Brrr! - borzongott meg Borzi, és ájultan esett össze. Garfield elképedve nézte.

- Tényleg ennyire rémisztő?

- Bocsáss meg neki - mentegetőzött Zeke. - Kissé élénk a fantáziája.

- Az esze annál tompább - epéskedett Garfield.

Zeke talpra segítette barátját.

- Sajnálom - fogta fejét Borzi -, teljesen legyengít ez a koplalás.

- Akárcsak engem - dünnyögte bajsza alatt Garfield.

- Az utóbbi két napban egy szem morzsát sem találtunk. Olyan éhes vagyok, hogy még egy koszos zoknit is képes lennék megenni. Nincs valami harapnivaló a frigóban? - bökte ki Zeke.

- Azt hiszem, maradt egy kevés Jon fasírtjából.

- És milyen?

- Akár egy koszos zokni.

- Ide vele! - rikkantott Borzi.

Aznap este Jon, mielőtt lefeküdt volna, egy újabb tányér sajtot tett ki csaléteknek. Aztán pizsamába bújt, fogat mosott, végül kitessékelte Garfieldot és Ubult az ágyából.

- Remélem, a rém vele végez elsőként - méltatlankodott Garfield, majd fogta magát, ágyába bújt, és fejére húzta takaróját. Ubul könyörgő pillantást vetett barátjára, és halkan nyüszíteni kezdett.

- Na, gyere, bújj ide mellém!

- Akad hely kettőnknek?

- Ez nem szálloda! - tiltakozott Garfield, végül mégis megesett a szíve az egereken.

- Nem bánom, de Micihez egy ujjal se nyúljatok!

Mind a négyen szorosan összebújtak, ám egy szemernyit sem aludtak. Éberen figyeltek minden neszre.

- Ebből elég! Nem fekhetünk itt tétlenül - pattant fel Garfield. - Kidolgoztam egy tervet! Nevezzük “A” tervnek.

A társaság Garfield vezényletével a konyha felé vette útját. - Csapdát állítunk ennek a bestiának.

És miközben az egerek bekenték vajjal a kövezetet, Garfield és Ubul meghámozott nyolc banánt. A banánt befalták, a héját pedig széthajigálták. Ezek után Garfield edényekből tornyot állított a hűtőszekrény peremére.

- A szörny majd jól elcsúszik a banánhéjakon - ismertette Garfield a tervét -,végigszánkázik a felvajazott kövezeten, neki a frigónak, és az edények a fejére potyognak. Ettől elájul, mi pedig szépen megkötözzük.

Miután mindenki elfogadta az ötletet, visszabújtak Garfield ágyába, és vártak.

És csak vártak.

Egyre vártak.

Garfield, Ubul és a két egér kipattant az ágyból, és kifelé tódultak a konyhába. Ubul felkapcsolta a villanyt. Jon feküdt előttük hanyatt vágódva, a feje ki sem látszott az edények alól.

- Jaj! - nyögdécselte. - Mi történt? Csak be akartam kapni néhány falatot.

- Ez bizony nem a szörny - állapította meg Borzi.

- De nem ám - ismerte el Garfield. - Bár elég szörnyű tud lenni.

Ubul hirtelen vadul ugatni kezdett, és a konyhaasztal felé mutatott.

- Odasüssetek! - álmélkodott Garfield.

A sajtnak hűlt helyét találták.

- Totális csőd - összegezte a helyzetet másnap reggel Garfield. - Ideje, hogy bevessük a “C” tervet.

- És mi van a “B”-vel? - fontoskodott Zeke.

- A “B” terv szerint egy meteor csapódik be a pincébe, és telibe találja a szörnyet, de erre kevés az esély. Azt fogjuk tenni, hogy… - és itt Garfield hatásszünetet tartott - …lemegyünk a pincébe, és felvesszük vele a harcot.

Ubul hirtelen hegyezni kezdte a fülét, majd hangosan szűkölve Jon szobájába rohant, és bebújt az ágy alá.

Garfield csak a fejét a csóválta. - Ezt a gyávát! Nem csodálnám, ha egyszer meghívnák húsvéti nyuszinak. Sebaj, még így is vagyunk hárman.

- Kérhetek valamit? - jegyezte meg óvatosan Borzi.

- Hát hogyne!

- Ubul, kérlek, menj odébb! - azzal ő is az ágy alatt termett.

- Rám továbbra is számíthatsz. Bevallom, nem gondoltam volna rólad, hogy ilyen bátor vagy.

- Ó, igazán… kösz - dadogta zavartan Garfield. - Talán bátor vagyok, de az is lehet, hogy csak egyszerűen ütődött. Igazság szerint teljesen belerokkanok abba, hogy se nem eszem, se nem alszom. Így vagy úgy, de le akarom zárni ezt a szörnyügyet.

- Egyetértek - helyeselt Zeke.

Garfield befutott Jon gardróbjába, majd visszatért, kezében egy teniszütővel.

- Ez meg minek? - kérdezte Zeke.

- Jó alaposan eltángálni vele a szörnyet.

Nem sokkal később Garfield és Zeke ott álltak a pincelejáró legfelső fokán. Garfield felkattintotta a villanyt, így némi fény szűrődött lefelé.

- Nem is olyan kísérteties, csak gondolj másra!

- És csukd be a szemed! - tanácsolta Zeke.

- Félelmetes ez a csend. Szerinted most is odalenn van?

- Hová ment volna? Talán moziba?

- Hé! Te rém! - kiáltott le Garfield a mélybe. - Odalenn vagy?

Semmi válasz.

Garfield újra próbálkozott. - Egy rendes rémhez méltatlan az ilyen koszos pince.

- Innen még az egerek is elmenekülnek - kotyogott bele Zeke.

- Találsz magadnak ennél sokkal menőbb környéket is. Mondjuk egy tengerparti üdülőhelyet. Lehetnél egy felkapott tengeri rém.

Válasz azonban most sem érkezett.

- Attól tartok, a nehezebb utat kell választanunk. Indulhatunk?

- Részemről semmi akadálya.

Garfield és Zeke óvatosan lépdelt lefelé a lépcsőn.

Mire Garfield és Zeke a lépcső aljára értek, mindkettejükről csurgott a verejték.

Alaposan körülnéztek. A pince számtalan remek búvóhelyet kínált. Mindenfelé ócska limlomok és üres kartondobozok tornyosultak.

- Micsoda rumli! - szörnyülködött Garfield.

- Érdekes, mi azt hittük, ilyen egy otthon - jegyezte meg gúnyosan Zeke.

Garfield tekintete egy pókhálóval átszőtt, ócska kenyérpirítóra tévedt.

- Jé, ez az, ami valamikor kenyereket lövellt a levegőbe. Aztán, hogy Jon megbütykölte, már csak lángokat.

Rajta felborult, üres kávésdobozok, öreg újságok hevertek összevissza.

Garfield térde meg-megremegett. - Most, hogy jobban végiggondoltam, azt hiszem, jobban tesszük, ha szépen visszafordulunk, és meg sem állunk a világ végéig. Te mit mondasz?

- Ha már idáig eljöttünk, legalább vegyük szemügyre - erősködött Zeke.

Lábujjhegyen elindultak az asztal felé, amely mellett üres dobozok tornyosultak. Garfield szíve úgy vert, akár egy tamtamdob, amikor véletlenül kissé nekidőlt a kartonkupacnak.

Egyszer csak hangos puffanással egy doboz pottyant le a kupac tetejéről.

- A rém! - kiáltott fel Garfield, és ijedtében fellökte az egész halmot, amely szinte maga alá temette.

- Zeke! Segíts! Elkapott a dög! - sivalkodott.

Úgy érezte, hogy a rém hideg karja polipként tekeredik a testére, félelmetes fogai pedig a nyakát harapdálják.

- Ég veled! - sóhajtott Garfield. - Öleld meg helyettem a hűtőszekrényt! Kívánj neki a nevemben minden jót!

- Nem boldog karácsonyt?

Garfield erre abbahagyta a kapálódzást. Kinyitotta a szemét, és döbbenten nézett végig magán.

- Karácsonyfaégők?!

A dobozból, amelyben a karácsonyi díszeket tárolták, Garfield fejére borult egy egész füzér, és rátekeredett, akár egy óriáspolip. Minél inkább próbált kigabalyodni belőle, annál szorosabbra vonta maga körül a hurkot.

- Ez aztán a vérengző fenevad! - gúnyolódott Zeke.

- Hé! Egyáltalán nem olyan vicces! Az ilyesmi roppant veszélyes tud lenni. Akár egy jól megtermett bivalyt is le lehet teríteni vele. Úgy igaz, ahogy mondom. A két szememmel láttam a tévében.

Zeke nagyot nézett, majd kiszabadította Garfieldot fogságából.

- Na, ez sem világít többet - rángatta le magáról Garfield a teljesen összegabalyodott vezetéket. - Sikerült kipukkasztanom a körtéit.

Zeke kezével csendet intett, és izgatottan forgatta apró fejecskéjét ide-oda.

- Valami zajt hallottál? - kérdezte suttogva Garfield.

Zeke igenlően bólintott.

- Merről?

A kisegér félénken az asztal felé bökött.

- Most mit tegyünk? - néztek tanácstalanul egymásra.

A pincében hirtelen koromsötét lett.

- Juujj! - sikítottak fel.

- Nyugi, nyugi! - suttogta Garfield félelemtől elfúló hangon. - Csupán elaludt a villany. Csak semmi pánik! A macskák a sötétben is remekül látnak, úgyhogy nyugi, észreveszem a rémet, mielőtt cafatokra szaggatna bennünket.

- Nem tetszik ez nekem! - visított Zeke, és szorosan Garfield bundájához simult.

- Valahogy csak kijutunk innen - jelentette ki Garfield ellentmondást nem tűrő hangon. - Hátra arc, és irány a lépcső. Oda már beszűrődik egy kis fény, hiszen az ajtót nyitva hagytuk.

Ekkor hangos csattanás hallatszott, és a pincelejáró ajtaja becsapódott.

Garfield és Zeke ijedtében szinte kővé meredt. Sokáig szóhoz sem jutottak. Végül Zeke törte meg a csendet. - Hé, haver! Most mit csináljunk?

- Mi sem egyszerűbb! Van egy remek mutatványom: a … TOTÁLIS PÁNIK!

Garfield a félelemtől eszét vesztve száguldozott a sötétben, mint egy elszabadult tekegolyó. Dobozhegyeken gázolt keresztül, falnak ütközött, festékesdobozra huppant, mindenféle botok kerültek útjába és összevissza karistolták, de az ijedtség erősebb volt minden fájdalomnál.

Többször magán érezte a szörny szorítását, de valahogy mindig sikerült kiszabadulnia.

Bár hosszú óráknak tűnt, végül csak eljutott a lépcsőhöz.

- Megmenekültem! - kiáltotta.

Rakétaként száguldott felfelé, kiszakította a pinceajtót, ami maga alá temette a gyanútlan Jont.

- Garfield? - nyöszörögte Jon az ajtó alól. - Mi folyik itt? Mi a csudát csináltál a pincében?

- Alaposan összetörtem magam - lihegte Garfield, a konyhakövön elterülve.

- Nem égett a lámpa, gondoltam, senki sincs odalenn, hát becsuktam az ajtót. Mellesleg megköszönném, ha kihúznád a kilincset a hasamból - jegyezte meg szemrehányóan Jon.

- Semmiség. Egy kis életmentő műtét, és mintha újjászülettél volna. Egyébként jobb, ha tőlem tudod, egy félelmetes szörny lakik odalenn. Azt ajánlom, mentsük az irhánkat. Én a hónom alá kapom Ubult, Micit, az egereket, te pedig a frigót, és a kocsinál találkozunk.

- De Garfield…

Garfield azonban Jon ajkára szorította mancsát, jelezvén, hogy nem tűr ellentmondást.

- Csak semmi kérdezősködés! Mindent megmagyarázok, ha már valahol Alaszkában járunk. indulás!

- Garfield! - próbált Jon szóhoz jutni. - A szokottnál is furcsábban viselkedsz. Csak nem estél a fejedre?

Garfieldnak annyira inába szállt a bátorsága, hogy végig sem hallgatta gazdáját. Jon szobájában termett, és farkánál fogva előcibálta Ubult és Borzit az ágy alól.

- Én veled tartok - csatlakozott Borzi. - Agyő, pince! Agyő, rém! Én azt mondom, irány Visconsin! Ó, azok a sajtültetvények! Apropó! Hová tűnt Zeke?

Garfield megtorpant. - Zeke?

- Igen, Zeke! - ismételte Borzi. - Az az egérszerű fickó, olyasforma, mint én. Emlékszel, nem?

- Csak nem?! - csapott homlokára kétségbeesetten Garfield. - Szegényt bezártuk a pincébe a szörnnyel együtt.

Garfield kiviharzott a konyhába. Ubul és Borzi utána. Úthenger módjára legázolták Jont, aki épp próbált nagy nehezen feltápászkodni.

- Legjobb lenne, ha felállítanék egy közlekedési lámpát - dünnyögte az orra alatt bosszúsan.

A pincelejárónál a mentőbrigád lefékezett. - Zeke! Zeke! Hallasz engem? - kiáltott a mélybe Garfield.

De hiába, nem érkezett válasz.

- Szegény Zeke - szipogott elérzékenyülten Borzi. - Mindig valami finom falatról álmodott, és tessék, ő végezte más gyomrában.

Ekkor valami zajt hallottak. Mintha a pince felől jött volna. - Macska, te vagy az? Hallasz engem?

- Hát ilyen nincs! - fakadt ki Garfield. - Most mehetek le, hogy kiszabadítsam. Egy macska egy egeret! Ha ez kitudódik, repülök a Kandúrok Klubjából.

Ubul és Borzi haptákba vágta magát.

Garfield kihúzta az egyik konyhaszekrényfiókot. - Ubul, ez a tied - és egy elemlámpát nyomott cimborája kezébe. Ő maga pedig egy sodrófát kapott fel.

- Foglyokat nem ejtünk - morogta elszántan, és magasan a feje fölé emelte fegyverét. - Tarts ki, Zeke! A felmentő sereg már útban van!

Jon csak döbbenten bámulta, amint Garfield, Ubul és Borzi eltűntek a pincelejáróban. - Fogalmam sincs, mi történik a saját házamban - csóválta értetlenül a fejét.

Garfield, Ubul és Borzi óvatosan haladtak lépcsőről lépcsőre, majd az utolsónál megtorpantak, hogy körülnézzenek.

- Próbáljátok kifürkészni a bestiát - irányította az akciót Garfield. - Amint felbukkan, Ubul, te elárasztod nyállal a terepet, ezzel sikerül feltartóztatnunk, és közben kereket oldunk.

- Vau - vakkantott nagyot Ubul, és máris vad lefetyelésbe kezdett.

- Várj azzal a nyálágyúval - próbált Garfield fedezékbe vonulni. - Előbb meg kell találnunk Zekét, hogy kimentsük. Világíts azzal a lámpával!

Ubul körbepásztázta a pincét, ahol talán még a szokottnál is nagyobb volt a rendetlenség. A földön törött karácsonyfadíszek hevertek szerteszét, a gerendákról papírfoszlányok lógtak alá, a dobozok kiborogatva, a bennük tárolt sok kacattól szinte lépni sem tudtak.

- Hű! Micsoda bunyó lehetett! - szólt elismerően Borzi.

- Még szerencse, hogy ép bőrrel megúsztam - húzta ki magát Garfield, majd mancsával tölcsért formált. - Hé, pocok! - suttogta óvatosan.

- Zeke! Merre vagy? - szólongatta Borzi is.

- Itt vagyok - jött a válasz.

- Hol itt?

- Hát itt, a kenyérpirítóban.

A mentőosztag felkapaszkodott Jon munkapadjára, és bevilágítottak a rozsdás, viharvert kenyérpirítóba.

- Bocs - fordította el a lámpát Garfield.

- Hát te mit csinálsz itt? - kérdezte Borzi.

- Kétszersültet - vágta rá epésen Zeke. - Akkor ugrottam be ide, amikor ez a vadmacska bepörgött, és elindult, mint egy lavina.

- Most már kijöhetsz - nyugtatta Garfield.

- Bár tudnék, de reménytelenül beszorultam.

- Várj, majd segítek - ajánlkozott Garfield. - Mindenki hátra!

Jó alaposan szemügyre vette a masinát. - Csak finoman meg kell kocogtatni - azzal egy hatalmasat csapott rá a sodrófával. A kenyérpirító nagyot csattant, és Zeke rakétaként vágódott ki, majd sikeresen landolt Garfield mancsában.

- Ez szép volt! - gratulált Zeke.

- Megy ez, mint a kutyaröptetés. De most már húzzuk el a csíkot, nem szeretném szörnycsaliként végezni.

Ekkor különös zajra lettek figyelmesek. A félelemtől még a szőr is felállt a hátukon. - Ez nagyon közelről jött - rémüldözött Garfield.

- Onnan - mutatott Zeke a földig érő abrosszal letakart asztal felé.

- Van még egy kis elszámolnivalónk - kezdte vicsorgatni Garfield a fogait. - Itt az ideje, hogy lezárjuk ezt a szörnyügyet.

Garfielddel az élen a kis csapat az asztalhoz masírozott. - Háromra lerántom a terítőt - suttogta. - Ubul, te beindítod a nyálágyút, én fejbe kólintom a sodrófával, ti, pockok pedig csináltok, amit bírtok.

- Addig rágcsáljuk a lábujjait, amíg meg nem adja magát - cincogta Zeke.

Garfield megragadta a terítő szélét. - Mindenki készen áll?

A többiek lélegzetvisszafojtva figyelték a főnököt, aki egyre szorosab-ban markolta a sodrófa nyelét.

- Egy… kettő… remélem, jól emlékszem… három!

Garfield lerántotta a leplet.

- TÁMADÁS!… Hö?

Garfield, Ubul és a két egér megdöbbent a látványtól.

Az elemlámpa fényében nyolc riadt, csillogó szemgolyó meredt rájuk. Négy kis fekete álarcos.

- Mosómacik? - csodálkozott el Garfield a látottakon.

- Kérlek, ne bántsátok a kicsinyeimet - könyörgött a mosómedvemama, magához ölelve a három apróságot.

- A sötétben nem igazán láttuk - vont vállat Zeke.

- Különben is, egy egérnek minden óriásnak tűnik - magyarázkodott Borzi. - És te? Mintha te is azt mesélted volna, hogy hatalmas egy szörny.

- Félelmében az ember mindent nagyobbnak lát - húzta el a száját kényszeredetten Garfield.

Most, hogy lassan ocsúdni kezdtek a meglepetésből, figyelmesen hallgatták a mosómedvecsalád történetét.

- Az erdőben éltünk a házak végében. Ám három napja, amikor javában aludtunk, buldózerek jelentek meg, és sorra kezdték kidönteni a fákat. Menekülnünk kellett, de nem volt hová. Nem akartam mást, csak hogy a kicsinyeimet, ha egy időre is, biztonságba helyezzem. Amikor megláttam a betört pinceablakot, úgy gondoltam, ennél jobb búvóhelyet úgysem találok.

- Persze azért itt sem fenékig tejfel. Alig van mit ennünk. Csupán egy darabka sajtot találtam. És akkora a zaj, hogy a kicsinyeim valósággal halálra rémülnek.

- Igazán sajnáljuk - mentegetőzött Garfield. - Azt hiszem, mindannyian elvesztettük a fejünket.

- Még egy pár napig maradhatnék a kicsikkel? - könyörgött szívhezszólóan a mosómama. - Legalább addig, amíg nem találok egy másik szállást. Bár nem szívesen hagyom magukra az én kicsikéimet ezen a szörnyű helyen.

- Ahogy mondod - bólogatott egyetértően Zeke. - És főleg nem gyerekeknek való. Persze másnak sem, kivéve a pókokat.

Garfield gondterhelten vakargatta a homlokát. - Talán sikerül valami elfogadhatóbbat találnunk.

- De hol? - aggodalmaskodott Zeke, és kíváncsian fürkészte Garfield tekintetét. Majd hirtelen felcsillant a szeme. - Csak nem arra gondolsz, hogy…

Garfield sejtelmesen mosolygott.

Garfield kényelmesen belesüppedt a fotelba, és tekintetét a képernyőre szegezte. Ölében egy nagy tál pattogatott kukoricát szorongatott.

Egyszer csak Zeke pattant fel fürgén a fotel karfájára, és letelepedett Garfield mellé.

- Na, mi a helyzet?

- Minden rendben - tömködte magába mohón Garfield a kukoricát.

- Úgy látom, vége a fogyókúrádnak - próbált Zeke is elcsípni egy kukoricaszemet.

- Emiatt ne fájjon a fejed! Nem fogunk az útjába kerülni.

- jól megvagytok a mosdó alatt?

- Soha kényelmesebb lakást! Borzi egyenesen a mennyekben érzi magát. Most is éppen egy szivacsot rágcsál.

- Ezt örömmel hallom.

- Mi megy a tévében? - kíváncsiskodott Zeke.

- A kedvenc sorozatom: az Egyik buta, másik eb. Nézd azt a bokszert, hogy mosakszik, hát nem bolond?

- Miért lenne bolond?

- Mert a vécékagylót használja mosdókagyló helyett.

- Eddig minden rendben! Persze ha egyszer Jon benyit a gardróbjába…

Hirtelen kétségbeesett kiáltás rázta meg a levegőt.

Zeke ijedtében a kanapé alá menekült, Garfield pedig egyre sebesebben lapátolta magába a kukoricát.

Az ajtóban Jon jelent meg, és kissé kábultan tántorgott be a szobába.

- Garfield, benéztem a ruhásszekrényembe - lihegte izgatottan. - Nem fogod elhinni, de három apró mosómedvét találtam a bokszeralsómban.

- Nézd a dolgok jó oldalát - vetette oda Garfield derűsen. - Még mindig jobb, mint egy szörny a pincében.